Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Amikor még nem léteztek azok az alkalmazások, amelyeken keresztül pillanatok alatt hívhatunk taxit Budapesten és szerte az országban, természetesen már akkor is létezett a kényelmi szolgáltatatás. A 20. század elején a lófogatú bérkocsikat lassan felváltották az automobilok, és beindult a maszek taxizás is. Azt pedig, hogy magánzó szolgáltatását vesszük igénybe, onnan lehetett tudni, hogy ezek az autók igen figyelemfelkeltőek voltak: piros színben pompáztak.
Noha az első világháború után a taxiközlekedés nehezen indult be újra, egy valami biztosan látszott: a technika fejlődését nem lehet megállítani, ezért Budapest utcáin átvették az autók a főszerepet. A taxizás akkoriban egy cég, az Budapesti Automobil Közlekedési Rt. (Autótaxi) monopóliuma volt, ám rengeteg kritika érte a céget, mivel az európai vállalatokhoz képest drága volt, és nem is volt elegendő autójuk, hogy mindenkit kiszolgáljanak.
Így harcoltak a bérkocsisok és a taxisok Budapesten
A bérkocsisok nem adták fel könnyen a megélhetésüket, és egészen addig jól tartották magukat, amíg csak nagy méretű taxik voltak forgalomban, ám amikor megjelentek a kisebb, mindössze 2-3 fő szállítására alkalmas autók, akkor a Budapesti Bérkocsi Ipartestület a főváros tanácsához fordult segítségért. Azt kérték, hogy hat bérkocsi rendszám leadása után lehessen kapni egy taxirendszámot.
A tanács azzal a kikötéssel hagyta jóvá a javaslatot, hogy összesen hatvan ilyen autó közlekedhet Budapest utcáin, további nehezítést jelentett az a miniszteri szigorítás, hogy
e hatvan autóból negyvennek Magyarországon kellett készülnie, és csak húsz lehetett külföldi gyártmány.
Ha mindez nem lett volna elég, további problémát jelentett, hogy itthon csak a Magyar Állami Gépgyár készített automobilokat, és a Magotax márkájú, a taxisoknak kifejlesztett kocsik jelentős részét az Autótaxi vállalat – a Főtaxi Zrt. jogelődje – elhappolta a magánfuvarozók elől, nekik várniuk kellett.
Ilyenek voltak az első budapesti magántaxik
Az Autótaxi kocsijai és a magántaxik abban különböztek egymástól, hogy előbbiek színe szürke, míg az utóbbiaké piros volt. Az első ilyen autók 1925. május 8-án jelentek meg a főváros utcáin. A rendőrség és a fővárosi tanács a szín mellett még jól láthatóan el is különítette a magántaxi-állomásokat:
„Budapesti Bérkocsi Ipartársulat Pirostaxi Állomás” feliratú táblák jelölték, hogy hol várakozhatnak.
Az elkövetkező időszakban óriási harc bontakozott ki az autótaxisok és a “pirostaxisok” között, ugyanis a magánfuvarozók udvariasabbak voltak, járműveik jobban látszottak, mint a szürke kocsik, ezért sokszor ők előnyben voltak alkalmazottként dolgozó társaikhoz képest.
Ezzel egyidőben a bérkocsik szinte teljesen eltűntek a főváros utcáiról. Nosztalgikus cikkében az Újság című lap így búcsúzott az idejétmúlt közlekedési formától 1927 decemberében:
“...A praktikus ember az »idő pénz« jelszavával indul útnak, de már nem konflison, hanem autón. A pesti specialitás: a konflis meghalt, helyébe új közlekedési eszközt iktattak: a piros taxit, amely a mai kor igényeinek jobban megfelel és jobban alkalmazkodik a mai rohanó, lüktető városi élethez.”
Azóta eltelt száz év, és Budapest még inkább rohan, lüktet, a taxik pedig szürkéről és pirosról sárgává változtak. A verseny sem hagyott alább, ám talán ma is a megbízhatóság és a kedvesség a legfontosabb a visszatérő utasok számára.
(Címlapfotó: Fortepan/Antal Dániel)
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy a magyar színésznőt miért nem vették fel a taxisok sem, olvasd el ezt a cikkünket.
