A húsvét előtti negyven nap a hívek számára a böjt időszaka, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére imádkozással, bűnbánattal, áldozatvállalással, lemondással készülnek. Ennek részeként böjtölnek, azaz negyven napon át nem esznek húst, viszont halat, hódot, tengeri herkentyűket igen. Mi az oka a megkülönböztetésnek?
A böjt lényege a gyarló emberi test megfékezése, a vezeklés, amivel a hívek Krisztus szenvedéseire emlékezhetnek. Ahogy a legtöbb ünnep, úgy a nagyböjt is sokat változott az elmúlt két évezredben. A 3. században még csak a feltámadás előtti pénteken és szombaton böjtöltek a keresztények, ez az idő tolódott ki szép lassan visszafelé a naptárban. A ma ismert nagyböjt alapjait a 4. században, főként a 325-ös niceai zsinaton fektették le. A vezeklés mellett a húsvét nagyszombatján megkeresztelkedő hittanulókat készítették fel. A 7. században aztán kialakultak a nagyböjt egyértelmű határai, ami azért tart negyven napig, mert Jézus Krisztus ugyanennyi ideig szenvedett a pusztában megkísértetése előtt, Mózes is ennyi időt töltött a Sínai-hegyen, úgy illik hát, hogy a húsvéti feltámadás előtt a hívek is negyven napon át próbálják megtartóztatni magukat. Eldőlt, hogy mikor lesz hamvazószerda, előtte a húshagyókedd, megszabták, milyen olvasnivalók, imádságok, könyörgések segíthetnek közelebb kerülni az áhított lelkiállapothoz.
Hét szem búza
A böjt előírásait egészen a 11. századig nagyon szigorúan betartották, a teljes éhezés késő délutánig tartott, amikor is egyetlen étkezést engedélyeztek, a böjtös napokon pedig nemcsak a húsevést tiltották, de az összes állati eredetű étel, a tojás, a tejtermék és a zsír is tiltólistára került. Különböző kultúrákban különböző szokások terjedtek el, sokan a teljes éhezést választották, mások kenyéren és vízen, péntekenként pedig hét búzaszemen éltek, mások csak zöldségeken. Napjainkra a szigorú szabályok sokat enyhültek. Az 1800-as évektől kezdve a hívek már péntekenként is nyugodtan ehettek tejterméket, tojást, süthettek-főzhettek zsírral. Manapság a katolikus szabályok csak a hústól való tartózkodást írják elő hamvazószerdán és péntekenként, és a hívek naponta háromszor is étkezhetnek a korábbi egy alkalom helyett – ám ebből csak egy lehet kiadós fogás. De hogy lehet, hogy a hal fogyasztását régebben és most is gond nélkül engedélyezték?
Miért lehet halat enni?
Ennek megértéséhez először is közelebb kell kerülnünk a hús fogalmához. A gasztronómia csupán a madarakat, kétéltűeket és az emlősállatokat tekinti húsalapanyagnak, a halak, más vízi állatok – csigák, kagylók, rákok – kivételt képeznek. Ez utóbbiak nem melegvérűek, húsuk szerkezete is kicsit más – persze ettől még nem válnak zöldséggé, csupán furcsa kivétellé. A zsidó vallásban sem tartják a szó szoros értelmében húsnak a halat, parvénak, azaz semleges ételnek számít, vagyis együtt főzhető tejjel, tejtermékekkel, és böjti időszak alatt is engedélyezett. A nyugodalmas halfogyasztáshoz hozzájárul még az is, hogy igazából soha nem tekintették ünnepi ételnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy hithű katolikusként péntekenként kilószámra kagylót és homárt kéne vacsoráznunk, esetleg méregdrága halhúst: a lényeg nem az ennivaló pontos meghatározásán, hanem a hozzáálláson múlik, a cél a vezeklés, az önmegtartóztatás, a szellemi kiteljesedés.
Aki húsra éhes péntekenként, még mindig ehet hódot
A hal nem az egyetlen trükkös kivétel, amit nagyböjt idején is fogyaszthatunk. A katolikus egyház az 1600-as években úgy döntött, hogy a hód, mivel jól úszó vízi állat, szintén vezekléshez illő étel, még akkor is, ha melegvérű és emlős. Döntésükhöz nagyban hozzájárult, hogy abban az időben Észak-Amerika tele volt hódokkal, melyeket nem csak prémjükért vadásztak, a megölt állat húsát is elfogyasztották. A vallásos döntésnek hála ezt a jó szokást nagyböjt idején sem kellett egyetlen hithű újvilági telepesnek sem megszegnie. Mielőtt azonban elkezdenénk fenni a késeinket, gyorsan megjegyeznénk, hogy a hazánkban élő eurázsiai hód védett állat, eszmei értéke ötvenezer forint.
A nagyböjt most szerdán kezdődik
Húshagyókedden lakmározhatunk be utoljára válogatás nélkül, így sok népnél tartanak ezen a napon ünnepséget, karnevált, fesztivált. A leghíresebb a New Orleans-i karnevál, de nem véletlenül erre a napra esik a velencei karnevál (a szó eredete, a carne vale azt jelenti, búcsú a hústól) utolsó napja is. Hazánkban Zala megyében érdemes ilyenkor körülnézni, ott még divat a maskurázás, azaz délután a gyerekek, este a felnőttek öltöznek házi készítésű jelmezekbe, majd apró ajándékokért cserébe végigjárják a falut. Szerdán már elkezdődik a böjt: ez a húsvét előtti 46. nap, s csak hamvazószerdaként emlegetik. A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánat jelképe volt, ezért a híveket gyónás után egy hamuból rajzolt kereszttel jelölik meg a homlokukon. A hamut a tavalyi évben összegyűjtött barkák elégetéséből nyerik.
Régebben nem úszták meg ennyivel az emberek: szőrből készült zsákruhát kaptak, hamut a fejükre, majd ahogy Ádámot és Évát a Paradicsomból, úgy őket is kiűzték a templomból. 1091-től kezdve – II. Orbán pápa ekkor rendelte el a kötelező hamvazkodást – minden hamvazószerdán illik felvenni a kereszt jelét, de a szertartás többi eleme lassan elkopott. A népi hit úgy tartja, hogy akinek hamukereszt van a homlokán, annak egy éven át nem fog fájni a feje, és ezt a jó szerencsét másoknak is átadhatja, ha összedörzsöli velük a kobakját. Ezen a napon már el kell kezdeni a böjtölést, hallal, tengeri herkentyűkkel, esetleg Észak-Amerikából származó hódhússal alaposan felszerelkezve várni a feltámadást elhozó húsvétvasárnapot, azaz április 21-ét.
