Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A magyar irodalom történetében számtalan esélyes volt már a Nobel-díjra, többek között például Illyés Gyula vagy Weöres Sándor, mégis egészen 2002-ig kellett várni az első magyar irodalmi Nobel-díjasra, Kertész Imrére. 23 évvel Kertész Nobel-díja után ismét magyar díjazottal büszkélkedhetünk: ezúttal Krasznahorkai László kapta az elismerést, az indoklás szerint „lenyűgöző és látnoki életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette mutatja meg a művészet erejét”. Nyáry Krisztiánt kérdeztük az irodalmi Nobel-díj odaítélésének körülményeiről és az elismerés jelentőségéről.
Mi alapján dől el, hogy ki kapja meg egy adott évben az irodalmi Nobel-díjat?
Ez egy meglepően jól átlátható folyamat. Az egyes nevek mögötti döntés nem, de maga a döntési mechanizmus igen. Rendszerint február elejéig kell a javaslatokat eljuttatni a Svéd Királyi Akadémiának. A javaslatokat az Akadémia által felkért, viszonylag széles kör teheti meg: vannak köztük egyetemi irodalomprofesszorok a világ minden részéről, irodalmi akadémiák, írószervezetek, korábbi Nobel-díjas írók. Fontos tudni, hogy önjelölés nincs, tehát ha valaki magát jelölné, automatikusan ki is zárta magát. Miután a jelölések megérkeztek a Svéd Királyi Akadémiához, az Akadémia felkér egy úgynevezett díjbizottságot, a Nobel Committee-t, ők állítják össze a végső javaslatokat.
Először egy tizenöt-húsz névből álló lista készül, erről szavaznak több körben, majd végül már csak négy-öt név marad, közülük kerül ki, megint csak szavazással az első helyezett.
A szabály szerint legalább kétharmados többség kell ahhoz, hogy valaki az első helyen végezzen. Végül a jelölőbizottság megteszi a javaslatát az Akadémiának, ahol tizennyolc, az irodalomban jártas tag hozza meg a formális döntést, de nincs tudomásunk arról, hogy az elmúlt évtizedekben változtattak volna a bizottság javaslatán. A jelölési listák és a döntési körök ugyanakkor teljesen zártkörűek és titkosak, csak ötven év elteltével hozzák nyilvánosságra a jegyzőkönyveket.
Így sosem tudhatjuk biztosan, hogy az elmúlt években kik voltak ténylegesen a jelöltek, csak a Nobel-díjas nevét ismerjük meg. Fontos körülmény, hogy a díjbizottság tagjai nyilvánvalóan nem beszélnek minden világnyelvet, ezért elsősorban a jelölt szerzők műveiből készített svéd nyelvű fordításokra támaszkodnak. Ez tehát már önmagában egy szűrő: azoknak az íróknak a neve merülhet fel Nobel-esélyesként, akiknek a műveiből készült svéd nyelvű fordítás, méghozzá lehetőleg jó svéd fordítás. Bár a jelölőbizottság tagjainak nagy része tud angolul, de hagyományosan svédül szokták elolvasni ezeket a műveket.
Ezért van az, hogy a világirodalomból a legtöbb fordítás a kis nyelvek közül svédre történik.
Jól értem, hogy a könyvszakmának vagy a kiadóknak nincs szerepe a jelölésekben?
Annyiban mégiscsak van, hogy a kiadók tudnak lobbitevékenységet kifejteni a különböző irodalmi szervezetek felé, akik aztán jelölhetnek. Lehet tudni például, hogy Kertész Imre Nobel-díja esetében fontos mozzanat volt, hogy a német kiadója elkészíttette a svéd fordításokat, majd elküldte azokat számos fontos irodalmárnak, kritikusnak, hogy ők egyáltalán értesüljenek arról, hogy létezik egy ilyen magyar író, akinek el lehet olvasni a műveit. Adott esetben az államoknak is van ebben szerepük,
a román állam Kertész Imre Nobel-díja után kifejezetten nagy energiákat fordított arra, hogy román szépirodalmi műveket svédre fordítsanak, illetve hogy világszerte legyenek olyan román irodalmi intézetek, ahol ezeket népszerűsíteni tudják.
