Módosul a telekadó, már nem csak a vállalkozásoknak kell fizetni a művészetek városában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jövőre jelentős mértékben megemelkedik az építményadó Szentendrén, ahol a telekadót fizetők körét is kibővítették. A változást azzal indokolták, hogy már nem lehetett tovább halasztani az adórendszer reformját. A városban 14 éve nem változott az adórendelet, melyet most a lakosság véleményét is figyelembe véve módosított a képviselő-testület.

A városvezetés úgy látja, hogy a Covid-járvány miatt az önkormányzatoktól elvont források hiányában csak úgy tudja Szentendre megtartani és javítani a városi szolgáltatások színvonalát, valamint úgy jut pénz a város fejlődését szolgáló beruházásokra, ha 2025-ben adót emelnek – írja a Szentendre.hu

Így módosították a városban a telekadó

A változással az önkormányzat a jelenleginél igazságosabb és egyszerűbb adózási rendszert szeretett volna létrehozni, de fontos cél volt az is, hogy az új adórendszer eredményeként várhatóan közel félmilliárd forinttal nő majd az önkormányzat bevétele.

Az adórendelet módosításától több bevételt remél a város
Fotó: Jozsef Zoltan Varga / Getty Images Hungary

A Szentendrén érvényben lévő adókategóriák közül jelentős mértékben változott a telekadó, melyet eddig csak a társas vállalkozásoknak kellett megfizetniük a beépítetlen belterületi telkek után. Az új adórendelet szerint a zártkerti telkek is adókötelesek lennének, és az adófizetési kötelezettséget a magánszemélyekre is kiterjesztik. Az adómérték a belterületi telkek esetében vállalkozóknak 200 forintról 300 forintra módosul, a magánszemélyeknek pedig négyzetméterenként 150 forintot kell majd fizetniük. 

Utóbbi esetben a telekadó egyúttal a kommunális adót is tartalmazza. 

A telekadó a nem belterületi vagyis a zártkerti telkek esetében négyzetméterenként egységesen 100 forint lesz 2025-ben.

Az építményadó mértéke is módosul jövőre

Változik jövőre Szentendrén az építményadó megfizetése is. Jelenleg ugyanis óriási a különbség a lakáscélú építmények, vagyis a lakások és a lakóházak, illetve az üdülők után fizetendő építményadó mértéke között. Míg az előbbiek után négyzetméterenként 300 forintot kell fizetni, az utóbbiak esetében a négyzetméterenkénti ár 1350 forint. A jövőben azoknak is csak 300 forintos négyzetméterárral kell megfizetniük az építményadót, akik bizonyítani tudják, hogy életvitelszerűen az üdülőben laknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.