Így loptak ki a zsebünkből 45 milliárd forintot egy év alatt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden 1 millió forintnyi utalásból 30 forintot szereznek meg a csalók, míg 1 millió forintnyi kártyás fizetésből 383 forintot. A dologban a legfájóbb az, hogy ennek a pénznek egyre nagyobb része a kártya-, illetve számlabirtokos kára, amit senki nem térít meg.

Idén az első félévben a banki csalások átlagos kárösszege több mint 70 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és összességében meghaladta a 10 milliárd forintos értéket. Egy-egy számla elleni támadásban a lakossági ügyfelektől csaknem 1,2 millió forintot loptak el a csalók. A bankkártyák területén az egy visszaélésre jutó kár ehhez képest aprópénznek tekinthető, hiszen 2024 második negyedévében átlagosan 53 ezer forinttal rövidítették meg a kártyahasználókat – adta hírül a BiztosDöntés.hu.

Majdnem 45 milliárd forint kárt okoztak a csalók

A 2024 júniusát megelőző egy év alatt csaknem 44,5 milliárd forinttal rövidítették meg a lakossági és a vállalati ügyfeleket a csalók a bankkártyák és -számlák ellen indított online támadásokban. Az ezt megelőző egy évben, 2022 júliusa és 2023 júniusa között az okozott kár még ennek a felét sem érte el. Nem csoda, hogy egyre inkább mindennapos veszélynek érezhetjük a digitális térben kalózkodók jelenlétét.

Egyre több milliárd forintot szereznek meg a csalók
Fotó: ZenitX / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Bankkártyáink adataira is sokkal jobban oda kell figyelni, főleg azért, mert egyre inkább növekszik az ügyfelekre terhelt kár összege

– figyelmeztetett Gergely Péter pénzügyi szakértő, aki szerint az idei második negyedévben a 2,7 milliárd forintnyi bankkártyás kár 54 százalékát már az ügyfelek fizették, míg egy évvel korábban az ügyfelekre terhelt összeg csak az összes kár harmada volt.

Ekkor terhelik a bankok a kárt az ügyfélre

A banki szigor növekedését az okozza, hogy sok esetben már nemcsak a kártyaadatainkat adjuk ki a csalóknak, de az ügyfélhitelesítést is átengedjük vagy épp magunk végezzük el helyettük – negyedévente 10 ezer körül van az ilyen esetek száma. Az átutalásos megtévesztéseknél pedig 2024 áprilisa és júniusa között a csaknem 6 milliárd forintos kárösszeg 83 százalékát kellett, hogy az ügyfelek fizessék, mivel minden banki figyelmeztetés ellenére maguk adták ki saját adataikat, amelyek segítségével a bűnözők hozzáférhettek a pénzükhöz. 

A csalások száma és összege is folyamatosan nő
Fotó: Magyar Nemzeti Bank

Az ijesztő számok ellenére a szakember szerint a digitális fizetés továbbra is biztonságos, hiszen a három hónapban 1 millió utalásból mindössze 47 esetben történt csalás, míg 1 millió bankkártyás tranzakcióból 109 esetben bizonyosodott be, hogy a kártyabirtokosok megtévesztés áldozatai lettek. Ez azt jelenti, hogy minden 1 millió forintnyi átutalásból csupán 30 forint került a csalók kezébe, míg 1 millió forintnyi bankkártyás fizetésből 383 forint volt, amennyit megszereztek a bűnözők.

