Teszt: így mosd a salátaféléket, hogy a legrövidebb idő alatt a legtisztábbak legyenek
Dolgok, amikről nem is tudtuk, hogy nem tudjuk rovatunk első témája következik.
Dolgok, amikről nem is tudtuk, hogy nem tudjuk rovatunk első témája következik.
Ezen a héten olyan recepteket gyűjtöttünk, amik egyszerűek, de nem hagyományosak, ráadásul őszibarackkal, nektarinnal és sárgabarackkal is jól sikerülnek majd.
Egy központi pályaudvar ünnepli ma születésnapját.
Pavlovát készíteni nem nehéz, csak tarts be minden szabályt, és olyan gyümölcsöt válassz, aminek épp szezonja van. Mi készítettünk pár gyümölcsöset, de krémsajtos és fűszeres is van a receptek között.
Édesbús dráma, amelyben egy tinédzser rendkívül nehéz helyzetbe kerül.
A történelem rengeteg borzalmat hordoz, az egyik legsúlyosabb éppen az, amit ez a film feldolgoz.
Nem is tudod, milyen szerencsés vagy, ha van belőle néhány csokor a kertedben vagy a konyhaablakodban. A petrezselyemről azt a legtöbben már hallottuk, hogy javítja a veseműködést, eltávolítja a szervezetben felgyülemlett vizet és csökkenti a gyomorpanaszokat és az emésztési zavarokat. De van még más is a csárdákban a brassói tetején díszelgő fűszernövény tarsolyában.
Különösen külföldi recepteket nézegetve jön szembe egyre gyakrabban a kóser só a hozzávalók listáján. Vajon miért van rá szükség, és miért fontos, hogy kóser legyen? Nincs ennek átverésszaga egy kicsit? Utánajártunk.
A koriandernek minden része felhasználható, az ázsiai konyhában még a gyökerével is fűszereznek. Itthon főleg száraz termését használjuk fel egészben vagy őrölve – ezt általában koriandermag néven tudjuk megvásárolni. Most azt is elmondjuk, miért érdemes otthon tartanod belőle.
A parmezán egy érlelt, olasz keménysajt, amit talán a sajtok szarvasgombájának is nevezhetnék, tekintve, hogy erős aromája miatt nem kell belőle sok, szinte fűszerként is bevethető. Most egy kicsit többet is megtudhatsz róla.
A nyár egyik sztárja, legfinomabb zöldsége a cukkini, amit nagyon sokféleképpen fel lehet használni. Süthetjük, főzhetjük, tölthetjük, rétegezhetjük, gombócozhatjuk, sőt még sajtot is készíthetünk belőle.
A jó keksz nemcsak kávé vagy tea mellé dukál, de kisgyerekeknek, kisétkezésekre vagy apró figyelmességnek is csodálatos.
Benedek Eleket, „a nagy mesemondót” a hétfejű sárkányok, hétszépségű királykisasszonyok és a legkisebb királyfik csodálatos kalandjainak világából ismerjük. Mesébe illő életéről azonban keveset tudunk, pedig ő is elnyerte a legszebb királykisasszony szívét és megküzdött a saját sárkányaival.
Akad néhány olyan tárgy a konyhában, aminek forgalomba kerüléséért örökké hálásak leszünk mindenkinek, akinek szerepe volt benne. Szuper, hogy van már robotgép, a kontaktgrillben percek alatt elkészülnek a húsok, a teflon palacsintasütő feltalálójának pedig gyerekkorunk legjobb gasztroélményeiben van szerepe. Véleményes kategóriában ott a rizs- és tojásfőző és azok a serpenyők, amik különböző formákra sütik a tojást, de akad néhány olyan tárgy is, amikről kifejezetten azt gondoljuk, hogy aki forgalomba hozta, egyszerűen azt hiszi, hogy teljesen hülyék vagyunk. Már mutatjuk is, mire gondolunk.
Nyáron imádjuk a hideg leveseket, egyrészt, mert a legtöbbször főzni sem kell őket, és mert könnyűek egy jó kis grillvacsora előtt, de egy-egy tartalmas levesbetéttel akár egy könnyű vacsorát is kiváltanak. Össze is gyűjtöttünk a legfinomabbakból mindjárt ötöt.
„A legelső sorban ülünk a pusztítás színházában.”
Még a húsos ragukban való felhasználás és a sörivó versenyen való menőzés megvan mint alternatív sörpazarlási módszer, ahogy az is rémlik, hogy a csigák szeretik, így sörrel készíthető nekik olyan csapda, amiről hirtelen nehéz eldönteni, hogy nagyon kegyetlen, vagy a lehető legemberibb mód a távoltartásukra. Arra viszont nem voltunk felkészülve, hogy egészen klassz kis lájfhekkekre alkalmas a sör, lássuk is, hogy mik ezek!
Nem is akkora táplálkozástani mumus a kukorica – a népi gyógyászatban alkalmazzák hólyagbántalmakra, állítólag hatásos vesekő és vesehomok ellen is, ráadásul keményítő- és fehérjetartalma is viszonylag magas. Vitamin- és ásványianyag-tartalmára sem lehet panasz: A-vitamin-tartalma jelentős, mellette béta-karotinból is bőven van benne, ahogy B1- és B2-vitaminokból is. De hogyan is készítsük el, hogy a lehető legfinomabb legyen? Már arra is megvan a válasz.
A nyaralás elképzelhetetlen egy jó könyv nélkül. Vagy akár több jó könyv nélkül.
Burgonyasalátát készíteni a legtöbben tudnak, de a jelek szerint igazán finom végeredményt adó receptje nem mindenkinek van. A végtelen internetes ötlettár legnépszerűbbjei versenyeztek a teszten, és nem volt mindegyik olyan, ami igazán megérte volna, ám akadt egy elég fura, ami végül el is vitte a pálmát.
Az avokádó csak nálunk viszonylag új, a világ többi részén régóta népszerű. A spanyol hódítóknak köszönhetően került Európába Mexikóból a 16. században. Már a kezdetektől szívesen fogyasztották, még azok is, akik nem tudhatták, hogy jó adag B-, C-, E- és A-vitamint, káliumot, foszfort, vasat, nátriumot, valamint kalciumot és magnéziumot is tartalmaz.
Az izlandi hiedelmek és mondák maguk is olyanok, akár a környezet, amelyben megszülettek: vadak, lidércesek és misztikusak.
Ismerős arc, újabb kaland: egy akciófilm, amelyben menekülnek, rabolnak, túlélnek. Pont úgy, ahogy kell.
Ha szereted a gyors szendvicseket, amik jóval különlegesebbek a megszokott húspogácsa-uborka-ketchup kombinációnál, nézd végig a listánkat, és kóstold meg ezt a néhány izgalmas változatot. Van köztük padlizsán fahéjjal és grillezett cukkinis-csirkés szendvics is.
Kádár Erzsébet helye a legnagyobb nyugatos írók névsorában volt, rövid és hányattatásokkal teli élete során mégsem teljesedhetett ki.