Bár még mindig nincs román irodalmi Nobel-díjas, de ezáltal népszerűsítik az irodalmukat, és ez már önmagában is fontos lehet egy országnak. Alfred Nobel végrendeletében szerepel, hogy a díjazott műnek legyen valamiféle idealista irányultsága. Ezt a 21. században eléggé tágan értelmezik, semmiképpen nem vallásos idealizmust jelent, hanem inkább egy olyan életművet, amelyben fontos az etikai, kulturális dimenzió is. Lehet tudni, hogy a kulturális sokszínűség, a nemzetközi hatás, a fordíthatóság is fontos mind a jelölőbizottságnak, mind a Svéd Királyi Akadémiának, és törekednek rá, hogy minél szélesebb körből merítsenek.
Bár nincs rá leírt szabály, de ha az egyik évben, mondjuk, egy dél-amerikai szerző kapja az irodalmi Nobel-díjat, a következő évben valószínűleg a világ másik tájáról fognak választani.
Ezzel együtt ez egy európai túlsúlyú díj. Sokan azt mondják, hogy az a fajta magas irodalom, amire odafigyel a Nobel-bizottság, még mindig hangsúlyosan Európát és a nyugati kultúrkört jellemzi. De az is látszik, hogy legalábbis az elmúlt másfél évtizedben nagyon törekedtek arra, hogy túl azon, hogy ne legyenek teljesen Európa-centrikusak, az irodalom határterületeire is felhívják a figyelmet. Szvetlana Alekszijeviccsel a tényirodalom, Bob Dylannel tulajdonképpen a dalszövegírás is Nobel-díjat kapott.
A szerzőnek az anyagi és erkölcsi elismerésen túl mit jelent, mivel jár a Nobel-díj?
Krasznahorkai László is idézte Samuel Beckettet, aki, amikor megtudta, hogy Nobel-díjat kapott, felkiáltott, hogy ez rettenetes hír. Abban az értelemben igen, hogy a Nobel-díj után tényleg megváltozik a szerző élete, hiszen olyan mértékben irányul rá a figyelem, hogy ha nincs rá felkészülve, nehezen tudja kezelni. Kertész Imrétől is tudható, hogy egy Nobel-díjas írónak ezután minden mondata Nobel-díjas mondat lesz.
Nem mondhat egy rossz mondatot egy interjúban, szinte egy pincérnek se, mert az valahol megjelenik, leírják, ugyanúgy idézik, mintha valamelyik művéből lenne.
Másrészt viszont egy ilyen díj után megnő a figyelem a szerző művei iránt, és nyilván a kiadói a világban mindent meg is tesznek ezért. Hirtelen elfogynak azoknak az íróknak a művei, akiket korábban szinte egyáltalán nem ismertek. Annie Ernaux francia írónő 2022-ben kapta meg a Nobel-díjat, ezt követően Amerikában is hirtelen a bestsellerlistákon szerepelt, pedig korábban ott nem nagyon olvasták a műveit. Ez főleg azokra az írókra vonatkozik, akiknek a neve szerepel a fogadóirodák listáján mint Nobel-esélyesek, bár a fogadási oddsokra érdemes óvatosan tekinteni, hiszen az csak játék, esélylatolgatás.
A Nobel-bizottság sokszor tudatosan szembemegy ezzel az úgynevezett favoritlistával, és a meglepetés erejét is használják, amikor kevéssé ismert szerzőt választanak. Krasznahorkai esetében ez nincs így, Nádas Péterrel együtt már régóta ott van ezeken a listákon. Legkésőbb azóta, hogy tíz évvel ezelőtt elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat, ami a Nobel-díj utáni második legjelentősebb irodalmi elismerés.
Tehát eddig is nemzetközi figyelem övezte, a műveit rengeteg nyelvre lefordították, a világirodalom élvonalbeli szerzőjének számít.
Amikor viszont kevésbé ismert szerző kapja a Nobel-díjat, a díj „betereli” őt az irodalmi kánonba: egyetemi kurzusokon tanítják, antológiákba veszik, elemzéseket készítenek róla. Átalakul az olvasás perspektívája, hogy így mondjam. Tehát az apróbb ellentmondások, hibák eltörpülnek hirtelen a nagy életmű fényében, teljesen másfajta befogadói figyelem kezdi övezni ezeket a műveket. De ez fordítva is igaz, tehát innentől kezdve, ha ír egy, mondjuk így, kevésbé tökéletes novellát, azt az orra alá dörgölik.
Ugyanakkor a díj maga is üzenet, mert arról is szól, hogy mit tart ez a szakma, a könyves világ, az irodalomkritika kiemelkedőnek, milyen társadalmi kérdéseket tart fontosnak. Ezért érdemes odafigyelni az indoklásokra: Krasznahorkai László életműve a méltatás szerint „az apokaliptikus terror közepette mutatja meg a művészet erejét”.
