Drasztikus áremelkedés az áramszámlákon: van, akinek 30 százalékkal kell többet fizetnie

Fiatal pénzügyi könyvelő, aki az íróasztalánál ülve laptopon dolgozik, és papír alapú pénzügyi jelentéseket, valamint adószámlákat ellenőriz.
Olvasási idő kb. 2 perc

A korábbi 2-4 forintos kilowattóránkénti árról közel 15 forintra emelkedett a KÁT-díj. Van olyan cég, ahol 30 százalékkal magasabb a villamosenergia költsége.

Amint azt az Economx megírta, az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár 300 milliárd forintos többletköltséget is okozhat a hazai vállalkozásoknak, egyes vállalkozásoknál mindez már most 30 százalékos költségnövekedést okozott.

A lap a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségére (MLSZKSZ) hivatkozva írja, hogy az úgynevezett KÁT-díj, vagyis az Átvételi kötelezettség alá eső villamosenergia-támogatás a korábbi 2-4 forintos kilowattóránkénti szintről közel 15 forintra emelkedett.

Közelkép egy üzletasszonyról, aki számológépet és laptopot használ pénzügyi számítások elvégzéséhez egy irodai faasztalon, üzleti munkakörnyezetben; adózás, könyvelés, statisztika és elemző kutatás témakörében
Drasztikus a drágulás az áramszámlákon a szövetség szerint
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images

Így hat a KÁT-díj drágulása a cégekre

Az MLSZKSZ szerint fenntarthatatlan jelenlegi rendszer, ami országos szinten akár 300 milliárd forintos többletterhet is jelenthet az ipari és logisztikai szereplőknek 2026-ban. Mint azt összegezték,

Idézőjel ikon

a cégek jelentős része előzetes figyelmeztetés nélkül

szembesült a KÁT-díj drágulásával. Sok cégnél emiatt éves szinten akár milliárdos pluszköltség is keletkezhet. Az szakmai szövetség álláspontja szerint a drágulás mögött többek között a napelemes termelés gyors bővülése, illetve a negatív áramárak egyre gyakoribb megjelenése áll.

Az Economx arra is emlékeztett, hogy az ipari energiafogyasztók gondjait az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) is megerősítette, ők úgy vélik, hogy a túlzott energiaköltségek a magyar ipar működőképességét és

Idézőjel ikon

nemzetközi versenyképességét veszélyeztetik.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Magyarázatuk szerint a KÁT-díjon keresztül a vállalkozások a piaci és garantált villamosenergia ár közötti különbséget a vállalkozások fizetik meg, mivel a támogatott energiatermelők számára garantált átvételi ár jár.

A szakmai szervezet ugyanakkor a zöldenergia támogatását nem vitatja, azt viszont elfogadhatatlannak tartják, hogy az ipari fogyasztóknál csapódjon le a rendszer működési és kiegyenlítési problémáinak teljes terhe.

Sokan igyekezne spórolni a villanyszámlán különféle praktikákkal, kapcsolódó cikkünkben néhányat bemutatunk ezek közül.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.