Így szabadulj meg egy mérgező kapcsolattól

Olvasási idő kb. 3 perc

Manapság divat mérgező kapcsolatnak nevezni mindent, ami néha kellemetlen, vagy tőlünk is kompromisszumot kíván. Ez elviheti a fókuszt az olyan helyzetekről, amikor valóban „mérgező” ember szívja el energiáinkat. Tégy különbséget, és ha kell, védd meg magad.

Minden kapcsolat saját történettel és dinamikával rendelkezik, és mindenki magában hordozza az okokat, hogy miért tartja fenn az egyiket és engedi el a másikat. Nem szabad felelősségre vonnunk, vagy ítélkeznünk afölött, aki szerintünk mérgező kapcsolatban marad. A jelenség ugyanakkor létezik, és biztos, hogy nem tesz jót annak, aki elszenvedi. 

Hogy átformálni, megszakítani vagy megbeszélni érdemes a problémát „mérgezett és mérgező” között, azt is mindenki döntse el maga, akár szakemberrel együtt, vagy azoknak a tanácsát igénybe véve, akiknek ő maga kérte ki véleményét.

Mi most néhány általános szempontot szedtünk össze, hogy mi tehet bennünket kitettebbé az ilyen helyzeteknek, illetve néhány tippet, hogy mi segíthet sérülések elszenvedése és okozása nélkül kilépni. 

Miért maradunk mérgező kapcsolatban?

  • Megszokás és kényelem – az ismerős rossz állapot talán stabilabbnak tűnik, mint a változás bizonytalansága.
  • Érzelmi függőség – hiányérzetet élünk meg a megszokott dinamika nélkül.
  • Félelem a magánytól vagy ítélkezéstől – mások véleménye is korlátozhatja döntéseinket.
  • Alacsony önértékelés – nem hisszük el, hogy megérdemeljük a jót, nehéz kilépni 
  • „Helper funkció” – mindenáron meg akarjuk menteni azt, aki cserében szüntelenül „vérünket szívja”
  • Tudatos döntés alapján – amikor valamelyik hozzátartozónk mérgező stílusát azért viseljük el, mert fontosabb számunkra az ő boldogsága a miénknél
  • Öntudatlan "bevonzás" – amikor hajlamosak vagyunk tudatalatti vonzalmat ápolni a mérgező személyiségek iránt

Mit tehetsz, ha szeretnél kilépni?

A mérgező kapcsolatoktól való elszakadás nem hirtelen döntés, hanem folyamat. Ezek általában nem nyílt bántást jelentenek, sokszor „csak” annyi történik, hogy a másik fél folyton panaszkodik, kihasznál, passzívan agresszív, vagy épp csak minden róla szól. A rejtett dinamikák nehezen megfoghatók, és a reményt adjuk fel utoljára, hogy sikerül „megmentenünk” szerettünk, vagy ha például munkahelyi kapcsolatról van szó, akkor jobbá tenni a szituációt. 

Kezdd tudatosítással

Figyeld meg, milyen érzéseket vált ki belőled, ha beszélsz vele vagy együtt vagytok. Amennyiben gyakran kimerültnek, bűntudatosnak, ingerlékenynek vagy értéktelennek érzed magad utána, érdemes elgondolkodni:

Idézőjel ikon

valódi kapcsolódás történik köztetek, vagy csak te töltöd újra és újra a másikat saját, véges energiáddal?

Teszteld a határokat

Próbálj meg nemet mondani egy-egy kérésre, panaszkodásra, vagy csak kevésbé intenzív erőbedobással reagálni. Nézd meg, miként viselkedik erre a másik fél. Egy egészséges kapcsolat kibírja, ha néha nem vagy elérhető – egy mérgező személy viszont hajlamos ilyenkor bűntudatot kelteni.

A mérgező kapcsolatok esetén néha az elengedés a jó döntés
Fotó: nicoletaionescu / Getty Images Hungary

Állítsd vissza a fókuszt magadra

A „helper funkcióból” való kilépéshez az első lépés az, hogy rájössz: nem kell megmentened senkit. A másik életéért nem te vagy a felelős. Időt, figyelmet, energiát adhatsz – de nem tartozol teljes önfeláldozással.

Ne várj az „elég indok” összegyűlésére

A mérgező viszonyok ritkán jutnak robbanáspontig. Sokkal jellemzőbb a folyamatos fáradás és elhasználódás. Néha az is elég lehet, ha egyszerűen csak aránytalanul sok nehézséget, idegeskedést, fájdalmat, feladatot jelent a másik. Ezek is érvényes okok arra, hogy tegyél valamit.

Kommunikálj tisztán és vegyél vissza 

Nem minden kapcsolatban lehet megbeszélni a problémákat. De ha úgy érzed, szeretnéd neki elmondani, hogy mi a baj, tedd meg – én-közlésekre hagyatkozva, például így: „Észrevettem, hogy gyakran lemerülök ezek után a beszélgetések után.” Ha viszont nem biztonságos adott személlyel a nyílt kommunikáció, a csendes távolodásra is lehetőséged van.

Ha kell, válaszd az elengedést 

Vannak kapcsolatok, amiket nem lehet „megjavítani”. A kilépés fájdalmas vagy munkahely esetében kockázatos lehet, de néha az elengedés az egyetlen út az önvédelemhez és önazonos élethez.

Nem kell dráma

A mérgező kapcsolatoktól való eltávolodás nem mindig hangos. Lehet ez egy finom visszahúzódás, amikor ritkábban jelentkezel, vagy épp csak annak belátása, hogy már nem dolgod mindenkit megmenteni. Bármelyik utat is választod, az önvédelem nem önzőség. 

Ha érdekel, milyen jelei lehetnek a mérgező barátságnak, ezt a cikket ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.