Így csetelj, hogy ne nézzenek bunkónak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Téged is bosszant, hogy folyamatosan pittyeg a telefonod, mert valaki sportot űz abból, hogy tőmondatokban vagy szavanként küldi el sms-ben, Viberen, WhatsUpon vagy Messengerben a kilométeresre nyújtott üzenetét? Ahogyan regényt írni, úgy bizonyos esetekben sokszor egyszavas válaszokat adni is neveletlenség, és bármennyire dühítő is, a helyesírási hibákat sem illik kijavítani mások szöveges üzenetében.

Van néhány üzenetküldési szokás, amelyről talán nem is gondolnánk, hogy irritáló lehet mások számára. Az alábbi cikkben összegyűjtöttünk néhány olyan bosszantó, udvariatlan, és valljuk be, sokszor neveletlen dolgot és tevékenységet, amit akaratunk ellenére üzenetírás közben követhetünk el. Ha esetleg valamelyikben magadra ismersz, jobb, ha inkább leszoksz róla.

Rosszul használod a mondatvégi írásjeleket

Valóban helyes módja a mondat befejezésének, ha pontot teszünk a gondolati egység végére, ennek ellenére egy kutatás szerint a ponttal lezárt egyszavas mondatok nem tűnnek őszintének. A kísérlet szerint a Binghamton Egyetem kutatói egy meghívó szövegére vártak olyan egyszavas válaszokat, mint például „Persze”, „Oké”, „Igen” vagy „Nem” – ponttal vagy anélkül. Kiderült, hogy a résztvevők a szöveges üzenetekben a ponttal végződő válaszokról kevésbé feltételezték, hogy azt a másik komolyan, őszintén gondolja, mint az írásjel nélküli visszajelzéseket. Ugyanakkor a hatás épp ellenkező volt a kézzel írt üzenetek esetében. 

Egyáltalán nem mindegy, hogy csetelés közben használunk-e mondatvégi írásjelet, és ha igen, akkor melyikkel zárjuk a gondolatunkat
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Egy másik kutatás során pedig arra is felfigyeltek a szakemberek, hogy egy felkiáltójelet tartalmazó szöveges válasz őszintébbnek tűnhet, mint az, amelyik semmire sem végződik.

A mondatvégi írásjelnek különösen fontos szerepe lehet a magyar nyelvben.

Elhagyásával a szórend miatt ugyanis megeshet, hogy egy kérdő mondatot kijelentő mondatként értelmezünk, és ez akár félreértéshez is vezethet. Továbbá az óhajtó és felkiáltó mondatok azonos, felkiáltójellel való befejezése is értelmezési gondot okozhat, hiszen nem mindegy, hogy felszólítunk, vagy óhajtunk valamit…

Túl sok hangulatjelet használsz

Teljesen rendben van, ha alkalmanként emojikat használunk, hogy egy kicsit izgalmasabbá, hangulatosabbá tegyük az üzeneteinket, de nem jó, ha túlzásokba esünk. A túl sok hangulatjel, különösen, ha az üzenetben szereplő szavak helyettesítésére használjuk, bosszantó lehet.
Dr. Zelena András, a BGE Társadalomtudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense szerint az emotikonok, emojik használata bár szívélyessebbé, kedveskedőbbé teheti a szöveget a befogadó számára, de ez az érzelmi töltet – például egy hivatalos levelezésben – akár kontraproduktív is lehet.

Dr. Zelena András óva int a túlzásba vitt hangulatjel-használattól
Fotó: SilverChic Modellügynökség

Emellett egyes hangulatjelek, például egy hanyagul, kutyafuttában odadobott felfelé mutató hüvelykujj passzív agresszivitást is tükrözhet. Ráadásul azzal, ha a tisztességes válasz helyett csak odabiggyesztünk valamilyen hangulatjelet, azt is üzenhetjük, hogy nem értékeljük a másik mondanivalóját. 

„Ha mégis ragaszkodnánk a hangulatjelek használatához, küldjünk inkább mosolygós arcot vagy szívet, és a sírva nevetős, röhögős vagy fájdalomterhesen síró, zokogó emoji között tegyünk különbséget, hiszen a hétköznapi kommunikációban is kétféle lehet a sírás: potyognak a könnyeim a nevetéstől, vagy annyira fáj, hogy zokogok” – teszi hozzá a szakértő.

