Egy kiterjed kutatás arra az eredményre jutott, hogy a rendszeres tojásfogyasztás akár 27 százalékkal is csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Ez a tojásban található tápanyagoknak köszönhető, melyek jótékony hatást gyakorolnak az agyra.
Az elmúlt években egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy a mindennapi étkezési szokások milyen hatással vannak az agy egészségére és az időskori szellemi hanyatlásra. A tudósok szerint ugyanis nemcsak a genetika vagy az életkor számít, hanem az is, milyen tápanyagokat viszünk be rendszeresen a szervezetünkbe. Egy friss amerikai kutatás most egy olyan hétköznapi élelmiszert helyezett a középpontba, amely szinte minden háztartásban megtalálható.
Tojással az Alzheimer-kór ellen
Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, amely fokozatos memóriaromlással, gondolkodási nehézségekkel és viselkedésbeli változásokkal jár. Leginkább a 65 év feletti korosztályt érinti, és az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik.

A betegség kezdetben enyhe feledékenységgel indulhat, később azonban a mindennapi életet is jelentősen megnehezítheti. Világszerte több tízmillió ember él Alzheimer-kórral, és a szakértők szerint az öregedő társadalmak miatt az érintettek száma a következő évtizedekben tovább emelkedhet.
A Loma Linda University Health kutatói most arra jutottak, hogy a rendszeres tojásfogyasztás összefüggésben állhat az Alzheimer-kór alacsonyabb kockázatával – írja a ScienseDaily.
A vizsgálat szerint azoknál az idősebb felnőtteknél, akik hetente legalább öt napon át elfogyasztottak egy-egy tojást, akár 27 százalékkal kisebb eséllyel diagnosztizáltak Alzheimer-kórt, mint azoknál, akik egyáltalán nem ettek belőle. A kutatók azt is megfigyelték, hogy már kisebb mennyiségű tojásfogyasztás is kedvező hatással járhatott. Azoknál, akik havonta néhány alkalommal fogyasztottak tojást, 17 százalékkal alacsonyabb kockázatot mértek, míg a heti több alkalommal tojást evők esetében tovább erősödött ez az összefüggés.
Miért éppen a tojás?
A kutatást vezető Joan Sabaté szerint a tojás különösen értékes lehet az agy számára, mivel több olyan tápanyagot is tartalmaz, amelyek támogatják az idegrendszer működését.
Az egyik legfontosabb ezek közül a kolin, amely nélkülözhetetlen az acetilkolin nevű ingerületátvivő anyag termelődéséhez. Ez a vegyület kulcsszerepet játszik a memóriában és az idegsejtek közötti kommunikációban. A tojás emellett luteint és zeaxantint is tartalmaz, amelyek antioxidáns hatású karotinoidok (természetes növényi pigmentek), és kapcsolatba hozhatók a jobb kognitív teljesítménnyel, valamint az oxidatív stressz csökkentésével. A szakemberek szerint az omega-3 zsírsavak és a tojássárgájában található foszfolipidek szintén hozzájárulhatnak az agysejtek megfelelő működéséhez.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A tanulmány készítői hangsúlyozzák, hogy a tojás önmagában nem csodaszer, ugyanakkor jól mutatja, hogy a mindennapi étkezési szokások hosszú távon milyen komoly hatással lehetnek az egészségre.
A kutatás közel 40 ezer ember adatait elemezte több mint 15 éven keresztül, és a szakértők szerint az eredmények arra utalnak, hogy már kisebb, tartós étrendi változtatások is hozzájárulhatnak az agy védelméhez idősebb korban.
Az Alzheimer-kór egyre több embert éint, tünetei pedig már igen korán megmutatkoznak.























