Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Budapest ostromának hónapjaiban több száz sebesült feküdt mostoha körülmények között a budai Vár alatt lévő barlangrendszerből kialakított Sziklakórházban. A hely a hidegháború évei alatt szigorúan titkos objektumnak minősült, és egy lehetséges vegyi vagy atomtámadás elleni óvóhelyként tartották számon. A ma már a nagyközönség számára is látogatható egyedülálló múzeumban a háború igazi arcával szembesülhetnek a látogatók.
„Nem lehet segíteni az abszolút levegőtlenségen, mely különösen mióta az ostrom második szakaszában a Lovas úti bejáratot befalazták, egészen elviselhetetlen kezd lenni, hozzáadva az állandó 30 fok körüli hőmérsékletet, genny-, vér-, hulla- és egyéb bűzt. Szabad levegőről jövet az ember pillanatokig nem jut lélegzethez. Mindezt tűrhetetlenségig növelte három körülmény: üzemanyag hiányában a hűtőkészülék nem működik, a szabad tér felől jövő szellőzés az ostrom miatt lehetetlenné válik, a teljes vízhiány miatt a betegek tisztán tartásáról egyáltalán nem lehet gondoskodni (9 nap alatt Gyurkát egyetlenegyszer sem mosták meg)” – írta a Sziklakórházról Ney Klára Mária 1944–45-ös Ostromnaplójában.
Budapesti szükségkórház a Vár alatt
Pedig amikor a Sziklakórház megnyílt, rendkívül korszerű és európai szinten is egyedülálló létesítménynek számított. A második világháború kitörését követően a kormányzati negyedként szolgáló budai Vár alatt lévő barlangszert kihasználva hozták létre ezt a különleges sebészeti szükségkórházat. Az építkezés megfeszített ütemben folyt, a barlangrendszer természetes adottságait kihasználva, és 1944 februárjában megkezdhette működését 10-15 méterrel a föld alatt a „Légókórház”, hivatalos nevén a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza.
Grófnők is voltak a Sziklakórház ápolónői között
A Szent János Kórházhoz tartozó létesítmény igazgatójának a frontot megjárt sebészorvost, dr. Kovács Istvánt nevezték ki. Helyettese a szintén katonaviselt fiatal sebész, dr. Seibriger András lett. A kórházban negyven orvos – köztük nyolc munkaszolgálatos – dolgozott. Az orvosi ellátást a Vöröskereszt önkéntes ápolói segítették, köztük nem egy nemesi származású volt, de például Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona is részt vett a sebesültek ellátásában. A kórház főnővére Andrássy Ilona grófnő volt.
„Száz ágy fehérlik patyolattisztán”
„Halványzöldre festett vasajtó csapódik be mögöttünk, és betonfalú folyosók torka tátong előttünk, amint beérünk a Billroth-kötényes sebészek és bóbitás vöröskeresztes ápolónők rejtelmes birodalmába. A folyosók szintje hol emelkedik, hol süllyed, a fejünk fölött futó csövek és vezetékek bozótja az egyik fordulóban ormótlanná vastagodik, a másikban egészen elvékonyul” – írja 1944 májusában a Sziklakórházban tett látogatásáról a Nemzeti Ujság újságírója. A lap beszámol arról is, hogy három kórteremben „kereken száz ágy fehérlik patyolattisztán”, azaz száz fekvőbeteget tudnak ellátni, s ha felhangzik a rádióban a „légoltalom, vigyázz!” parancsa, azonnal megkezdi a bemosakodást két orvos és négy nővér, felkészülve a lehetséges sérültekre. A kórházban külön generátorral biztosították a szellőztetést, az áramellátást, a műtőben szabályozták a levegő hőmérsékletét, rendelkeztek külön éléskamrával és egy kis gyógyszertárral is, de volt röntgengép és gipszelőhelyiség is.
