Több százezer forintodba kerülhet, ha erre nem figyelsz oda

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elkövetkező hetekben fokozott vadveszélyre lehet számítani az utakon. Nemcsak az autóban keletkezhet sok százezer forintos kár, de akár komoly balesetet is szenvedhetünk egy ütközés során.

A következő pár hétben a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása. A vadásznyelven üzekedésnek nevezett időszakban az őzek sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon – hívja fel a figyelmet az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Évente több ezer vadgázolás történik, és sok százezer forintos kárt okozhat egy ilyen ütközés.

Ha vadat ütsz el, az autódban nagy kár eshet

Az őzek a párzási időszakban a szokásosnál aktívabbak, nagyobb területen mozognak, akár nap közben is. Hazánk legnagyobb egyedszámú, és legelterjedtebb nagyvadfajtájáról van szó.

Becslések szerint több mint 369 ezres a faj hazai állománya, emiatt július második felétől augusztus közepéig gyakorlatilag az egész ország területén számíthatunk őzek felbukkanására a közutakon. Ez fokozott balesetveszélyt jelent, amit a statisztikai adatok is igazolnak: az évi mintegy 7400 nagyvadelütésnek 78 százalékában őzet gázolnak.

Mindamellett, hogy a gázolás jó eséllyel kioltja az állat életét, saját magát is veszélybe sodorja a figyelmetlen autós. A járműben keletkezett kár pedig nem elenyésző összeg.

Több százezer forintos kárt okozhat, ha egy nagyvaddal ütközünk az úton
Fotó: Ophir Michaeli / Getty Images Hungary

Több százezer forint lehet a javítás

Ha nagyvadat ütünk el, hatalmas kár keletkezhet az autóban, és magának a vadnak is jelentős értéke van. Jobb az ilyen eseteket – ha lehet - inkább elkerülni. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara ezért arra kéri a gépkocsivezetőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a vidéki utakon.

Az alábbi 3 szabály betartásával jelentősen csökkenhet a vad- és gépjármű ütközések száma:

  • Vadveszélyre figyelmeztető táblánál, rossz látási és útviszonyoknál, illetve kevésbé belátható útszakon érdemes lassabban menni a megengedett sebességnél
  • Az őz nem jár egyedül: ha egy átszaladt előttünk, még mindig ne gyorsítsunk, szinte biztosan másik is követi. 
  • Ha az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, de semmiképp se rántsuk félre a kormányt, mert az árokba futhatunk, vagy átsodródhatunk a szembejövő sávba.

Miután közúti balesetnek minősül a vadgázolás, ezért a rendőrség értesítése ilyen esetben kötelező. A bejelentést követően a hatóság fogja majd értesíteni a terület kezelőjét vagy tulajdonosát az esetről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.