Egy olyan világban, amikor ezek a borzalmak tényleg ott vannak a külvilágban, nagyobb eséllyel figyelnek oda egy olyan íróra, aki ezekre egyébként is fölhívja a figyelmet,
vagy akinek az életműve arról is szól, hogy a kultúra és a művészet még ilyen szörnyűségek közepette is a túlélés garanciája lehet.
Mit jelent egy ország irodalmának, ha egy szerző megkapja ezt az elismerést?
Mindenképpen nagyobb figyelem övezi az adott irodalmat. A rendszerváltás után és még az ezredfordulón is a magyar irodalomra nagyobb figyelem hárult annál, mint amit önmagában a magyar nyelvterület nagysága indokolna. Egyszerűen érdekesek voltunk, valószínűleg a rendszerváltás és a változó világ miatt. Ha egy magyar írónak németül kiadták a könyveit, elindulhatott a világirodalmi ismertség felé.
Ez azóta elmúlt: úgy tekintettek Magyarországra, mint bármelyik, hozzánk hasonló méretű országra.
El tudom képzelni, hogy ez a Nobel-díj megint egy kicsit izgalmasabbá, érdekesebbé teszi Magyarországot, és más magyar írókra is jobban odafigyelnek. Amikor arról gondolkodunk, hogy el kellett telnie huszonhárom évnek, hogy újra Nobel-díjat kapjunk – bár Románia, Bulgária, Szlovákia, Horvátország vagy éppen Ukrajna írói még egyszer sem kaptak Nobel-díjat –, valóban nem lehet arra számítani, hogy jövőre vagy akár öt év múlva ismét magyar irodalmi Nobel-díjas lesz, sőt, szerintem belátható ideig közép-európai író sem fogja megkapni. De magyar irodalom mindenképpen több figyelmet fog kapni. Az irodalmi Nobel-díj mindig a műfordító sikere is, akikről meg szoktunk feledkezni.
Ha valakinek a műveit hozzáértő műfordítók irodalmi színvonalon fordítják, az ő esélye nagyobb lesz akár egy Nobel-díjra is.
Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót ugyanaz a műfordító, Daniel Gustafsson fordítja svédre, és Nádas volt a másik esélyes író, akinek a nevét az elmúlt tíz-húsz évben emlegették a Nobel-díj esélyesei között. Bármelyikük is nyert volna, ugyanannak a műfordítónak a sikere. És a Nobel-díj arra is garancia, hogy az adott országban a legjobb műfordítók fognak hozzányúlni a művekhez.
Krasznahorkai művei közül melyiket javasolja azoknak, akik most kezdenek ismerkedni az ő írói világával?
Annak, aki egyáltalán nem olvasott még Krasznahorkait, azt javasolnám, hogy kezdje novellákkal. Mindig, minden szerzőnél ezt szoktam mondani, mert az olvasó így nagyon hamar meg fogja tudni, hogy egyáltalán milyen irodalmi világ ez, illetve úgy tud egy teljes művet megismerni, hogy nem kell végigolvasnia 600 oldalt, hogy el tudja dönteni, hogy ez az irodalmi univerzum megérinti-e vagy sem. A Seiobo járt odalent tizenhét önálló novellája nagyon jellegzetesen mutatja be Krasznahorkai irodalmi világát, de akár laza regényként is olvasható.
Nagyon ajánlom a Báró Wenckheim hazatér című könyvét, mert nem is nagyon hosszú, és könnyen követhető a történet, ráadásul Magyarországon, magyar környezetben játszódik; vagy legutóbbi regényei közül a Herscht 07769 című regényt. A régebbiek közül természetesen a Sátántangó, Az ellenállás melankóliája vagy a Háború és Háború mind jellegzetes és jelentős művek. Krasznahorkaira egyébként jellemző, hogy a regényei változatos helyeken és időkben játszódnak, Japántól Közép-Európán át Amerikáig. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon népszerű világszerte, hiszen nagyon sokféle olvasó megtalálja a helyét ezekben a világokban.
Ha szívesen meghallgatnád, hogyan vélekedik Nyáry Krisztián arról, hogy fog-e még olvasni bárki ötven év múlva, a következő Femina Klubon lehetőséged lesz erre, hiszen a teltházas Alföldi Róbert-est után vele és Péterfy Borival keressük a választ erre a kérdésre.
Ha szívesen olvasnál Nyáry Krisztiánnal egy másik beszélgetést is, ezt az interjút ajánljuk.
