Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Számos terv született a Balaton hasznosítására az elmúlt évszázadokban. A legmeghökkentőbb egyenesen szántófölddé tette volna legnagyobb tavunkat.
A magyar tengernek is nevezik mérete okán legnagyobb tavunkat, a Balatont. Bár ma kétségkívül minden magyar szívében különleges helyet foglal el, s kevesen vannak, akik ne hűsölnének szívesen, legalább lélekben habjai között a nyári nagy melegben, megdöbbentő módon igencsak későn kezdték el turisztikai célokra használni a tó partvidékét. Volt olyan időszak is, amikor a földdel tették volna egyenlővé a tavat.
Mária Terézia uralkodásának idején merült fel először, hogy a Balaton felesleges, illetve túl nagy helyet foglal el a királyság területéből. Az ekkoriban még jóval nagyobb kiterjedésű, mocsaras-lápos balatoni földek ugyanis több mint 60 ezer hektárnyi helyet vettek el a mezgazdaságtól.
A Balaton kiváló termőfölddel kecsegtetett
Más, európai tavakkal ellentétben ugyanis a magyar tenger a Velencei-tóhoz hasonlóan viszonylag sekély medrű, tektonikus eredetű ároktó. Átlagos mélysége 3-4 méter, a legmélyebb pontja a Tihanyi-félsziget szomszédságában található, ott eléri a 12 métert is. A földtörténeti középkorban kialakult hatalmas tó üledékes kőzetek felett jött létre, partjai környékén igencsak termékeny a talaj. Míg északon a szőlőtermesztésre is kiváló, vulkanikus domborzat, délen laposabb, síkabb terület szegélyezi.
Vízkészlete 2,2 év alatt cserélődik, mintegy 1800 millió köbméternyi.
Hosszú korszakokon keresztül nem volt egységes a vízfelülete. A 200-as évek végén kezdték el a parttal párhuzamosan futó, úgynevezett turzásokat, azaz elnyúló szigeteket-félszigeteket feltörni a rómaiak. A vízszint szabályozásának Galerius római császár döntése értelmében 292-ben vágtak neki, épített zsilipekkel a mai Sió-csatorna környékén. Ez a csatorna okozta a legnagyobb mértékű változások jelentős részét a későbbiekben is.
Lecsapolták és bevetették volna a tó medrét
Mária Terézia idejében éppen a meder fenekét alkotó termékeny talaj miatt felmerült a központi kormányzatban az, hogy le kéne csapolni a Balaton elképesztő mennyiségű vizét. Ekkoriban búzával vetették volna be, így oldották volna meg a királynő által felvázolt problémákat azzal kapcsolatban, hogy túl kevés gabonát tudunk exportálni a birodalom számára.
"Még hatástanulmányok is készültek arról, hogy mennyi gabonát, szénát termeszthetnek az így nyert területen" - összegezte a Múlt-kornak Rácz Lajos történész. Az általa is említett bécsi Helytartótanács mérnöki csoportjának tervét maga a királynő ellenjegyezte, ennek ellenére végül nem valósult meg.
Egy vasútépítési baki miatt változott meg a tó alakja
Amire az 1700-as évek végén nem került sor, egy évszázad múltán, az ipari forradalom idején valósággá vált. A déli vasútvonal építése közben vétettek igencsak komoly hibát a tervező mérnökök. 1857-ben egy magán-vasúttársaság sínpályát tervezett mely, a fővárost kötötte össze Nagykanizsával, és a Balaton déli partját is érintette.
Pár éven belül le is fektették a síneket annak ellenére, hogy a céget több, helyi mérnök is figyelmeztette arra, hogy a tó vízszintje ingadozó, azonban süket fülekre találtak. Pedig a környéken élő, egyszerű emberek is ismerték a tó változékony alakját, ami szárazabb években, például a vasútvonal építésének felmérésekor sokkal beljebb húzódott, szinte a mai vonalban futott.
Csapadékosabb időkben azonban a víz felgyűlt, és a déli parton, valamit északon, Szigliget környékén kiöntött, és mocsárrá változtatta a tó környezetét.
A vasútvonal ettől függetlenül 1861-ben megnyílt, a Balaton vízszintje pedig a nagyobb mennyiségű csapadéknak köszönhetően megemelkedett. Ez 1861-1862 telén komoly gondokat okozott, a hullámverés és a jég veszélyeztette a vasúti közlekedést.
"A vasutat elbontani és másutt, máshogy felépíteni nem lehetett, hiszen az iszonyú költséggel járt volna. Egyszerűbb volt a Balaton vízszintjét lecsökkenteni. A vasúttársaság szerencséjére ekkor már több balatoni szervezet is javasolta, hogy szabályozzák a Balaton vízszintjét. A szabályozás ebben az esetben pedig a tó vízszintjének a csökkentését jelentette volna, ami a Déli Vasút vonalát megvédte volna a Balatontól" - összegezte a Sínek világa a Balaton szabályozásának tervét ismertetve. A lecsapolás mellett az állandó vízszint biztosítására is szükség volt, erre a Sió-csatorna látszott a legalkalmasabbnak. A még a rómaiak által épített csatorna ugyan a középkor évszázadai során feltelt földdel, de a nyomvonala adott volt, az ország politikusai pedig kardoskodtak a tó és a Duna összekötése mellett is, hajózási szempontból. Az építkezések így megkezdődtek.
A vasút biztonsága miatt átalakult a Balaton partja
A csatornát végül újra megnyitották, Siófoknál egy fából készült zsilipet építettek, amellyel a tó vízszintjét lehetett szabályozni. 1863-ra már kész is volt az első zsilip és a szabályozott csatorna is. A víz szintjét 95 centiméterrel csökkentették, ezzel a tó víztükre a mai formát vette fel. Ehhez alakították ki az épített partfalakat, strandokat, és így épülhetett be a déli part is olyanná, amit ma ismerünk, azonban a szabad hajózás legnagyobb tavunk és a Duna vize között nem valósult meg soha.
Ha azt hinnénk, hogy ezzel a tavat ért megpróbáltatások véget értek, tévedünk. Az 1960-as években ugyanis ismét felmerült a tó megszüntetésének terve, ekkor már egy jóval nagyobb birodalom gazdasági érdekeit figyelembe véve. Papp János, Veszprém megye akkori kommunista párttitkára ugyanis kukoricaföldeket vizionált a helyén. Szerencsére javaslata nem valósult meg.
Ide kattintva elolvashatod, hogy a nyár végével miként alakul át a Balaton partján élők élete.
