Kevés történelmi esemény él olyan erősen a kollektív emlékezetben, mint az 1956-os forradalom. A tankok dübörgését, a szabadságvágyat és a forradalom drámai bukását generációk adják tovább egymásnak. De mi történt azokkal, akiknek menekülniük kellett?
Az 1950-es, 1960-as években sokat foglalkozott a szocialista vezetés és a korabeli sajtó az úgynevezett galerikkel: fiatalok bűnbandáival, amelyek – a rendszer szerint – vérlázító tetteket követtek el.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy az 1956-os forradalom nyomai elsősorban a pesti belvárosban maradtak fenn, főként a nagyobb összecsapások helyszínein. Ugyanakkor a budai oldalon is számos, a mai napig látható fizikai emlék őrzi a harcok nyomait. A járókelők többsége észrevétlenül halad el mellettük, miközben az érintett épületek ma is lakóházként vagy üzlethelyiségként működnek.
1944 őszén még úgy gondolta a vezetés, hogy a fővárost nem érheti el a háború, ám novemberre már egyértelművé vált, hogy ez nem elkerülhető. December 25-én kezdődött el Budapest ostroma, amely házról házra haladt, másfél hónapon át.
Szörényi Éva a háború előtt és után is a magyar film és színház ünnepelt sztárja volt, az 1956-os forradalom leverését követően mégis menekülni kényszerült: férjével és fiaival kalandos úton, csak a szerencsének köszönhetően jutottak ki Magyarországról és kerültek az Egyesült Államokba, ahol a színésznő az emigráns magyar közösség oszlopává vált.
Egy hónappal az 1956-os forradalom vérbe fojtása után a magyarok és a szovjetek ismét farkasszemet néztek egymással, a budapesti utcák helyett ezúttal a világ túlsó felén, Ausztráliában, a medencében. A melbourne-i olimpia vízilabda-elődöntője a sportág történetének legvéresebb összecsapásává fajult, a medencéből elsétáló, vérző fejű Zádor Ervinről készült fotó pedig bejárta a világsajtót.
Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban minden magyar ember képben van. De még így is lehet, hogy kvízünk tud újat mondani. Lássuk!
Az 1956-os forradalom híre az egész világot bejárta, az ismert – bár többek által kétségbe vont – történet szerint még Elvis Presley is pénzt gyűjtött a magyar menekültek megsegítésére. Az amerikai képregény egyik legkiemelkedőbb alkotója pedig egy rövid történetben rajzolta meg Budapest ostromát, alig három évvel az eseményeket követően.
Az 1956-os forradalom egyik ikonikussá vált fényképén egy bekötött arcú, vöröskeresztes karszalagot viselő fiatal lány karol át egy dobtáras géppisztollyal a kezében, arcán vagány mosollyal a lencsébe pillantó „pesti srácot”. A pár mögött a felzendült Múzeum körút jellegzetes platánfái láthatóak. A fotó a Paris Match a budapesti eseményekről szóló riportsorozatának nyitóképe lett, később pedig más nyugati lapok is átvették, a rajta szereplő alakok világhírűvé váltak – kilétükre azonban csak fél évszázaddal később derült sor.
Mobiltelefonnal a zsebünkben természetes, hogy megörökítjük élményeinket. Bár ez a technológia nem állt az előző generációk rendelkezésére, a 20. században egyre nagyobb teret nyert az „oral history” műfaja. Miről mesélnek az 1956-os forradalomról egyes szám első személyben fennmaradt beszámolók?
Három női sors a megtorló gépezet fogaskerekei között: a vád tanúja, a kiugrott ügynök és a forradalom alatt megözvegyült népbíró.
John Sadovynak a forradalom idején készített fotósorozata 1956 után ikonikussá vált. De tudjuk-e, mit ábrázol pontosan? Milyen történet rajzolódik ki a fotók mögött a dokumentumok tükrében?
