1944. október 15. és 17. között fegyveres ellenállás bontakozott ki a 8. kerületi Népszínház utca és a Teleki tér környékén zsidó és antifasiszta felkelők, illetve az ellenük a nácikkal karöltve harcoló nyilasok között. A tragikus végű akció „Kis Varsó” néven vonult be a történelembe, bár még 80 évvel az események után is rengeteg a kérdőjel a részletekkel kapcsolatban.
A lengyel fővárosból 1943 áprilisában a náci megszállók fokozott intenzitással kezdték deportálni a zsidó lakosokat a koncentrációs táborokba. Ekkorra már világossá vált, hogy ezekről a helyekről nincs visszaút. Az elkeseredett zsidók úgy döntöttek, hogy nem hagyják magukat mészárszékre küldeni harc nélkül. A hatalmas túlerőben lévő náci csapatokkal szemben bátor fegyveres ellenállás bontakozott ki, amelyben a rosszul felszerelt, ám mindenre elszánt felkelők próbálták megakadályozni a gettó teljes kiürítését. A harc hatalmas áldozatokkal járt, a németek szisztematikusan lerombolták a városnegyedet, és az utolsó emberig elpusztították annak lakóit. Erre a tragikus végű gettólázadásra emlékezve nevezték el „Kis Varsónak” a budapesti Józsefvárosban másfél évvel később lezajlott fegyveres ellenállást, amely éppen 80 éve tört ki a nyilas hatalomátvételre válaszul, de amelyet mindmáig hallgatás és feledés övez.
Idehaza példátlan volt a józsefvárosi zsidó ellenállás
Az 1940-es évek Magyarországának zsidó közössége lassan, de biztosan süllyedt bele a jogfosztottság és a rettegés mocsarába. Az előző évtizedben még embernek számítottak, otthonaik, üzleteik és reményeik voltak, de az ellenük hozott törvények évről évre súlyosabbá váltak. A jogok fokozatos megvonása egyre szűkítette mozgásterüket: először az állásvesztések, majd a vagyonelkobzások, végül pedig a sárga csillag kötelező viselése és az ennek nyomán az utcákon elharapózó atrocitások tették az életüket mind bizonytalanabbá és félelmetesebbé. Ellenállásról szó sem lehetett, mert mindent sokszorosan toroltak meg azok, akiknek fegyver és ezáltal hatalom adatott. Szigorú szabályok közé szorítva, kiszolgáltatottan éltek, a halál minden sarkon ott leselkedett rájuk.
A rádióikat már rég be kellett szolgáltatniuk, a hírekről falragaszok révén, a várható katonai eseményekről pedig szóbeszéd útján értesülhettek. Arról is ilyen formán tudtak, hogy miközben Budapest próbálta túlélni a fél évvel korábban történt német megszállás és az ebből adódó folyamatos amerikai bombázások rémségeit, egy újabb borzalom fenyegetett: a nyilas hatalomátvétel. Akiket olyan, zsidóknak kijelölt csillagos házakba költöztettek, ahonnan nem távozott minden keresztény lakó, azok fültanúi lehettek, amint éppen 80 éve, 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzó a rádióban bejelentette, hogy fegyverszünetet kíván kötni a szovjetekkel, ezzel próbálva kimenekíteni az országot a háború további pusztításaiból.
Egy napig sem tarthatott a zsidók öröme
Bár ez a hír sokakat bizalommal töltött el, az örömük nem tartott sokáig. a kiugrási kísérlet kudarcba fulladt, mivel a németek már felkészültek erre az eshetőségre. Az SS letartóztatta Horthy fiát, így a kormányzó kénytelen volt visszavonni a proklamációt. Ezt követően Szálasi Ferenc és szélsőjobboldali követői – karszalagjaikon a hatalom új szimbólumával, a nyilaskereszttel – megszállták a kulcsfontosságú pontokat, és innentől valósággal elszabadult a pokol: miközben fegyvereseik a főváros szívében úgymond „ellenséges elemeket” vadásztak le, a zsidók elleni akciók, a lakásokból való kirángatások és az utcai kivégzések pillanatok alatt elszaporodtak. A Duna-parton ezrével sorakoztatták fel az áldozatokat, akiket a folyóba lőttek.
Bár sokan azt hiszik, hogy a budapesti zsidók leginkább az Erzsébetvárosban és Újlipótvárosban éltek, jelentős hányaduk lakott a Józsefvárosban, a Teleki tér környékén például több mint 50 imaházuk volt. Az itt élők már hónapok óta próbáltak a túlélésre koncentrálni, de a nyilas puccs az utolsó reménytől is megfosztotta őket, az üldöztetés és a deportálások árnyékában szembesültek a választás egyetlen alternatívájával: harcolni vagy elfogadni a végzetet. Nem csoda, hogy itt alakult ki Magyarország egyetlen zsidó felkelése: több utcára és házra kiterjedően három napon át dörögtek a fegyverek.
A zsidó ellenállás és annak kérdőjelei
Bár a mai napig nem tudni pontosan, hogyan kezdődött az összecsapás, és kik vettek részt benne, általános vélekedés szerint a zsidókon kívül antifasiszta erők, a föld alá kényszerített kommunisták és szociáldemokraták, de még lengyel menekültek és dezertált munkaszolgálatosok is harcoltak. Egyesek ugyanakkor azt is felvetik, hogy csupán az itt élő civilek lettek provokáció áldozatai, mondván, hogy az első lövéseket egy házmester vagy légóparancsnok adta le a Népszínház utca egyik épületének padlásteréből az ott járőröző nyilasokra, majd az egészet a zsidókra kente. A felkelés helyszíneit is csak a Gláser Jakab Emlékalapítvány interjúi alapján sikerült pontosítani.
