A telefonodon keresztül is kicsalhatják a pénzed - így szúrhatod ki az átverős SMS-eket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A rendőrség összeszedte azokat az intő jeleket, amelyek alapján általában ki lehet szúrni, ha csalók küldenek SMS-t. Ezekre figyelve a legtöbb átverést el lehet kerülni.

A csalók újabb és újabb módszereket eszelnek ki, hogy megpróbálják megszerezni személyes adatainkat, hogy aztán azokkal visszaéljenek, vagy pedig banki hozzáférésünket, hogy leemeljék megtakarításainkat. Ezekben a próbálkozásokban azonban van néhány rendszeresen felbukkanó elem, amelyre figyelve általában el lehet kerülni az átveréseket. Ezeket gyűjtötte össze a rendőrség. 

Sok SMS-en látszik, hogy átverés

Az egyik legelső jel a megszólítás lehet. Amennyiben például csak az szerepel a szöveges üzenetben, hogy „Rendőrség…” mindenfajta üdvözlés nélkül, már gyanút foghatunk. Ugyancsak intő jel lehet a nem megfelelő helyesírás.

Idézőjel ikon

„A csaló SMS-ek nagy része hibás magyarsággal íródik, rögtön legyen gyanús, ha ilyet tapasztal!”

 emeli ki a rendőrség. Érdemes azt is megnézni, hogy milyen szolgáltatótól érkezik az SMS. Ha nem magyartól, akkor az például biztosan nem a magyar hatóságtól jött valójában. Amennyiben magyar a szám, érdemes utánanézni egy online vagy telefonos tudakozóban, hiszen ilyenkor is gyakran kiderül, ha csalásról van szó.

Ha furcsa linkek szerepelnek az SMS-ben, az is lehet annak a jele, hogy átverésről van szó
Fotó: Ivan Pantic / Getty Images Hungary

Ha egy weboldalra próbálnak átirányítani az üzenetben, érdemes körültekintően megvizsgálni a linket.

Gyanús lehet a nem magyar végződés, a hu-com pedig szinte minden esetben átverést takar.

A rendőrség nevében érkező SMS-ekben gyakran bírság megfizetésére szólítanak föl, ám a legtöbb esetben hiányzik mindenféle konkrétum az üzenetekből, például az, hogy pontosan mit követtünk el. A hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendőrség sosem küld SMS-ben felszólítást, kizárólag ajánlott levélben vagy ügyfélkapun keresztül kommunikál. Ezekre a jelekre azért is érdemes odafigyelni, mert az Europol információi szerint naponta több millió áldozata van a kiberbűnözésnek, és ezek közül a pénzügyi csalások az egyik leggyakoribbak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.