Ha a boltokon múlik, nem mindig derül ki, mit eszünk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elvileg a személyzetnek mindenhol meg kellene tudni mondani, hogy miből készülnek a péksütemények. A tapasztalataink hervasztóak.

Érdekli, hogy pontosan miből is készült kedvenc péksüteménye? Minket igen, ezért pár boltban meg is kérdeztük, hogy mégis mik az összetevői a császárzsemlének. Néhol egészen meglepő választ kaptunk, de szerencsére több volt az olyan bolt, ahol részletesen fel tudták sorolni ezeket. 

Mi a szabály?

Mivel kicsit elbizonytalanodtunk, hogy kell-e közölni, miből is áll egy adott termék, ezért rákérdeztünk a NÉBIH-nél és ők megerősítettek minket abban, hogy bizony valamilyen módon tájékoztatni kell a vásárlót, és fel is sorolták a vonatkozó jogszabályokat. Ezek a következők:

A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet  tartalmazza az általános jelölési szabályokat, Az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendeletben pedig többek között a nem előrecsomagolt élelmiszerekkel, például a péksüteményekkel kapcsolatos kötelező tájékoztatás szabályait.

"A fogyasztót az FM rendeletben meghatározottak szerint (írásban vagy szóban) tájékoztatni kell az allergén vagy intoleranciát okozó anyagokról, továbbá fel kell tüntetni az élelmiszer nevét, édesítőszerrel készített termékek esetén a megnevezéshez kötődően az „Édesítőszerrel (édesítőszerekkel)” illetve a „Cukorral (cukrokkal) és édesítőszerrel (édesítőszerekkel)” kifejezést, valamint az azoszínezékek csoportjába tartozó színezékek használata esetén a következő feliratot (pl. egy táblán az adott termék megnevezése mellett) kell feltüntetni: ...színezék(ek) megnevezése vagy E száma...: a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat” - írja a NÉBIH a válaszában.

Az FM rendelet tehát nem írja elő kötelezően, hogy Magyarországon a nem előrecsomagolt termékek esetén fel kelljen tüntetni az összetevőit, ám ezekről az adatokról a végső fogyasztót kérésére tájékoztatni kell. Pontosabb a nem előrecsomagolt termék esetén a rendeletben, illetve egyéb jogszabály által előírt kötelezően feltüntetendő jelölési adatokat a vásárlás helyén a fogyasztó kérésére (pl. a termék összetevői, lejárati ideje, gyártó/forgalmazó stb.) meg kell adni, és ez 2015. április 1-jétől van így. 

Ha kenyeret venne 

Az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet tartalmazza a nem előrecsomagolt kenyerek jelölésére vonatkozó szabályokat. A 19/2004. rendelet előírja, hogy a kenyércímkének tartalmaznia kell a termék megnevezését, nettó tömegét, a termék előállítójának vagy forgalmazójának nevét és címét, valamint a 24 óránál hosszabb minőségmegőrzési idejű kenyerek esetén a minőségmegőrzési idő dátumát (a lejárati nap nevének feltüntetésével is megadható pl. Minőségét megőrzi: HÉTFŐIG). Azon kenyerek esetében, amelyek a gyártást követő 24 órán belül fogyasztásra kerülnek, a címkéjükön a lejárat napját sem kell feltüntetni. Tehát a kenyércímkének nem kell tartalmaznia a kenyér összetevőit, azonban a nem előrecsomagolt élelmiszerekről szóló tájékoztatási kötelezettség miatt a vásárlás helyén erről az információról a fogyasztót kérésére tájékoztatni kell.

Auchan

A budakalászi Auchanban csak a főnök engedélyével engedték lefotózni az összetevőket tartalmazó szakadt és vizes papírt, ami némiképp meglepett minket, az óbudai Auchanban viszont egy hatalmas érintőképernyős monitoron lehet információt szerezni arról, hogy milyen összetevőket rejtenek a péksütemények. 

Galéria ikon

18

Galéria: Ha a boltokon múlik, nem derül ki, mit eszünk
Fotó: Dívány

Aldi

Huszti úton minden pékáru mellett ott van a részletes lista, hogy miből is áll, a szentendrei Aldiban viszont a kasszás adja oda a listát, amin az összetevők szerepelnek. Amikor elkértük, nem morgott és nem volt egy rossz szava sem.

