Nőkkel és férfiakkal is viszonya volt Babits feleségének, miközben irodalmi elismerésre vágyott

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Beleházasodott az irodalomba”, de igazán sosem fogadta be az irodalmi közeg. Élete végéig küzdött fiatalkori traumáival, költőnek vallotta magát, miközben megpróbált a feleség- és anyaszerepnek megfelelni. Ki volt Török Sophie, Babits Mihály felesége?

Amikor a 26 éves Török Sophie kezét a Centrál kávéház nyilvánossága előtt megkérte Babits Mihály, a szép, szőke nő repesett az örömtől. Úgy érezhette, hogy végre az őt megillető helyre és társaságba került, hiszen kamaszkorától kezdve az irodalom belső körei vonzották. Hamar kiderült azonban, hogy az őt nyájasan fogadó költő- és írófeleségek kinézik maguk közül, férje számára mindig a munka marad az első, és költői törekvései sem hozták meg számára az áhított sikert.

Tanner Ilona (a Török Sophie nevet később Babitstól kapta) kispolgári családba született, családtagjai kezdettől fogva ellenezték nagyratörő terveit. Apja gyakran gúnyolta ábrándozó lányát, aki lázasan kereste, hogyan tudná kibontakoztatni tehetségét: színiiskolába iratkozott, balettozni tanult, verseket írt. A húszas években, amikor a nők épphogy levehették a fűzőt, divatba jött a bubifrizura és állást vállalni vagy egyetemre járni még mindig szokatlan volt a többség számára, őt vonzotta az önálló, független nő szerepe. Egyetemre akart menni, de az érettségiig sem jutott el, megbukott a pótvizsgán. 

Ambícióit félretéve titkárnői állásokat vállalt, egyedülálló nőként azonban ki volt téve főnökei szexuális zaklatásának.

A hatalmi függőség és a kiszolgáltatottság végül rábírta, hogy engedjen a zsarolásnak, belement egy viszonyba a felettesével. (Mielőtt megtörtént volna a dolog, gyorsan ellátogatott egy orvostanhallgató ismerőséhez, hogy a szüzességét mégse a főnöke vegye el.) A viszonynak nem kívánt terhesség lett a következménye, ami a férfi nyomására abortusszal végződött. Ilona élete végéig nem tudta megbocsátani ezt a döntését; későbbi meddőségét és az anyasággal kapcsolatos problémáit is ebből vezette le.

Az elcserélt menyasszony

Egy csere eredményeként lett Török Sophie Babits felesége
Fotó: Wikimedia Commons

Közben az irodalmi berkekbe is próbált bekerülni: visszajelzést kért a verseiről Babitstól, s amikor nem kapott választ, személyesen kereste fel a költőt a lakásán. Megismerkedett Szabó Lőrinccel, aki akkoriban Babits közeli barátja és tanítványa volt. A már akkor is nőfaló hírében álló Szabó természetesen megpróbálta elcsábítani, aminek Ilona engedett – de kétséges, hogy kölcsönös beleegyezés történt-e, vagy inkább a férfi erőszakoskodott.

Mindenesetre élete végéig meglehetős ellenszenvet, sőt: gyűlöletet érzett Szabó Lőrinc iránt, bár ebben része lehetett annak is, hogy az ifjú költő később, amikor Ilona már Babits felesége volt, levakarhatatlannak bizonyult. 

Ezután felgyorsultak az események, Ilona bejáratos lett a Reviczky utcai lakásba, ahol Babits és Szabó Lőrinc együtt laktak. A naplójában „orgia-napként” emlegetett esemény is ott történt: „párnákat és szőnyegeket terítettünk a földre, s úgy csókoltuk egymást, bolond összevisszaságban”. Ilonának Babits csókja nem okozott különösebb örömöt, mégis, másnap, amikor Szabó Lőrinctől telefonon megtudta, hogy Babits „hajlandó lenne” őt szeretni, igent mondott. Valójában az történt, hogy a férfiak megegyeztek egymással: Ilona ezentúl nem Szabó Lőrinc menyasszonya, hanem Babitsé. 

Gyakorlatilag elcserélték, mint egy tárgyat. 

„Csak feleség vagyok, semmi egyéb”

Mindezt persze nem tudhatta négy nappal később a Centrálban, sőt, boldogan mosolygott, hogy az írófeleségek befogadják maguk közé. Lángoló szerelem sosem volt köztük Babitscsal, ennek ellenére működött a házasságuk, kölcsönösen támogatták egymást: Ilona segített a praktikus dolgokban esetlen költőnek, Babits pedig a maga módján próbálta irodalmi ambícióit egyengetni. 

