Közel száz éve kihalt állatot éleszthetnek föl – géntechnológiát használnak a tudósok
A száz éve kihalt erszényes farkast klónozással élesztenék fel a kutatók.
A száz éve kihalt erszényes farkast klónozással élesztenék fel a kutatók.
A háziállatok klónozása ma már elérhető azok számára, akik akár több mint 16 millió forintnak megfelelő összeget is hajlandók kifizetni azért, hogy elhunyt kedvencüket genetikailag lemásolják. Az eljárás során élő sejteket nyernek ki az állatból, ideális esetben még annak élete során vagy közvetlenül a halála után, majd ezeket laboratóriumi körülmények között tenyésztik tovább. A technológia célja egy olyan DNS-másolat létrehozása, amely az eredeti állat pontos biológiai ikertestvéreként jön a világra.
Három hétig élt az a sertésembrió, melyben egy kínai kísérlet eredményeként emberszív dobogott.
Számklónozással próbálkoznak legújabban a csalók Magyarországon. Úgy másolhatják le a számunkat, hogy még linket sem kell megnyitnunk.
Minden idők legnagyobb hatású könnyűzenei formációja, a legendás liverpooli négyes az 1960-as évek óta törtetlen népszerűségnek örvend, ami valószínűleg nem is fog egyhamar alábbhagyni. Összegyűjtöttünk nyolc kevésbé ismert, meglepő tényt és sztorit a Beatlesről.
Egy kutya várható élettartama az emberéhez viszonyítva nagyon csekély. Hiszen mi az a 10-15 év a mi 70-80-unkhoz képest? Rettentően kevés – érthető hát, ha esetleg eljátszunk a gondolattal, hogy milyen lenne kedvencünket klónoztatni.
Új klónozási technikán dolgozik az egyik tudós, aki 15 éve Dollyt, a birkát klónozta: reményei szerint a módszer segíthet megmenteni a veszélyeztetett fajokat, elsőként a skót vadmacskát.
Kutatók újraalapozzák az evolúcióelméletet, egészen kivételes magyarázattal támasztják alá, hogy mi is késztette az első embert a párosodásra. A paraziták.