Mi köze volt Platónnak a plátói szerelemhez?

Platón nem csak a beteljesületlen vonzalom költői meghatározását hagyta az utókorra. Biztosan te is találkoztál már a filozófus barlanghasonlatával – amelyről az Állam című művében ír: eszerint mi mind egy barlang mélyén gubbasztunk leláncolva, és érzékszerveink használatával csak annyit ismerhetünk meg a világból, amennyit a barlang szája előtt égő tűz árnyképek formájában a falra vetít – vagyis vajmi keveset. 

Ha tovább kutakodunk a filozófus munkásságában, rábukkanhatunk A lakoma című dialógusára, amelyben a szerelemről értekezik. A műben valóban egy lakomába enged bepillantást, ahol Szókratész és barátai Erószról, a szerelem istenéről és az ő természetéről beszélgetnek. 

Mi a szerelem? 

A lakoma résztvevői többek között erre a kérdésre keresik a választ. Abban mind egyetértenek, hogy a szerelem a szépre, a jóra irányuló állandó vágy, a szerelem beteljesülése pedig ennek a szépségnek és jóságnak a halhatatlanná tétele, vagyis a gyermeknemzés. Szókratész szerint azonban az ember testén túl a lelke is termékennyé válhat, ami így filozófiai, irodalmi műveket és törvényeket hozhat létre. 

A szépség szerelmen keresztüli megismerése is ezen a két síkon zajlik és a fizikaiból jut el a lelki síkra. Az ugyanis, aki a szépséget keresi, először egyetlen szép testet fedez fel magának, majd rájön, hogy ez a minőség mindig szép formát ölt. Ezután vonzalma a lélek szépsége felé irányul, majd a cselekedetek és a tudomány csodálata felé fordul, végül rátalál a végső szépségre, a szépség tudományára, ami hozzásegíti, hogy a valódi erények szolgálatába állítsa a képességeit, és elnyerje az istenek szeretetét. 

Meglehet, már sejtjük, hogy a plátói szerelem mögött megbújó jelentés az idő múlásával sokat változott. Eredetileg nem egy elérhetetlen személyre irányuló vonzalmat jelentett, sokkal inkább az isteni, lelki és szellemi szépség iránti vágyat. Ennek egy bizonyos fajtája pedig különösen népszerű volt az ókori görögök körében. 

Kezdetben hermafrodita gömbök voltunk

Na jó, nem mindannyian. A lakomán Arisztophanész eleveníti fel a mítoszt, amely szerint kezdetben azok, akik nem egy férfi és egy női félből álló négykarú és négylábú lények voltak, azokat két női és két férfi részből gyúrták össze az istenek, akik aztán később büntetésből a szemtelenségük miatt kettévágták őket. Ezek a felek azóta is egymást keresik, hogy újra eggyé válhassanak. Így magyarázták a heteroszexuális és a homoszexuális vonzalom létét. 

No de miért olyan izgalmas ez nekünk, akik a plátói szerelem eredetének a nyomába eredtünk?

Mester és tanítvány

Az ókori görögök nem vetették meg a homoszexuális szerelmet – legalábbis bizonyos szabályok mellett. Csak felnőtt férfi tarthatott fiatal szeretőt és csak addig, amíg a fiú szakálla ki nem nőtt, emellett pedig törvényes feleségével utódot kellett nemzenie. 

Ezekre a homoszexuális viszonyokra egyfajta mester és tanítvány közötti kapcsolatként tekintettek, vagyis olyan testi-szellemi szövetségként, amelynek során a fiatal fiú részesülhetett abból a minőségből, amit az idősebb férfi a magáénak tudott.

Platón dialógusában is találunk példát hasonló vonzalomra. Agathón lakomája vége felé feltűnik egy váratlan vendég, Alkibiadész, aki – milyen érdekes – mind a mai, mind az eredeti értelmében plátói szerelmet érez Szókratész iránt. Elmesél egy történetet, amelyben meghívta a filozófust magához azzal a céllal, hogy testi szerelemben egyesülve része lehessen Szókratész isteni szépségének, de a férfi kikosarazta, és ő azóta sem tudta elfelejteni. Platón nézetei tehát Szókratész cselekedeteiben és filozófiájában köszönnek vissza, aki a férfiak között szövődött vonzalmakban is előnyben részesítette a tisztán szellemi szövetséget, vagyis az eredeti értelmében vett plátói szerelemet. 

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu