Még mindig kevés a fekete modell a világ kifutóin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divatházak idén sem voltak nyitottak a sokszínűségre. A statisztika szerint 80 százalékban fehér bőrű modellek uralták a kifutókat.

A Fashionspot.com az idei divathetek végén is utánajárt annak, hogy mennyire volt változatos a modellek bőrszíne, valamint hogy mennyit változott a helyzet az előző szezonokhoz képest a bemutatókon. Az ismert aktivista, Bethann Hardison idén is nyílt levélben szólította fel a New York-i, londoni, milánói és párizsi divatházakat, hogy vessenek véget az elburjánzó rasszizmusnak és szerződtessenek több színes bőrű modellt bemutatóikra.

A divatházak azonban ezúttal is bebizonyították, hogy még hosszú út áll előttük addig, míg hajlandóak lesznek a sokszínűséget választani a túlnyomórészt fehér lányokból álló kifutós modelljeik helyett. Az elmúlt egy hónapban összesen 151 meghatározó show ment le a divatfővárosokban, New Yorkban 48, Párizsban 42, Londonban 31, Milánóban pedig 30 bemutatót tartottak. A statisztika láttán mi is ledöbbentünk, mivel meglepő módon a nagy márkák nem igazán voltak elkötelezettek arra, hogy színes bőrű modellekkel dolgozhassanak. A kifutóra lépő modellek 83 százaléka fehér bőrű volt, 6,8 százalékban volt fekete bőrű, 6,8 százalékban ázsiai és 1,8 százalékban bukkant fel latin modell a bemutatókon.

A 2015-ös tavaszi-nyári kollekciókat bemutató városok közül New York volt a legnyitottabb a változatosságra, ott 20,9 százalékban voltak jelen színes bőrű modellek. Bár a világ egyik legizgalmasabb városában valószínűleg jobban tudatában vannak a tervezők annak, hogy figyelembe kell venniük a sokszínűséget. London volt a második legváltozatosabb város idén, ott „csupán” 83,8 százalékban léptek fehér bőrű modellek a kifutóra.

Míg maga a statisztika valójában elég szörnyűnek hangzik, azért volt néhány olyan designer, aki több színes bőrű modellel dolgozott, mint fehér bőrűvel. Az egyik legfigyelemreméltóbb Ashish Gupta volt, aki kizárólag fekete modelleket küldött kifutóra. Az Olsen-ikrek nevéhez köthető The Row viszont szinte teljesen kimaradt a sokszínűség és a változatosság népszerűsítéséből, náluk 31 lány közül egy volt színes bőrű, míg a Valentino showján 43 lány közül csupán két modell volt színes bőrű.

Az elkeserítő adatok miatt többen a modellügynökségeket hibáztatják, melyek állítólag nem foglalkoztatnak elég színes bőrű lányt, de olyan is akad, aki szerint inkább a divatházak futamodtak meg a kihívás elől.

Bár képtelenség minden divatházat számon tartani, ha csak az iparág legbefolyásosabb neveit vesszük figyelembe, akkor elmondható, hogy a kifutón látott modellek mintegy 80 százaléka fehér bőrű volt a szezonban. Az általában változatos bemutatókat prezentáló Givenchy kifutóján például 57 lány közül 5 volt színes bőrű, ebből is az látszik, hogy a sokféleséget hirdető divatipar még mindig nagyon keveset tesz a helyzet orvoslására. Kíváncsiak vagyunk, hogy a következő divathéten vajon sikerült-e majd valamivel nyomást gyakorolni a tervezőkre a színes bőrű modelleket illetően vagy marad az évek óta bevett szokás, miszerint egy-két színes bőrű modellnél többet nem küldenek kifutóikra a divatházak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.