Ezt gondolják rólad a kollégák a telefontokod alapján

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mobilod márkája, a háttérképed, sőt még a telefonod tokja is árulkodik rólad. De ha meglesed a kollégád vagy a randipartnered mobilját, nyitott könyv lesz számodra.

Anélkül, hogy tudnál róla, a telefonod ugyanúgy fecseg rólad, mint a ruháid, a frizurád vagy az ékszereid. Az üzleti életben korábban nyílt titok volt, hogy egy tárgyaláson leginkább a másik fél cipőjét és óráját nézték meg, ha képet akartak kapni az anyagi helyzetéről, életstílusáról. Manapság azonban már a telefonra is vetnek egy pillantást, mielőtt kezet adnának egymásnak. 

Tényleg a fogadhoz vered a garast?

Egy, az Egyesült Államokban készült tanulmány szerint a férfiak fele és a nők hatvan százaléka bizony levon következtetéseket, ha meglátja a munkatársa vagy akár a randipartnere telefonját. Amennyiben egy régebbi típusról van szó, amelynek kijelzője pókhálós a rengeteg repedéstől, az azt üzenheti, hogy az illetőnek anyagi problémái vannak vagy éppen nem igényes a tárgyaival és önmagával kapcsolatban. A megkérdezettek 80 százaléka szerint akinél ilyen telefon van, az a fogához veri a garast, nem érdeklik a technikai újítások, vagy nincs pénze új mobilra. 

Nem érdekel, vagy nincs rá pénzed?
Fotó: praetorianphoto / Getty Images Hungary

A telefonod elárulja, hogy mennyi kávét iszol

Az Egyesült Királyságban az egyik mobilszolgáltató cég készített egy felmérést arról, hogy milyen összefüggés van a személyiségünk és a használt mobilmárkánk között. A kutatás szerint az iPhone-t használók hiúbbak, úgy értékelték magukat, mint akiket a főnökeik igazán kedvelnek, és többet költöttek ruházkodásra és szépségápolásra, mint a más márkát használók. Az Android rendszerű készüléket vásárlók magukat türelmesnek és udvariasnak írták le. Közülük kerül ki a legtöbb hobbiszakács, viszont többet néznek tévét, és gyakrabban isznak alkoholt, mint akik más mobil mellett tették le a voksukat. Azok, akik BlackBerryt választanak, általában jobb anyagi körülmények között élnek, és gyakran dolgoznak a pénzügyi vagy az ingatlanszektorban. Meglepő, de a kutatás talált összefüggést a koffeinfogyasztás és a mobilvásárlási szokások között: a BlackBerry-tulajdonosok isszák a legtöbb kávét vagy teát, viszont ők sokkal gyakrabban élnek stabil párkapcsolatban. 

A kávézási szokásaidról is árulkodik a telefonod
Fotó: Yagi Studio / Getty Images Hungary

A tokod a személyiségedről beszélhet

Talán semmi nem árulkodik rólad annyira, mint a telefontokod. Magadra ismersz? Vagy a barátaidra? De ne feledd, ez egy jó játék, nem kőbe vésett törvény.

Bőr, fa, műanyag vagy díszes?
Fotó: Ja'Crispy / Getty Images Hungary
  1. Bőrtok, fedéllel: Szereti, ha rendben vannak a dolgai, ha mindent könnyen megtalál. Az otthonában is mindennek megvan a helye, megállapodott, rendszerező, rendszerető. Vannak, akik picit unalmasnak gondolják, pedig az élet vele kiegyensúlyozott mederben folydogál, nem kell mellette nagy viharokat átélned.
  2. Csillogó-villogó: Flitter, glitter, aranykonfetti. Valószínűleg szereti a bulizást, könnyen szerez új barátokat, és a képei között rengeteg a szelfi. Nehezen tűri a kötöttségeket, így ha valami nem tetszik a munkahelyén, már az ebédszünetről sem jön vissza.
  3. Egyedi figurás: Varrógép, kedvenc autómárka, Balaton vagy Big Ben. Napokon át böngészte a mobiltokos oldalakat, hogy megtalálja a személyiségéhez leginkább illő darabot. Könnyű vele beszélgetést kezdeményezni, hiszen a téma a tokján hever. Remélheted, hogy azért másra is kíváncsi, nem csak a hobbijára. 
  4. Kedvenc mesefigura: Vagy a szuperhős, akiért gyermekkorában rajongott, és most is lelkesedik érte. Picit örökké gyerek marad, a felelősség számára kerülendő, vagy legalábbis szereti átadni a döntést másnak. 
  5. Fotós: Mindegy, hogy a kutyája vagy a családja fotója díszíti – nem beszélve a kedvenc focicsapatáról –, jó, ha tudod, mindig második leszel. Hiszen az életének legfontosabb szereplői ott vannak a telefontokján, és valószínűleg a háttérképen is. 
  6. Szöveges: Igazi forradalmár típus, aki nem rejti véka alá a véleményét, és erről a telefontokja is árulkodik. Vagy romantikus és szabad lelkű, aki a kedvenc versidézetét a mobiljára is ráíratta. 
  7. Egyszerű, praktikus: Nem érti ezt a nagy hajcihőt. Mi a feladata egy telefontoknak? Hogy megvédje a mobilodat. Mit kell ezzel ennyit foglalkozni? A színéből esetleg vonhatsz le következtetéseket, vagy az anyagából – ha fából van, egy igazi férfival állsz szemben –, de könnyen lehet, hogy azért van ez a mobilján, mert ezt nyomta a kezébe az ügyintéző, amikor megvette a telefont. 
  8. Ha nincs tokod: Ez csak egy telefon, nem? 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.