Teljes luxusban ingázhat Budapest és Dubaj között

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ennyi mindent kap az új Boeing 777-es járat luxusosztályán, de a turista szekciót is megmutatjuk.

December elsejétől a Budapest és Dubaj között még nagyobb gépekkel és még több szolgáltatást igénybe véve utazhat. A Boeing777-es típusú Emirates gépen már kaviár, Dom Perignon pezsgő is jár az első osztályon utazóknak, míg a turista osztály is tartogat újdonságokat, miközben az árak nem változtak. 

Az Airbus A330-220-as gépei helyett decembertől a jóval nagyobb Boeing 777-es gépen lehet a végletek városába jutni. Az új géptípus több férőhellyel,és persze új szolgáltatással jár, például lehetőség van arra is, hogy akár kényelmes ágyban heverészve, pezsgőt kortyolgatva élvezze végig a nagyjából öt órás utat. Az első osztályú jegyekért azért jó ha mélyen a zsebébe nyúl, ugyanis 1,3 millió forint lesz az út, business classon 570 ezerből is kijön, míg turista osztályon 133 ezerből kijön a retúr jegy. 

Budapest - Dubaj - Budapest

Bő egy évvel ezelőtt indította el az Emirates a Budapest - Dubai közti közvetlen járatot, amit egy év alatt 150 ezer utas választott, Thierry Aucoc a társaság európai és oroszországi kereskedelmi működésért felelős alelnöke elmondta, hogy már május-június környékén látták, hogy a járat kihasználtsága nagyon jó, így egyértelmű volt, hogy nagyobb gép kell, valamint hogy a szolgáltatásokat is bővíteni fogják, miközben az árak változatlanok maradnak. Az új gépekkel összesen 364 utast tudnak szállítani, az economy osztályon például az eddigi 251 főről 310-re nőtt a helyek száma. Duplájára nőtt a gépek cargo kapacitása is, pedig már tavaly is 3700 tonna árut szállítottak, amelynek jelentős részét elektronikai cikkek és gyógyszeripari termékek tették ki. "A nagyobb raktérnek köszönhetően egyszerűbben tudjuk teljesíteni a charter cargo igényeket, a sürgős szállítmányok célba juttatása iránti igényt" - mondta Horváth Gábor, a cég magyarországi country managere

Nagyobb képernyő, nagyobb lábtér, ágy és minibár

De nézzük inkább azt, ami mindenkit a legjobban érdekel, vagyis miből áll az igazi első osztályú luxus. A galériáéban csak a szolgáltatások egy részét tudjuk megmutatni, mert például az első osztályhoz hozzá tartozik az is, hogy egy S-osztályos Mercedes vagy egy 7-es BMW viszi majd a szállodába és a pezsgőről meg a kaviárválogatásról még nem is beszéltünk, valamint a minibárról, ami külön, mind a 12 ülőhelyhez jár. A business osztályon utazókat hatalmas képernyő várja, és az ő ülésüket is ággyá lehet alakítani, ha egy kicsit ejtőzne a több fogásos ebéd után, amit szintén mutatunk a galériában. A turista osztályon utazók nagyobb lábteret kaptak, valamint minden üléshez tartozik konnektor is, így a telefont is lehet tölteni, vagy akár filmeket is lehet zavartalanul nézni saját készüléken, már akinek nem lenne elég a 750 csatornás szórakoztatócenter. A turista részen is nagyobbak lettek a kijelzők az ülések háttámlájában, és ami a menüt illeti, Horváth Gábor elmondta, hogy a magyar ízek is felkerültek az étlapra, így akár marhapörköltet is ehet, vagy dobostortát is kérhet a repülőn. 

Galéria ikon

36

Galéria: Fly Emirates - Boeing 777-300
Fotó: Németh Sz. Péter / Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.