Kevés profibb stílustanácsadó van Kate Mossnál. Mutatjuk!

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 44 éves modell tudja, hogyan legyünk egyszerre bohémek és elegánsak.

“Kate Moss-t az teszi rendkívülivé, hogy teljesen hétköznapi” – mondta korunk egyik legmeghatározóbb szupermodelljéről az amerikai művész, Alex Katz még 2003-ban. Az idén 44 éves modell egyedülálló, laza de mégis elegáns stílusa valóban nagyban befolyásolta az elmúlt két évtized öltözködési szokásait, ezért a Vogue.com készített egy összeállítást azokról a jól bevált trükkökről, amik mára Moss védjegyeivé váltak. Részletek a hajtás után!

1. Maradj hű a saját stílusodhoz

Ha egyetlen szóval kellene leírni a brit modell stílusát, akkor az a punk-rocker vonal, ugyanis Moss olykor minimalista alapruhatárában ott van a szűk fekete farmer és a motoros dzseki, amiket gyakran kombinál rojtos darabokkal vagy kalappal és persze napszemüveggel.

2. Vedd figyelembe az alkatodat

Az androgün testalkatú, 170 cm-es modellnek olyan magas kolléganői akadtak a 90-es években és a 2000-es évek elején, mint Gisele Bündchen (180 cm), Cindy Crawford (175 cm), vagy Claudia Schiffer (180 cm), ezért jól tudja, hogy hogyan trükközzön a méreteivel úgy, hogy optikailag magasabbnak tűnjön, például gyakran húz szűk farmert, csizmát és strukturált kabátot.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary

3. A csicsásabb darabokat is tudni kell viselni

Tény, hogy keveseknek állnak jól az efféle hercegnős ruhák, mint amit Moss viselt a 2011-es esküvőjének előestéjén, de ő valahogy még ebben is olyan spontánnak és könnyednek tűnt, mint a szokásos farmeres-bőrdzsekis szettjeiben. A fazon most is divatban van, légy vakmerő és próbálj ki valami hasonlót a közelgő lagzi-szezonban!

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Neil Mockford / Getty Images Hungary

4. Törekedj a visszafogott eleganciára

A modell ahelyett, hogy egy mélyen dekoltált szűk ruhában feszengett volna a 2007-es Golden Age of Couture gálán, inkább ezt a hosszú ujjú Christian Dior selyem vintage ruhát és egy 1990-es években tervezett szandált választott az alkalomra, mégis szupernőiesen és elegánsan mutatott a vörös szőnyegen.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary

5. A saját stílusod érvényesüljön a dress code-nál is

Moss a divatvilág egyik legnagyobb kaméleonja, remekül kombinálja a vadabb szereléseket a femme fatale darabokkal. Jó példa erre ez az arany Marc Jacobs ruha, amit 2012-ben viselt a saját könyvbemutatóján Londonban. A fotót elnézve pedig fel sem merül a kérdés, hogy vajon volt-e a modellnél jobban öltözött nő aznap este a brit fővárosban.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary

6. Bízz a divattervezőben!

Ebben az esetben szintén Moss régi barátjáról, Marc Jacobsról van szó, aki jól láthatóan nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit kellene viselnie a modellnek a 2009-es Met-gálán, melynek témája a modell, mint múzsa, azaz a “The Model as Muse: Embodying Fashion” volt New Yorkban.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Larry Busacca / Getty Images Hungary

7. Légy hű a kedvenceidhez!

Kate Moss egy John Galliano által tervezett menyasszonyi ruhában mondta ki a boldogító igent Jamie Hince zenésznek 2011-ben. A döntés akkor megosztotta a divatvilágot, mivel a tervezőt ugyanabban az évben menesztették a Dior éléről antiszemita megnyilvánulásai miatt. A provokatívnak tartott ruhaválasztás egyfajta baráti támogatás volt Moss részéről, aki többször is azt nyilatkozta, hogy a tervező korábban mindig mellette állt a nehezebb időkben. A vintage stílusú ruhát a pletykák szerint a legendás Zelda Fitzgerald inspirálta, ami ezért is romantikus, mivel Kate Moss eljegyzési gyűrűje is egykor Fitzgeraldé volt.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Neil Mockford / Getty Images Hungary

8. Találd meg a tökéletes fesztiválozós szettet!

Kate Moss a 2005-ös Glastonbury-i fesztiválon jelent meg falatnyi rövidnadrágban, gumicsizmában és hasítottbőr táskával, ez az összeállítás pedig azóta sem ment ki a divatból, legyen szó a kaliforniai Coachelláról vagy a budapesti Sziget fesztiválról. És bár nagyon nyomul a seggcsillám, várhatóan idén sem lesz semmi olyan menő, mint  farmersort a fesztiválszezonban.