Ezek a legjellemzőbb csalások

Bár a bankok is egyre komolyabb összegeket költenek a védekezésre, jövő év júliusától pedig központi csalásszűrő megoldás is védi majd a bankszámlákat, a legtöbbet mégis mi magunk tehetünk a pénzünk védelme érdekében. Erre már számtalanszor felhívtuk mi is a figyelmet, de nem árt még egyszer átnézni, mik a legjellemzőbb csalástípusok

1. Hamis banki SMS

Az egyik tipikus üzenet szerint „jelszava 24 órán belül lejár”, ezért azt kérik a címzettől, hogy jelentkezzen be, és frissítse jelszavát, különben felfüggeszthetik a fiókját. A másik fajta üzenet már eleve az online hozzáférés zárolásáról szól „szokatlan tevékenység miatt”. Itt már azzal fenyegetőznek, hogy ha valaki figyelmen kívül hagyja ezt a figyelmeztetést, akkor fiókját véglegesen blokkolják. Ezek valódiságáról úgy győződhetsz meg a legkönnyebben, ha te magad felhívod bankod ügyfélszolgálatát. 

2. Fiktív banki telefonhívás

Elterjedt módszer, hogy a csalók banki ügyintézőnek adják ki magukat, és azt állítják, hogy probléma adódott, vagy jogosulatlan tranzakciót észleltek a bankszámládon. Ilyen sajnos tényleg előfordulhat, de semelyik bank nem kéri, hogy telefonon add meg a jelszavadat. Az talán magától értetődő, hogy soha ne utalj pénzt ilyen kérésre!

3. Adathalász banki e-mail

Az e-mailben küldött linkekre jobb, ha inkább rá sem kattintasz, mert már az is teleszórhatja vírusokkal a számítógépedet vagy a telefonodat, akár olyannal is, ami onnantól kezdve figyeli a beírt jelszavakat. Ha mégis győz a kíváncsiságod, és megnézed a belinkelt oldalt, akkor se add meg a felugró felületeken az érzékeny adataidat, különösen ne a bankkártyád biztonsági kódját vagy a hozzá tartozó jelszavadat.

A bankok azt tanácsolják, hogy mindenki csak a hivatalos, biztonságos forrásból nyissa meg a netbankot vagy alkalmazza az applikációt.

Az adathalászok horog nélkül is tekintélyes fogásra tesznek szert
Fotó: weerapatkiatdumrong / Getty Images Hungary

3+1 jel, amiről felismerhetők az átverésgyanús üzenetek

  1. Legtöbbször külföldi telefonszámról érkeznek ezek a hívások vagy SMS-ek, az e-mailek pedig olyan címekről, amelyek maximum hasonlítanak a hivatalosra, de az eltérések észrevehetőek.
  2. Az üzenetben szereplő linkben sem a bank webcíme, hanem általában egy attól eltérő – sokszor bonyolultabb – hivatkozás szerepel, ami hamis oldalra vezet. Még ha az URL-ben szerepel is a bank neve, annak többi része elárulja, hogy adathalász kísérletekről van szó. 
  3. Az is gyakori, hogy az ilyen üzenetekben helyesírási hibák fordulnak elő, általában rossz magyarsággal, helytelenül fogalmazzák meg őket, és ékezetek nélküli szavak szerepelnek bennük.

A +1 általában valami aprócska ráadás szokott lenni, itt viszont talán ez a legfontosabb: a csaló SMS-ek szinte mindig sürgető jellegűek. Nem sima figyelmeztetések, hanem azonnali cselekvésre ösztönöznek például azzal, hogy ellenkező esetben retorzióval fenyegetnek. Ilyenkor nem árt mindig józanul átgondolni a dolgokat.

Idézőjel ikon

Állj meg egy pillanatra, gondold végig, mielőtt gyors döntést hoznál! Fogj gyanút, kételkedj, és szúrd ki a csalókat!

– írta a BRFK hivatalos Facebook-oldalán a leggyakoribb és leghatékonyabb csalási módszerekről szóló gyűjteményéhez. Ennél jobbat mi sem tanácsolhatunk: figyelj oda az igazi és a hamisítvány közti különbségekre, hogy ne dőlj be a csalók próbálkozásainak.

Ha a banki ügyintézésben használt rövidítésekkel is szeretnél tisztában lenni, azokról ide kattintva olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.