Túlzsúfoltság, gyógyszerhiány és érzéstelenítés nélküli műtétek
Mindaz, ami 1944 májusában még patyolattisztán fehérlett, csakhamar szó szerint véres valósággá vált. Az amerikai légitámadások megindulásával a százfős kórteremben hamarosan 200-230 fő feküdt, emeletes ágyakon és hordágyakon, civilek és katonák vegyesen. (A nők számára külön kórtermet tartottak fenn.) Az ostrom súlyosabb heteiben, 1945 januárjában és februárjában szemtanúk szerint 600-700 súlyos sérült feküdt a kórházban.
Aki nem fért el a kórteremben, a barlangtermekben helyezték el. Nekik jobb esetben szalmazsák, rosszabb esetben mindössze egy kabát vagy faajtó jutott fekhelyül.
A túlzsúfoltság állandó 33–35 °C-os hőmérsékletet eredményezett, és előfordult, hogy a kötszereket az elhalálozottak testéről levágva kellett újrahasznosítani. „A háború végén már érzéstelenítő nélkül operáltak és amputáltak. Rengeteg volt a halott, a járványoknak is sokan estek áldozatul. Több helyiséget hullakamrává minősítettek. A halottakat a bombázások szüneteiben (főleg éjszaka) hordták ki a bombatölcsérekbe” – írja Szabó Balázs A budai Sziklakórház című tanulmányában. A halálozási arány ilyen körülmények között igen magas volt, de a saját áramfejlesztőnek köszönhetően még akkor is tudtak röntgenfelvételeket készíteni, amikor ez a többi kórházban már nem volt megoldható.
Vakcinagyár, majd szigorúan titkos objektum
A kórház 1945 júniusáig működött. Ekkor az orvosok Nyugatra menekültek, a két főorvost azonban köszönet helyett meghurcolták, az orvosi hivatástól eltiltották. 1945 októberében már arról jelent meg hír, hogy vakcinagyárat és penicillinüzemet hoznak létre a kórház helyén, a kiütéses tífusz elleni oltóanyagot termelnek. Az ötvenes években a létesítményt titkosították, a LOSK 0101/1-es rejtjelszámot kapta a „szigorúan titkos” minősítés mellé. A hidegháború szellemében, a nukleáris fenyegetésre készülve lég- és gázzsilipet építettek ki.
Felkészülés a nukleáris támadásra
1956-ban forradalmi kórházként szolgált a létesítmény, hat fiú- és egy lánycsecsemő is itt született. A korábbi igazgatója, Seibriger András ismét itt gyógyított. 1956 decembere után a Sziklakórház ismét elnéptelenedett, majd további bővítések és fejlesztések történtek, hogy egy lehetséges vegyi vagy atomtámadás esetén menedéket nyújtson. Fertőtlenítő folyosókat, géptermeket, vízkezelő- és -tároló berendezést alakítottak ki, valamint bővítették a kórház területét. 1962-ig zajlottak ezek a fejlesztések, utána pedig folyamatos készenlétben állt a létesítmény. Egy gondnok – szigorú titoktartás mellett – ellenőrizte a szellőzést és a világítást, rendszeresen takarított, háromhetente cserélte az ágyneműt. A Sziklakórház egészen 2002-ig, amíg fel nem oldották a titkosítást, polgári védelmi létesítmény volt, nem lehetett látogatni. 2004 és 2006 között a Krétakör Színház tartotta itt előadásait. 2007-ben felújították, és 2008 óta múzeumként látogatható a nagyközönség számára is. Érdemes megnézni, egyedülálló élményt nyújt. (Borítókép: Wikimedia Commons)
Források: Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944–45. Bp., Várbarátok Köre–Litea, 2012
https://www.sziklakorhaz.eu/tortenetunk/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sziklak%C3%B3rh%C3%A1z_Atombunker_M%C3%BAzeum
Szabó Balázs: A budai Sziklakórház. https://adt.arcanum.com/hu/view/Budapest_2010/?query=sziklak%C3%B3rh%C3%A1z&pg=272&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1944_05/?query=sziklak%C3%B3rh%C3%A1z&pg=34&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NepszabadsagBP_1999_11/?query=sziklak%C3%B3rh%C3%A1z&pg=91&layout=s
