Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kevés történelmi esemény él olyan erősen a kollektív emlékezetben, mint az 1956-os forradalom. A tankok dübörgését, a szabadságvágyat és a forradalom drámai bukását generációk adják tovább egymásnak. De mi történt azokkal, akiknek menekülniük kellett?
Egy különleges fotográfus munkája nélkül ma jóval kevesebbet tudnánk erről. Ata Kandó nemcsak tehetséges fotós volt, de egyben szociálisan érzékeny lélek is. Bár sokszor úgy tűnhet, hogy már mindent ismerünk a szovjet elnyomás elleni felkelés történetéről, van egy kevésbé ismert nézőpont is. Egy nőé, aki nem a harcokat, hanem a következményeket mutatta meg – közelről, megrázó őszinteséggel.
A határ túloldalán
Ata Kandó neve talán nem cseng ismerősen mindenki számára, pedig munkája felbecsülhetetlen a huszadik századi magyar történelmi emlékezetben. Míg pályatársa, Robert Capa haditudósítóként szerzett magának nemzetközi hírnevet, ő a forradalom elől menekülő családok sorsát örökítette meg. Amikor hírt kapott az ’56-os eseményekről,
Hollandiában élő, egyedülálló anyaként nehéz döntést hozott: három gyermekét ismerőseire bízta, és barátnőjével, Violette Corneliusszal a magyar–osztrák határhoz utazott.
Két héten át éltek együtt az elbukott magyar forradalmat követő megtorlások elől menekülő családokkal, megosztva velük a létbizonytalanságot, a nélkülözést és a félelmet. Ata Kandó fényképezőgépe nemcsak dokumentált, hanem a menekültek sorsában való osztozás valós eseményeit meséli el. Az ’56-os történések egy kevésbé ismert, női, anyai szemszögét tükrözik megrázóan realista fotográfiái.
Egy piros könyv története
A fotók végül Hollandiába kerültek, ahol kiadója támogatásával még karácsony előtt egy különleges albumot szerkesztettek belőle. A cím nélküli, piros borítós kötet – később „Cím nélküli piros könyv” néven – nemzetközi sikert aratott, és valódi segítséget is jelentett.
A bevételeket ugyanis a menekült családok támogatására fordították. A képek közül különösen emlékezetesek a gyerekportrék:
köztük Sárikáé, aki szüleit elvesztve, az eget nézve ismételgette, hogy édesanyja hamarosan visszatér.
Ata Kandó művészete így vált egyszerre dokumentummá és cselekvéssé. Nemcsak megmutatta a valóságot, hanem segített is a forradalom utáni időszakban menekülni kényszerülő magyarok családok túlélésében.
Ata Kandó (eredeti nevén Görög Etelka) egész pályája során érzékenyen fordult a társadalmi kérdések felé, és egészen 2017-ben, 104. születésnapja előtt nem sokkal bekövetkezett halálig aktív maradt. Egy évvel korábban a rotterdami Holland Fotómúzeum (Nederlands Fotomuseum) nagyszabású kiállítással tisztelgett művészete és szociális szerepvállalása előtt.
Egy másik magyar fotóst karrierje csúcsán a világ egyik legjobb divatfotósként tartottak számon szakmi körökben.