9. Ne dobd ki a katonai zubbonyt!

Már jó 15 éve nem volt divatban a katonai kabát, amikor Moss 2010-ben úgy döntött, hogy abban megy fesztiválozni Glastonburybe. A maszkulin fazont olyan szokatlan ruhadarabokkal és kiegészítőkkel lehelte vissza a divatba, mint a necc harisnya, a hosszú nyakláncok, a farmersort és a rocker csizma. A kabát azóta is ruhatárunk egy alapdarabja.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: MJ Kim / Getty Images Hungary

10. Kövesd le a pasid stílusát

Akinek olyan udvarlói voltak az elmúlt évtizedekben, mint Johnny Depp, Pete Doherty vagy Jamie Hince, attól valószínűleg nem áll túl távol a rocker életstílus és ez meglátszik a ruhatárán is. Jól tudja ezt Kate Moss is, aki olykor maga is úgy fest, mint egy valódi rocksztár.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Dominique Charriau / Getty Images Hungary

11. Ne told túl a kiegészítőket

Kate Moss általában a kevesebb néha több elvben hisz és ez a kiegészítőválasztásain is meglátszik. Gyakran előfordul, hogy ékszer helyett csak egy egyszerű övvel, sállal vagy kalappal dobja fel aznapi szerelését, de egyáltalán nem érzi cikinek azt sem, ha többször viseli ugyanazt a cipőt vagy táskát a különféle rendezvényeken.

12. Emeld be a maszkulin stílust a ruhatáradba

Kate Moss az elmúlt években bebizonyította, hogy mennyire sokoldalú is tud lenni az egyik védjegyévé vált mellény, ami a modell szerint szoknyával, farmerrel, rövidnadrággal és gumicsizmával is tud működni a hétköznapokban és a puccosabb összejöveteleken egyaránt.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary

13. Senki sem lehet olyan elegáns, mint egy párizsi nő

A párizsi nők úttörők voltak szűk farmer viselésben, jól tudja ezt Kate Moss is, aki szintén híve az olyan egyszerű, de annál klasszikusabb daraboknak, mint a balerina cipő, a csíkos felső, a kardigán és a skinny farmer.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Philip Ramey Photography LLC / Getty Images Hungary

14. A nadrágkosztüm az egyik legjobb alkalmi viselet

Az A-listás hírességek körében jó ideje népszerű a nadrágkosztüm a vörös szőnyeges felvonulásokon, Kate Moss persze ebben is az élen járt, már a 2012-es Mango Fashion Awardson is ilyen szettben vett részt Barcelonában. A szaténnal kombinált együttest akkor flitteres felsővel és lakkbőr clutch táskával tette még elegánsabbá.

15. Tornacipő vagy alteros póló alkalmi ruhával? Miért ne!

Sosem látott népszerűségnek örvendenek az edzőcipők, köztük az Adidas Gazelle vonala is, ami a modell szerint dizájner clutch táskával és jól szabott nadrágkosztümmel is megállja a helyét az esti összejöveteleken. Napjainkban már nem feltétlenül kell csinos blúzt venni a nadrágkosztüm alá, megállják a helyüket a különféle alteros, rajongói pólók is. 

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Robert Marquardt / Getty Images Hungary

16. Építsd be ruhatáradba a 70-es éveket!

Megértjük, hogy a hatvanas-hetvenes évek a modell egyik kedvenc időszaka, valóban ez volt a huszadik század két legizgalmasabb évtizede. Ha lekoppintanád az aktuális trendekbe könnyen beilleszthető bohém, hippis vonalat, érdemes átnézned Kate Moss nemrég elhunyt barátnőjének, a rock and roll legnagyobb múzsájának, Anita Pallenbergnek a stílusát is.

17. Maradj sikkes, bárhol is vagy

Míg a legtöbb ember általában slamposan húzogatja maga után a gurulós bőröndöt, addig Kate Moss az utazásnak is megadja a módját, és magassarkút húz a bőrönd cipeléshez.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Marc Piasecki / Getty Images Hungary

18. Ne parázz, nem fog kikopni a leopárdminta

A klasszikus leopárdminta már száz évvel ezelőtt is a női ruhatárak egyik legalapvetőbb darabja volt. Az elmúlt száz évben olyan hírességek viselték, mint Ava Gardner, Elizabeth Taylor vagy Gábor Zsazsa így nem csoda, hogy Kate Mossnak is lóg egy-két de inkább több leopárd mintás ruha és kabát a gardróbjában.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Mark Boland / Getty Images Hungary

19. Bátran keverd egymással a különböző stílusokat

Kate Moss általában megtalálja a tökéletes egyensúlyt a hétköznapi és az elegánsan szexi ruhadarabok között, aminek köszönhetően ma már nyugodtan kombinálhatjuk motoros dzsekivel az estélyi ruhát, senki sem fog emiatt rossz szemmel nézni ránk.

Galéria ikon

23

Galéria: Kate Moss stílusa
Fotó: Andrew H. Walker / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.