Most szüretelheti a fűszernövényeket!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fűszereit megfelelően kell begyűjteni, hiszen nem mindegy, hogy a levelét, vagy éppen a magját használja.

Az őszi szüret a köztudatban jellemzően a gyümölcsökre és a zöldségekre korlátozódik. Pedig nem szabad megfeledkezni a fűszerekről sem, hiszen a tél beálltával már ezeket is csak boltból szerezheti be. Pedig amikor még lehet, akkor ezeket a növényeket is érdemes aratni és a felesleget eltenni. Ehhez a levágott növényi részt kiszáríthatja és így teheti el, de egy kis sóval elkeverve is sokáig felhasználható marad. Így a téli időszakban is a saját fűszereit használhatja.

Begyűjtés

Természetesen vannak olyan fűszernövények, melyek nem élik túl a telet, így minden tavasszal újat kell ültetnie. Azoknak azonban, melyeknek nem árt a hideg és évelőek, ilyenkor még a metszésére is figyelmet kell fordítani.

„Alapvetően különbséget kell tenni az alapján, hogy a fűszernek melyik részét hasznosítjuk: levelét (pl. menta, zsálya), virágát (levendula, kamilla), esetleg a magját (koriander), mert a begyűjtést ez alapján tudja a legoptimálisabb időben elvégezni. Levél és hajtás esetén általában a nyári időszak a legjobb, mielőtt a növény kivirágozna.

Fontos, hogy nem szabad sokáig halogatni fűszereink őszi begyűjtését. Legkésőbb szeptember közepéig érdemes megmetszeni a növényeket, hiszen a frissen levágott részek sokkal érzékenyebbek a hidegre. Lehetőleg száraz napokat követően, a napsütéses, délelőtti órákra időzítse a szüretet, mert ilyenkor a legmagasabb az aromatartalmuk. A szárítást szellős, száraz, napfénytől védett helyen végezze, majd papírzacskóban vagy dobozban egész télen tárolhatja.

Különleges csoportja a fűszereknek azok, amiknek a magját használjuk. Ezek begyűjtése több ütemben zajlik, így kicsit több időt kell szentelni rájuk. A magok ugyanis nem egyszerre érnek, viszont téli tárolásra a beérett, száraz magok a legmegfelelőbbek. Szüretelés után ezeket is árnyékos, szellős helyen teljesen kiszárítva, majd papírtasakba téve tárolhatja. Magját használjuk a kapornak, a koriandernek (bár ennek a levelét is), illetve a köménynek is.

Érdemes külön szólni a levenduláról. Ez a főleg illata és nyugtató hatása miatt közkedvelt növény fűszerként is kiváló, egyedi ízvilágával még különlegesebbé teheti ételeit, mindenképpen érdemes ebben a minőségében is kipróbálni. A virágokat szárral együtt, a virágzás közepén szedje le, ugyanis ilyenkor legmagasabb az olajtartalmuk. Ezután érdemes a hajtásvégeket is kicsit megmetszeni, hiszen ezáltal sokkal szebb, sűrűbb növényt kap, és a felkopaszodástól is megóvjuk. Nem szabad azonban túl erősen visszavágni, ugyanis ezután nem biztos, hogy újból kihajt a növény” – mondja Papp László, a LavandArt Kertészet munkatársa.

Téliesítés

Ha az aratással készen van, akkor a kint maradó növények téliesítését is meg kell oldania, hiszen az első fagy könnyen megfoszthatja a fűszerforrásaitól. Egyes növények, mint amilyen a levendula, nem igazán igényelnek beavatkozást, de ez nem minden esetben van így.

„Egyes növények esetében nincs sok teendő, hiszen ezek jól viselik a téli körülményeket, ilyen például a levendula, a kakukkfű, a zsálya, a citromfű vagy a menta is. Azonban sokuk ennél több odafigyelést és törődést igényel.

Vannak köztük olyanok, amik érzékenyebbek, de kisebb takarással áttelelnek a szabadban. Avar vagy egy kis szalma segítségével ezek is megóvhatók a fagytól. Ilyen növény például a tárkony vagy a curry.

Mediterrán fűszernövényeink (babér, rozmaring) azonban teljes téli védelmet igényelnek. Legalkalmasabb erre a célra egy világos szoba, fűtött garázs, esetleg zárt terasz, ahol kb. 6-10 °C hőmérsékletet tud biztosítani növényei számára. A teljes sötétséget kerülje, mivel a napfény a tél folyamán is elengedhetetlen számukra. Ezzel azonban nem ér véget a teendők sora, hiszen nem szabad megfeledkezni az öntözésről sem. Mérsékeltebben, mint az év többi részében, de rendszeresen locsolja a teleltetett növényeit.

Ne feledkezzen meg azokról az évelőkről sem, amiket nem ültetett a fűszerkertbe, hanem a szabadban, cserépben szeretné átteleltetni. A gyökerük teljes átfagyástól való védelme érdekében egy jutazsákkal tekerje körbe a cserepet, így biztosan kitartanak tavaszig.

Ha mindezek után még télen is friss fűszerekre vágyik, néhány növény tartható például a konyhaablakban is. A metélőpetrezselyem vagy metélőhagyma egész évben szedhető, és bármikor egy kis frissességet csempészhet velük ételeibe, salátáiba” – fűzi hozzá a szakértő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.