Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
1873-ban, amikor Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött Budapest, Óbuda falusias, mezőváros jellegű település volt. Milyen út vezetett a hajdani vályogtéglás épületektől a mai tízemeletes lakótelepekig?
Egészen a 19. századig Óbuda 16 ezres lakosságának jó része sváb telepes volt, akik szőlőműveléssel foglalkoztak. A település a Zichy-családhoz tartozott; ennek nyomaként ma is látható a Zichy-kastély, de a kiscelli kastélyt is ők adományozták a trinitárius rendnek. (A századfordulón már ez is magánkézben volt: a Mágnás Elza-gyilkosság miatt elhíresült Schmidt Miksa vette meg.)
Sramlizene, vörösbor, töpörtyűs pogácsa
Óbudán több malom is működött, az első vendéglők ezek mellé települtek, a szőlősgazdák házainál pedig borkimérések működtek. Bár a szőlőművelést erősen visszavetette az 1872-ben Óbudát is elérő filoxérajárvány, a városrész „megőrizte falusias jellegét és az akkor már városiasabb jellegű Pestről és Budáról tódult a szórakozni vágyó nép a leánderes, muskátlis kis vendéglők kerthelyiségeibe sramlizenét hallgatni és főleg vörösbort, de természetesen fehérbort is inni, töpörtyűs pogácsát és perecet enni” – olvashatjuk Gálosfai Jenőné Kockás abrosz, jó kadarka című helytörténeti munkájában.
„Jöjjön Óbudára...!”
Az óbudai kiskocsmákat nemcsak a szórakozni vágyó pesti és budai úti népek látogatták meg szívesen, hanem a közelben működő gyárak (a Goldberger-gyár, a hajógyár, a téglagyár) munkásai is. A Bécs-Budapest távon járó postakocsik végállomása a 18. században a mai Fő téren volt. A fáradt kocsisok és utasok megvendégelésére nyitották itt meg a Postakocsi vendéglőt, amit rövidesen több hasonló létesítmény követett. A Postakocsi mellett megnyílt a Vasmacska, majd a századfordulón a ma is működő Kéhli vendéglő. A Lajos utcában lévő Tiroli kisvendéglőben a dunai halászok főzték a halászlevet, a Halászkert, amit a '30-as években átvett a Sipos család, szintén a halételekre specializálódott. Mivel azonban Óbuda még mindig távol esett a belvárostól, népszerűsíteni kellett ezeket a vendéglőket. Szórólapokon, újságokban kérték a közönséget, hogy „Jöjjön Óbudára, a Sípos Halászkertbe”, de az ismert dal is ugyanerre kérte a publikumot, csak éppen halételek helyett túrós csuszát ígért.
Krúdy Óbudája
A vendéglők és kocsmák leghíresebb vendége minden bizonnyal Krúdy Gyula volt, aki élete végén, 1930-tól a Templom utcában lakott, földszintes házának ablakaiból pedig a Korona étterem bejáratára látott rá.
„Itt szeretett ülni, éjfél után, hazatérés előtt, üveg sör mellett. A kerek, fekete márvány kávéházi asztalra könyökölt, sört ivott és nézte a biliárdozókat”
– festette le az idős író alakját Márai Sándor. (Krúdy egykori házában ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum működik).
„Nekem soha nem volt otthonom” – állította Krúdy Gyula, második felesége, Krúdy Zsuzsa azonban hangulatos otthont varázsolt az író számára muskátlival, leanderrel. De a hitelezőket ő sem tudta elűzni, és Krúdy, mint annyiszor, ismét a borban kereste a vigaszt. Továbbra is szívesen írt Óbudáról: „Itt olyan csodálatosan görbülnek a háztetők a görbe utcák felett, hogy nagyon vén kandúrnak kell annak lenni, aki az utat itt megtalálja, kiösmeri magát az udvarokban, amelyeken mindig kötél van keresztülhúzva, hogy az öregasszonyok alsószoknyáinak legyen helyük mutogatni magukat (...) Csodálatos, hogy kandúr és verklis kiösmeri magát ezekben az „egyszobakonyha” lakásokkal teli udvarokban, ahol olyan közelségben élnek egymással az emberek, hogy a májusi nyitott ablakon át érthetően meg lehet hallani a nevet, amelyet álmában mond a leányka, amíg a vénasszonyok csorgatni kezdik a vizet."
Óbuda a világháború után
A tabáni városrész felszámolásának mintájára már az 1930-as években felmerült a nyomorúságosan bájos, csatornázás és villany nélküli viskók elbontásának ötlete, de a végleges döntésre csak a második világháború után került sor. Éppúgy, mint az óbudaiak régi álmára, az Óbudát és Pestet összekötő hídra: erre 1950-ig várni kellett. A híd építése 1939-ben indult, de a világháború miatt félbeszakadt, a végeredmény, az Árpád- (1956-ig Sztálin)-híd azonban aligha nyerhetné el a „Budapest legszebb hídja” címet.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik.
A világháborúban szétlőtt épületek és a vidékről fővárosba áramló lakosság miatt egyre sürgetőbb lett a lakáshiány. 1958-ban úgy határozott az Építési Minisztérium, hogy felszámolják Óbudán a komfort nélküli, apró házakat rejtő utcákat, és lakótelepet építenek. Az építészek több típusú házra is beadták terveiket; ezek között éppúgy találhatunk belső kétszintes lakásokat magukba foglaló sorházat, apró belső kerttel, mint tízemeletes toronyházat (vagy a lakótelepek legnagyobbikát, a „Faluházat”). A lakóépületek köré parkot terveztek, de nem maradhattak a lakók üzletek, bölcsőde és óvoda nélkül sem.
Óbuda régen és most
Az óbudai kísérleti lakótelep létrehozása során a bontási munkálatok 1967 márciusában indultak meg. Több mint ötezer házat dózeroltak le, és 1984 tavaszáig, a munkálatok befejezéséig több mint 12 ezer lakást építettek. Az egykori hangulatos, kockás abroszos, muskátlis Óbudából ma már csak ízelítőnek maradt meg néhány utca; leginkább a Szentlélek és a Fő tér környékén. Ha elvetődünk oda, sétáljunk egyet a még megmaradt macskaköves utcákon, és üljünk be egy túrós csuszára. Ha más nem is, az talán még mindig ugyanolyan, mint száz éve. (Borítókép: Fortepan / Faragó György)
Ha szívesen elolvasnád a Faluház történetét is, ezt a cikket ajánljuk.
