Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Balzacnak a kávé volt a gyengéje, Hemingway egy tapodtat sem tett a serpenyője nélkül, Stephen King pedig hozzá se kezd a munkához, ha nincs otthon a kedvenc süteményéből.
Agatha Christie egyszer azt mondta: „evés közben az agy legyen a gyomor szolgája”. Meglátását ma valószínűleg úgy értelmeznénk, hogy gondoljuk át, mivel tápláljuk a testünket, mielőtt asztalhoz ülnénk. Az írók esetében viszont talán sokkal inkább annyit tesz, hogy azt ették és itták, ami a legjobban elősegítette az alkotómunkát.
Balzac x 50 csésze kávé = Goriot apó
A Goriot apó szerzője, Honoré de Balzac szigorú napirendet követett. Este hat órakor állt fel a munkája mellől, megvacsorázott, majd ismét visszaült az íróasztalához, és hajnal egy óráig abba sem hagyta az írást. Az éjszakázás ellenére viszont már reggel nyolckor talpon volt, és folytatta a munkát. Hogy a termékenységéről híres író megfelelhessen a maga állította elvárásoknak, kávéval lendült tovább a nehéz pillanatokon. Megesett, hogy akár napi ötven csészével is felhörpintett, ha pedig egy kis extra löketre volt szüksége, kávébabot rágcsált.
Nem csoda, ha a munkáját előrelendítő nedűre úgy tekintett, mint eposzi hősre, akinek a segítsége nélkül nem születhettek volna meg a regényei: „Az ötletek úgy cikáznak a fejemben, akár egy hadsereg csatába masírozó zászlóaljai harci hevületükben. Emlékek élesednek ki, ragyogó zászlók lobognak a magasban, a metafora lovassága pazar vágtába kezd, a logika tüzérségének vagonjai zörögve és töltényekkel megpakolva futnak be, a képzelet parancsára lövészek tüzelnek, formák, alakok és karakterek tűnnek fel, a papíron szétterül a tinta – mert az éjszakai vajúdás ennek a fekete nedűnek az áradatával indul és fejeződik be, ahogyan egy csatát is a fekete por kezd meg és zár le.”
Sajttorta nélkül nincs ragyogás
Míg Balzac a kávéra esküdött, a rémtörténetek mestere, Stephen King cukorral élénkítette az írást elősegítő agyi folyamatait. Egy interjúban nyilatkozott arról, hogy édesszájú lévén az ő üzemanyaga egy bizonyos desszert. „Van egy fiam, aki a crème brulée-re esküszik, és el sem kezd írni anélkül, hogy evett volna belőle. Nálam a sajttorta vált be” – nyilatkozta. Hozzátette, kenyeret is szívesen süt, mert olyankor csodás illat lengi be az otthonát.
Vonnegut whiskyje
Az amerikai regényíró, Kurt Vonnegut számára a kikapcsolódás jelentett nehézséget. Hogy a munkáját íróasztala fiókjában hagyhassa, és ne cipelje gondolatban magával a befejezetlen mondatokat, minden nap ledöntött egy pohár vizezett skót whiskyt.
„Vizezett whiskyvel zsibbasztom le magam (5 dollár az Állami Alkoholüzletben, a város egyetlen italboltjában) vacsorát főzök, jazzt hallgatok és olvasok (a helyi rádióban sok jó zenét adnak), és tízkor aludni megyek” – nyilatkozta.
Az eltűnt tejszín rejtélye
A krimi királynője, Agatha Christie szerette a hasát. Egyik bögréjén egy felirat állt, ami arra buzdította, hogy hagyjon fel a mohósággal, de unokája szerint nem tudta leküzdeni torkosságát. A tejszínes kávéját kávé nélkül itta, és bármikor kész volt, hogy nassoljon a clotted cream nevezetű, tejszínre hajazó finomságból. Agatha Christie egyébként is az élvezetek embere volt: szeretett egy nagy kád vízben merengeni készülő regényeiről, miközben elmajszolt egy almát.
Tejjel, cukorral vagy tojással?
A nyomorultak szerzője, Victor Hugo épp úgy indította a reggeleit, mint bárki más: egy csésze kávéval. Persze ő sem lett volna nagy író valamiféle bogarasság nélkül. Mielőtt felhörpintette reggeli italát, gondosan elkevert benne két nyers tojást.
Sajt, sajt, sajt és még több sajt
A számára hírnevet szerző mitikus világot megalkotó író, H. P. Lovecraft élt-halt a spagettiért, amit sosem felejtett el megszórni egy jó nagy adag sajttal. Bármelyik étkezésről is volt szó, képtelen volt nemet mondani kedvenc tejtermékére. Reggelire általában egy fánkot evett, amit természetesen egy darab sajttal kísért.
Tanács éhes kempingezőknek
Mindenki Papája, Ernest Hemingway szívesen töltötte idejét a természetben, és ahogyan minden másról, arról is határozott véleménye volt, hogyan kell a szabad ég alatt falatozni. Úgy gondolta, hogy az óvatlan kempingező számára nemcsak a rovarok vagy a kényelmetlen fekhely keserítheti meg a vadonban szerzett élményeket, hanem a főzés is. A példáját követni vágyóknak egy cikkében azt tanácsolta, semmiképpen se felejtsék otthon a serpenyőjüket.
Ez az eszköz ugyanis a legalkalmasabb a pisztráng sütéshez. Persze, hogy királyi vacsora kerekedjen belőle, oda kell figyelni, hogy a megfelelő módon készüljön el, vagyis zsíron, parázs felett. „Tegye fel a szalonnát, és amikor félig átsült, fektesse a pisztrángot a forró zsírba, miután megforgatta kukoricadarában” – írta Hemingway. Ha van is ennél jobb elkészítési módja, az író még sosem találkozott vele, pedig élete nagy részét az evésnek szentelte.