A félreértések elkerülése végett használjunk egyértelmű, jól beazonosítható hangulatjeleket
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Napokat vársz a válasz visszaküldésével

Bárkivel megtörténhet, hogy megnyit egy szöveges üzenetet, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tud rá azonnal válaszolni, végül el is felejt reagálni. A válaszra várni pedig nagyon bosszantó lehet. Éppen ezért, ha nem tudunk azonnal válaszolni, jobb, ha inkább meg sem nyitjuk az üzenetet, hanem addig várunk, amíg lesz időnk üzenetet írni. Így biztos, hogy nem felejtünk el válaszolni. Ha pedig olyan kérdést kapunk írásban, amelyre nem tudjuk azonnal a választ, tudassuk a másik féllel, hogy később vissza fogunk térni rá. Fontos arra is figyelnünk, hogy munkatársainkat munkaidőn túl ne keressük céges ügyekben.

Következetesen regényeket írsz

Ahogyan a nevében is benne van, az sms egy rövid szöveges üzenet. A rövid, tömör megfogalmazás azonban bármilyen csetelési formában érvényesnek tekinthető, ugyanis egyik üzenetküldő alkalmazást sem arra találtak ki, hogy hosszú regényeket írjunk vele egymásnak. Ha úgy érezzük, hogy néhány száz karakternél több mondanivalónk van, kérdezzük meg a másikat, hogy felhívhatjuk-e telefonon. 

Ha sok a mondanivalónk, akkor azt inkább telefonon közöljük, és ne írásban
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Dr. Zelena András hozzáteszi, hogy miután az üzenetküldés – befogadói oldalról – nem ad olyan visszajelzéseket, mint amit mi, beszélők a hallgató arcáról, gesztusaiból olvasunk le, ezért a beszédet kísérő reakciók értelmezése nélkül nekünk, üzenetküldőknek is nehezebb a helyzetünk. 

Ezért szül számos konfliktust az impulzívan, első dühből küldött üzenetek sora.

Kijavítod valakinek a nyelvtanát

Amikor csetelünk, nem fordítunk annyi figyelmet a helyesírásra, mint egyéb esetben, éppen ezért ne javítsuk ki a nyelvtani vagy a helyesírási hibákat a kapott üzenetben, továbbá az okostelefonok autokorrektje sem minden esetben ismeri a helyesírási szabályzat vonatkozó pontját. A telefonok képernyője kicsi, az ujjaink pedig nagyok, így akaratunk ellenére is könnyen hibázhatunk, amikor üzeneteket küldünk. Ráadásul ritkán olvassuk vissza, amit írunk, hiszen a csetelésnek éppen az a lényege, hogy gyorsan közölhessük, amit szeretnénk. 

Szavanként küldesz el egy hosszú üzenetet

Sokan úgy írnak le akár egyetlen mondatot is úgy, hogy szinte minden szót külön sorba tördelnek, és külön üzenetként továbbítják. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor folyton jelez a telefonunk, hogy üzenetet kaptunk, ráadásul így nem is látjuk egyben az üzenet szövegét.

Hangüzenettel válaszolsz

Bár a hangüzenet meggyorsíthatja a kommunikációt, de meg nem könnyíti semmiképpen sem. Ugyanis, ha a fogadó fél olyan helyen van, például tömegközlekedési eszközön, egy megbeszélésen ül, vagy sorban áll a postán, és nincs fülhallgató a fülében, nem tudja meghallgatni az üzenetet.

A szakértő szerint generációs jelenség a hangüzenet küldése
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A készüléket kihangosítani pedig nem mindig célszerű, mert meglehet, hogy olyan személyes üzenetet tartalmaz, ami egyáltalán nem tartozik másokra, és akár kellemetlen helyzetbe is hozhat bennünket.

Mindennek ellenére a 14–18 éves korosztály előszeretettel küld hangüzenetet, ami generációs jelenség – hívja fel erre a figyelmet dr. Zelena András.

Arról már nem is beszélve, hogy az olyan válaszokat, amelyek csak egy szóból állnak, nincs is értelme hangüzenetként elküldeni, hiszen rövidebb ideig tart leírni, hogy „Igen” vagy „Nem”, mint rányomni a felvételre, és bemondani a választ. Egyébként pedig problémát jelenthet, hogy a hangüzenetek szövegéhez nem férünk hozzá a keresőfunkcióval.

Az interneten már szinte alig írunk le úgy egy mondatot, hogy emoji ne szerepelne benne. Gondoltad volna, hogy az első digitális hangulatjel azért született, mert az emberek immunisak lettek a humorra? Ha egyéb érdekességekre is kíváncsi vagy az emojikkal kapcsolatban, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.