A cionista szervezetek azon az állásponton voltak, hogy minél több emberéletet meg kell menteni, de ez nyílt összecsapások esetén kudarcra volt ítélve, ezért ők inkább hamis papírokkal mentették a zsidókat, nem ritkán német vagy nyilas egyenruhába bújva
– mondta el a Díványnak Fris E. Kata, az alapítvány kutatója.
Így verték le az ellenállást
Tény, hogy a budai Várba bekvártélyozó németek több (néhány szemtanú szerint három, mások szerint tizenhárom) Tigris tankot indítottak át Pestre a felkelés leverésére. A harckocsik tüzelőállást vettek fel, majd lőni kezdték azokat a házakat, amelyekben felkelőket gyanítottak. A puskaropogás és a robbanások zaja bejárta a Józsefváros utcáit, és a levegőt átjárta a félelem.
Az ellenállók hősiesen harcoltak, de a túlerővel szemben esélytelenek voltak.
A géppisztolyokkal és kézigránátokkal felszerelkezett nyilasok közben összeszedték a környék zsidó lakóit, akiket feltartott kézzel áttereltek az akkori Városi (ma Erkel) Színházba, majd a lóversenypályára. Mindeközben arra is szakítottak időt, hogy az embereket kirabolják, némely beszámoló szerint volt, akinek az ujját is levágták, csak hogy megkaparinthassák a gyűrűjét. A Teleki tér, amely addig a nyüzsgő, színes városrész szíve volt, most üres és elhagyatott hely lett;
a zsibvásár, ahol eddig egyenruhákra és hamis papírokra is szert lehetett tenni, bezárta kapuit.
Az ezt követő időszakban a pusztítás és a megfélemlítés sosem látott méreteket öltött. Már nemcsak a pártszolgálatosok kegyetlenkedései jelentettek fenyegetést, hanem a gettósítás és az azzal párhuzamosan megindult deportálások is, amelyek végérvényesen megpecsételték a hazai zsidóság sorsát. A józsefvárosi ellenállás leverését követően a nyilasok könyörtelen pogromot hajtottak végre a területen, nem téve különbséget a felkelők és a civil zsidó lakosok között.
Ezt mesélte a kivégzett zsidó lakó leszármazottja
Megtaláltuk az egyik akkor kivégzett lakó ma is élő leszármazottját, aki elárulta, hogy fél évszázadon át maga sem volt tisztában a történtekkel.
A nagymamám bátyját, Klein Györgyöt szívbetegsége miatt nem vitték el munkaszolgálatra, ezért volt otthon az események idején. Őt a házunk udvarán lőtték tarkón a nyilasok. Nagymamám 50 évvel élte túl a háborút. A haláláig együtt laktunk, gyerekkoromban éjjel-nappal vele voltam, mégsem hallottam egy-két mondatnál többet arról, mi is történt azon az ominózus októberi napon
– mesélte el a Díványnak Halász Gábor, aki szerint az egész történetet mély fájdalom és hallgatás övezte. Ráadásul az addig erősen vallásos dédi (és vele együtt az egész család) kiábrándult Istenből. Bár mindig is zsidónak tartották magukat, de innentől kezdve egyetlen zsidó ünnepet sem tartottak, egyetlen ima sem hangzott el az otthonukban. Édesanyja már teljesen ateistaként nőtt fel (bár ebben biztos volt szerepe a közben uralomra jutó kommunizmusnak is), és ezt adta tovább nekik, a gyerekeinek is.
Megcsappant a zsidók hite
Az anyukának persze saját emlékei nem lehettek a tragédiáról, hiszen nagyon pici volt még akkor. 1942-ben született úgy, hogy erről az ő édesapja, Sonnenfeld Ernő már nem is tudhatott, mert elesett, amikor a szovjetek áttörték a 2. magyar hadsereg vonalait a Donnál.
Elvérzett – ennyit találtunk róla a katonai archívumban. Egy ismeretlen tömegsírban fekszik valahol arrafelé, ahol most az oroszok és az ukránok lövik egymást
– vont párhuzamot a 20. és a 21. század történései közt a túlélő utód, akinek a családja a korszak minden sorstragédiájából részesült.
Így emlékeznek ma a 80 évvel ezelőtti ellenállásra
A „Kis Varsó” nem csupán egy lokális fegyveres összecsapás emléke, hanem azt mutatja, hogy a náci gépezet pusztítása mindenhol ellenállást szült, még a legreménytelenebb helyzetekben is. Az antifasiszta ellenállás itt is, ott is a szabadság utolsó szikráját képviselte, ami bár elbukott, örök példaként szolgál az elnyomás elleni harcban.
A máig alig ismert eseményeket idézi fel a Józsefvárosi Önkormányzat a Holokauszt 80 emlékévben. November 6-án Nagy zűr Kis Varsóban címmel városi sétára invitálják az érdeklődőket a kerületben történt események helyszínére. A rendezvénysorozat zárásaként november 28-án este a héber, jiddis és orosz dalokat játszó Ábrahám fiai együttes ad koncertet a Nagyfuvaros utcai zsinagógában.
Ha közelmúltbéli magyar katonai akcióra is kíváncsi vagy, arról ide kattintva olvashatsz.
