Új csalás miatt fájhat a fejünk: linket sem kell megnyitni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Számklónozással próbálkoznak legújabban a csalók Magyarországon. Úgy másolhatják le a számunkat, hogy még linket sem kell megnyitnunk.

Újfajta telekommunikációs csalás ütötte fel a fejét Magyarországon – írja az Index az egyik olvasójuk levele alapján. A nem kell megnyitni semmilyen linket, nem kell megadni adatokat, vagyis a számklónozás ellen még védekezni sem lehet, bárki telefonszámát felhasználhatják kamuhívások indítására.

Link nélkül is csalás áldozatává válhatunk

A lap olvasóját huszonnégy órán belül ketten is keresték, az ismeretlen magyar telefonszámok tulajdonosai váltig állították, nem fogadott hívást jelzett a készülékük tőle. Ő azonban egyikőjüket sem tárcsázta. Az elmúlt hetekben nemcsak ő került hasonló helyzetbe, több fórumon, például Redditen is jelezték többen, hogy így jártak. Ők azt állítják, hogy ha felvették, egy ázsiai nyelven beszélő hang szólalt meg, ha pedig visszahívták, a vonal túlsó végén lévő személy azt állította, hogy nem kereste őket. Ezt a fajta csalást spoofingnak, vagyis számklónozásnak nevezik.

Már adathalász link vagy vírus sem kell, hogy csalás áldozatai legyünk
Fotó: Viktor Cvetkovic / Getty Images Hungary

IT-biztonsági szakember szerint nincs értelme telefont vagy akár számot cserélni, ugyanis lehetetlen az ilyet kivédeni. Az Egyesült Államokban ez a fajta csalási módszer már régebben felütötte a fejét, Európában és Magyarországon számít újdonságnak.

A hívószám kijelzésének megváltoztathatósága egy régi technika, amelynek a lényege, hogy például egy nagyobb létesítménynek – call center vagy kórház – elég volt egy kimenő telefonszám, amelyen keresztül például egy orvos a helyi telefonközpont segítségével is intézhette az ügyeit, miközben a hívott félnél már a saját telefonszáma jelent meg, így visszahívás esetén nála csörgött a másik fél hívása.

Azonban mára már egy egyszerű telefonos alkalmazással is használható a számklónozás, de rendkívül olcsón összerakható egy tetszőleges hívószámot kijelző telefonos megoldás is akár magyarországi célpontokra.

A szakember szerint nem lehet kivédeni ezeket, így érdemes fenntartással kezelni minden ismeretlen hívást. Jó megoldás lehet, ha gyanús egy telefonszám, hogy visszahívjuk az illetőt. Ha pedig a mi számunkat használják a csalók, akkor remélhetjük, hogy a másik fél is óvatosan jár el. Ajánlatos lehet felkeresni a szolgáltatót, aki egy időre le tudja tiltani a roaming szolgáltatást, így pedig a csalók felhagyhatnak a számunk használatával.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?