Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Toroczkai Wigand Ede neve iparművészként és építészként is ismert, azonban nagy gyűjtő is volt, aki egy valóságos néprajzi múzeumot alkotott meg azokból a tárgyakból, amiket megmentett volna az utókornak.
A magyar népies stílusú építészet egyik képviselője Steindl Imrével együtt dolgozott az Országház épületének enteriőrjén. Legismertebb munkái között ott van a tatabányai Tiszti Kaszinó, a Tulipános Ház, a marosvásárhelyi Kereskedelmi- és Iparkamara épülete, valamint a Kultúrpalota díszes ablakképei, és a budapesti Néprajzi Múzeum egykori, 1923-as épületterve is, amely soha nem készült el.
Nem csak tervezett, írt is, számos néprajzzal foglalkozó könyv szerzője volt Toroczkai Wigand Ede. Élete második felében Erdélyben, Marosvásárhelyen élt, és a környéket járva dokumentálta a helyi népi művességet.
Toroczkai Wigand Ede nem építésznek készült
Amint azt e cikk forrásaként is szolgáló kötet, A századforduló magyar építészete összegzi, festőművésznek készült eredetileg, majd a belsőépítészet felé fordult. A magyar parlament enteriőrjének kialakítását is ő irányította.
Míg kezdetben csak bútorokkal foglalkozott, később
munkássága kiterjedt az épületek felé. A gödöllői művésztelep, a magyar népi szecesszió központjának tagjaként kiemelt figyelmet fordított a paraszti építőművészetre.
Publikált és oktatott a népi építészet kutatója
Hét éven át élt és dolgozott Marosvásárhelyen, ahol nemcsak számos, azóta is szemet gyönyörködtető épületet alkotott, de megkezdte azt az oktatói, iskolaszervezői munkát is, melynek köszönhetően számos település életminősége javult akkoriban. Részt vett a Sváb Gyula-féle iskolaépítési programban,
több iskolaépületet is tervezett.
Visszatérve Budapestre, az Iparművészeti Főiskola tanára lett, grafikai szaklapokban alkotott, könyveket tervezett. Mindeközben gyűjtött, olyan mennyiségű népi alkotást mentve meg a hétköznapok enyészetétől, és rendezett katalógus alá, hogy abból egy múzeumnyi anyagot hozott létre. A szakirodalom szerint valóságos néprajzi gyűjtemény volt ez, ami azonban a második világháború során, a szovjetek budapesti
ostroma idején teljesen megsemmisült.
Ő maga is végzetes sérülést szenvedett ekkor, vélhetően az éhínség és a sebesülések okozták halálát. (Cikkünk forrása: A századforduló magyar építészete, szerk: Gerle János, Kovács, Attila, Makovecz Imre)
Ha érdekel a népi építészet, ezt a cikkünket is olvasd el!
