Fociünnep lesz ma Budapesten: megbénulhat a város, ilyen változásokra számíts

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyarország–Montenegró válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt vasárnap délután érdemes az autókat otthon hagyni, és a budapesti közlekedéshez a közösségi közlekedést választani azoknak, akik a Puskás Arénában megrendezendő Eb-selejtezőre szeretnének eljutni.

A november 19-én, vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzés miatt a stadion környékén már 13 órától megváltozik a közlekedés, és lezárásokra is számítani kell. Fontos, hogy az arénánál korlátozzák a parkolási lehetőségeket, ezért érdemes gyalog, metróval, autóbusszal vagy villamossal megérkezni a helyszínre. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.

Érdemesebb lesz gyalogolni vagy metrózni 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felkészült a nagy szurkolói érdeklődésre – derül ki a fővárosi cég beszámolójából. A biztonságos közlekedés érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben jár majd az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.

A futballmérkőzés miatt vasárnap megváltozik Budapest közlekedése
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Ha valaki gyalog szeretne eljutni stadionba az M2-es metrótól, akkor nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is érkezhet a Dózsa György úti és a Stefánia úti beléptetőkapukhoz.

Az Örs vezér tere felől szintén az M2-es metróval lehet eljutni a Puskás Ferenc Stadion állomáshoz, ahonnan majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog lehet továbbhaladni.

Villamossal és autóbusszal is érkezhetnek a szurkolók

Az 1-es villamossal utazóknak az Egressy út/Hungária körút megállóhelyen, a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelyen érdemes leszállniuk attól függően, hogy a Stefánia úti vagy a Dózsa György úti kapun szeretnének bejutni a mérkőzésre. 

A Thököly úton közlekedő autóbuszok utasai szintén mindkét bejáratot kényelmesen elérhetik gyalog, ha a Reiner Frigyes park megállónál vagy a Stefánia út/Thököly út megállóhelyen leszállnak.

Várhatóan 16:30 és 17:30 között a 75-ös trolibusz mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor–Hungária körút útvonalon terelve közlekedik, a 77-es trolibusz pedig módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár. 

A 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót.

Útlezárással is számolni kell

Ami pedig a közúti közlekedést illeti, érdemes számolni azzal, hogy a mérkőzés miatt több utcát már délben vagy kora délutántól lezárnak. A változás érinti a Verseny, az Istvánmezei és a Dózsa György utcát, az Ifjúság útját, valamint a Stefánia utat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.