A költő, aki már akkor vega volt, amikor még nem is létezett ilyen szó

Percy Shelley, a romantikus költő és felesége, Mary Shelley, a Frankenstein írója még azelőtt lett vegetáriánus, hogy egyáltalán megalkották volna a kifejezést.

A komornyik az étkezőbe vezette a férfit. A vacsora már elkezdődött. A társaság az ovális asztal köré gyűlt, tányérjaikra a sültekről leomló, rózsaszín hússzeleteket, gőzölgő húsos pitét, tejszínes mártással tálalt halfilét, petrezselymes burgonyát és borsót halmoztak. Az ibolyakék ruhát viselő, terebélyes asszonyság, a ház úrnője, maga mellé invitálta a szobába lépő férfit.

 – Ne szégyenlősködjön, Shelley, kóstolja meg a nyúlragut, vagy vegyen a sültből – mondta. 

 – Köszönöm, nem élek vele. 

 A társaság elcsendesedett, villára tűzött borsószemek álltak meg a levegőben, beszélgetések akadtak meg, minden tekintet a férfi felé fordult. 

 – Nem eszem húst. Csak zöldséget – magyarázta Shelley. 

 Pár pillanatig értetlenül, némán néztek rá az asztalnál ülők, majd onnan folytatták a társalgást, ahol abbahagyták. 

Enni, vagy nem enni?

Hogy a vegetáriánusok miért nem esznek húst, azt még a 21. században sem mindig egyszerű elmagyarázni azoknak, akik az olyan klasszikus étkek kedvelői, mint a rántott hús krumplival vagy a tepertővel meghintett túrós csusza, de biztosan könnyebb, mint amilyen Percy Bysshe Shelleynek lehetett, amikor a vegetarianizmus még nem létező fogalmát igyekezett körülírni vendéglátóinak.

A romantikus költő korában szokatlan nézeteivel igazi csodabogárnak számított a 18. és a 19. századik fordulóján: hippiközösségekre hajazó körökben forgott, a szabad szerelemről írt, nudistákkal barátkozott, korán otthagyta az egyetemet és persze lemondott a húsevésről. 

Shelley két évtizeddel azelőtt lett vegetáriánus, hogy egyáltalán megalkották volna a kifejezést, és jó kétszáz évvel korábban, hogy kimondták volna: az állatok érzelmekkel bíró, tudatos lények. Az elsők között indított párbeszédet a húsfogyasztás etikai vonatkozásairól

Percy Shelley és második felesége, Mary Shelley
Percy Shelley és második felesége, Mary ShelleyFotó: Wikipédia

Élete minden fontos döntését fiatalon hozta meg. 1811-ben tizenkilenc évesen vette feleségül a nála három évvel fiatalabb Harriet Westbrookot. Az ő leveléből tudhatjuk meg, hogy Shelley a laktovegetáriánus Püthagorasz műveiből hallott először a húsmentes életmódról. Később a költő Londonban találkozott a Return to Nature (Visszatérés a természetbe) című könyv írójával és dr. William Lambbel, a Water and Vegetable Diet (Víz- és zöldségdiéta) szerzőjével, akik végképp meggyőzték róla, hogy térjen át a vegetáriánus étrendre. 

Vegetáriánus költő

Shelley nézeteiről az A Vindication of Natural Diet (A természetes étrend igazolása) című esszéjében és előszavában, a Queen Mab: A Philosophical Poem (Mab királynő: Filozófiai vers) című versében írt. Úgy gondolta, hogy a húsevés ellentmond az emberi tudat erkölcsi és szellemi megvilágosodásának. „Hogyan egyeztethetők össze az értelem és a civilizáció előnyei a természetes élet szabadságával és tiszta élvezetével? Hogyan vehetjük igénybe annak minden előnyét, és utasíthatjuk el a rendszer gonoszságát, ha egyszer már összefonódott lényünk rostjaival?

Úgy gondolom, az állati eredetű étkektől és szeszes italoktól való tartózkodás nagymértékben alkalmassá tesz minket ezen kérdések megoldására

– vetette fel. 

Közel fél évszázaddal azelőtt, hogy Darwin megfogalmazta volna evolúciós elméletét, Shelley az emberi anatómiával próbálta alátámasztani nézeteit. „Az összehasonlító anatómia rávilágít arra, hogy az ember mindenben a takarmányállatokra hasonlít, és semmiben a ragadozókra: nincsenek karmai, amelyekkel megragadhatja zsákmányát, és nincsenek hegyes fogai az élő rostok felhasításához. (...)”, a húst pedig csak puhára sütve, főve hajlandó elfogyasztani. Azt javasolja, hogy aki érvei ellenére sem ért egyet vele, marcangoljon szét a fogaival egy élő bárányt, és igyon a gőzölgő véréből.  

A jámbor szörnyeteg

1814-ben Shelley elhagyta feleségét, aki később öngyilkos lett, és feleségül vette a hozzá hasonlóan különc, tizenhat éves Mary Godwint, akit ma Mary Shelleyként, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz írójaként ismerünk. Második felesége osztozott forradalmi meggyőződéseiben, mindketten demokratának, filantrópnak és ateistának vallották magukat, és mindketten lemondtak a halott állatok nyújtotta kulináris élvezetekről. 

Mary annyira elkötelezett hívévé vált a húsmentes életnek, hogy még Frankenstein szörnyét is vegetáriánusnak alkotta meg. „Az én élelmem nem ugyanaz, mint az emberé. Én nem ölök bárányt és kecskegidát, hogy kielégítsem az étvágyamat. Elélek én makkon és bogyókon is” – mondja a lény a regényben. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.