Vajon mit érezhetett a fiatal nő, amikor rájött, hogy valójában egy csereüzlet tárgya lett? Önmagába vetett hite, identitása érezhetően megrendült: „Nem a sors hozott össze minket, hanem egy ostoba véletlen, nem érdemeim tettek Babits Mihály kedvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam”. Keserű lehetett a kiábrándulás és a felismerés, hogy legszebb verseit nem hozzá írta a költő: „Munkáira alig teszek hatást, csak feleség vagyok, semmi egyéb” – kesereg a naplójában, majd arról panaszkodik, hogy a várt csillogás és intellektuális izgalmak helyett a „tébolyda ajtaja csapódott be” mögötte, amikor a költő felesége lett. 

Ambivalens anyaság

Török Sophie igazán mindent megtett, hogy megfeleljen a „jó írófeleség” szerepének. Intézte férje levelezését, ápolta a szociális kapcsolatokat, irodalmi fogadónapokat tartott. Mivel nem született saját gyerekük, örökbe fogadták öccsének a háztartási alkalmazottól született kislányát, Ildikót. 

A kor divatja szerint nem árulták el neki, hogy nem ők a vér szerinti szülei, és Ildikó ezt váratlanul, egy irodalomtörténeti kézikönyvből tudta meg, 13 évesen.

Innentől kezdődik az anya-lánya kapcsolat megromlása, amely egészen bizarr és szélsőséges végkifejletet hozott: elzárták egymás elől a Babits-hagyatékot, majd évtizedekig pereskedtek a szerzői jogokért, Török Sophie egyenesen odáig ment, hogy megpróbálta visszamenőleg érvényteleníttetni az örökbefogadást – Babits nevében is. Ez végül nem sikerült, de mire lezárult a per, Török Sophie már nem volt az élők sorában. (Ildikó 1982-ben halt meg Angliában, nyomorúságos körülmények között, egy lakókocsiban.)

Török Sophie, mivel maga sem volt kiegyensúlyozott személyiség, identitása meg-megbillent az illúzióvesztés és az elszenvedett traumák hatására, nem tudott kiegyensúlyozott anya lenni. 

Lányát hol fojtogatóan szerette, hol teljesen közömbös volt iránta.

Nem akarta, hogy Ildikó felnőjön, babusgatta, korlátozta, majd elfordult tőle. 

„Depressziókkal küzdő beteg”

Sosem tudott kilépni Babits árnyékából
Fotó: Wikimedia Commons

Babits betegsége jelentős lelki terhet rótt rá, szerepei közé kénytelen volt beilleszteni az ápolónőt is. Mindez nem segít az egyébként is labilis személyiségén: „Kilenc éve élek önkéntes száműzetésben – nem, börtönben! Kriptában! Egyetlen életemet szemétre dobtam, elfecséreltem, pusztán gyengeségből, nyálas érzelmességből!” – írta, s mintha ebből akarna kitörni, rövidebb-hosszabb viszonyokba keveredett, nemcsak férfiakkal, hanem nőkkel, például lánya osztályfőnökével is, amitől persze később bűntudata támadt.

Férje halála után nem találta meg sem önmagát, sem helyét a világban. Amikor Babits hagyatéka az ostrom alatt megsemmisült, úgy érezte, mintha másodszor is elvesztette volna a férfit. Próbálta írással feldolgozni az őt ért rossz élményeket, a férfiaktól elszenvedett sérelmeket, az örökbefogadást, Babits halálát. Ismeretségi köre beszűkült, depressziós lett, öngyilkossági gondolatok kínozták. 

Ildikóval kölcsönösen gyűlölték egymást, az ötvenes években utolsó szerepének illúziójával is le kellett számolnia:

Babits nem tartozott az időszak favorizált költői közé, így az özvegyét sem illette meg különleges bánásmód. Hatvanévesen, magányosan halt meg, anélkül, hogy teljesítette volna hajdani ambícióit. 

„Voltam védelmet esdő gyenge nő, voltam

botránytígérően szenvedélyes. Vendégek közt

csiszolt háziasszony, művelt csevegő, bókokat

kecsesen visszavágó kés-villa zsonglőr; voltam

zavart szerény és hűvösen okos, kacér, szadista,

Vidám csibész és depressziókkal küzdő beteg.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.