Lidl

A Lidl Szentendrén nem sokat vacakolt, kirakta az összes péksütemény összetételét és ugyanezt tapasztaltuk a Huszti úti Lidlben is. 

Príma

A Mammutban lévő Prímába ugrottunk be. Kicsit tétlenkedve járkáltunk fel és alá a boltban, mert fogalmunk sem volt, hogy kit lehetne háborgatni ezzel a kérdéssel. Aztán feltűnt egy „problémás” vásárló, akit a „főnök úrhoz” irányítottak. Amikor megoldódni látszott a problémája, odaléptünk a „főnök úrhoz” és megkértük, hogy segítsen keríteni valakit, aki tudja a pékáruk összetevőit. Kegyesen a Fornetti látványpékségben dolgozó hölgyhöz irányított, mondván, hogy ő mindent tud a pékáruról. Nos, a hölgy bár nagyon kedves volt, de fogalma nem volt a Príma termékeinek összetevőiről, mivel ő csak a fornettis áruért felel, azoknak azonban szintén nem tudta az összetevőit, viszont volt nála lista az allergén anyagokról. Legalább ennyi. Egy idő után feladtuk, mert nem kaptunk megfelelő választ a kérdésünkre. Kár.

SPAR

A Nyugati téri Sparban hála az ott lévő vezetőnkek megszereztük a szupertitkos információt, de ugyanezt a Pap-szigeti üzletben már nem sikerült sajnos. Aztán az egyik vidéki Sparban csak az allergéntáblázatra mutogattak, ám senki nem tudott pontos összetételt mutatni. Az EuroCenterben lévő Sparban is egy kicsit körülményes volt a történet, ugyanis kiírva nincs semmi az áron kívül (mondjuk az allergének listája valahol ki van akasztva), és abban sem voltunk biztosak, hogy kit érdemes megkérdezni az áruházon belül. Végül találtunk két péket, akik nagyon szívélyesek voltak, de fogalmuk nem volt arról, hogy miből áll a császárzsömle. Pár perc tanakodás után kihoztak hátulról egy cetlit, amin rajta voltak az összetevők. Azt mondták, ezt arról a dobozról szedték le, amiben a pékáru van. A szentendrei Intersparban pedig kiderült, ők fagyasztva kapják az árut, és fogalmuk sincs mi az összetétele.

Galéria ikon

18

Galéria: Ha a boltokon múlik, nem derül ki, mit eszünk
Fotó: Dívány

Tesco

Ha online vásárlunk, akkor sosem tudjuk meg, milyen összetevőkből áll a 15 forintos zsemle, de azért volt olyan péksütemény, ahol nagyvonalakban szerepelt nagyvonalakban, hogy mi van benne, vegyük csak a magvas császárzsemlét. Ha pedig besétálunk a boltba, mindent megtudhatunk a péksüteményekről, persze csak ha nincs szociális fóbiánk. A Bécsi úti Tescóban az eladők szerencsére segítőkészek voltak és azonnal pakolták is elénk a hatalmas zsákot, amire fel volt címkézve, hogy miből áll egy sima zsemle. Sajnos máshogy nem lehet hozzájutni ehhez az információhoz, csak úgy, hogy a süteményes pultnáél dolgozó eladó tud szólni a pékeknek.

Penny Market

A Huszti úti Pennyben sehol sem találtuk az összetevőket, ami azért lehet, mert a bolt másik felében, található ajtóra van kifüggesztve. Nyilván ez elég mókás és soha nem találtunk volna rá, ha egy eladó nem siet a segítségünkre. Egyébként muszáj megjegyeznünk, hogy a császárzsemléről itt sem volt semmilyen információ, de az összes többi pékáru szereplet a táblázatban. Szóval ez teljesen jó, meg minden, de miért a vészkijáratra kell tenni?

Coop

Meglepő módon két pomázi Coopban sem tudták, hogy mit árulnak zsemle címszóval, azt mondták, erről nincs információjuk

Culinaris

A Culinaris a budai elit kedvence, és néha mi is bemerészkedünk ha valami különlegeset vennénk horror áron. Mivel nagyon jó a pékáru náluk, kíváncsiak lettünk, hogy vajon miként jelzik az összetevőket, illetve, hogy ez a magyaron kívül más nyelven is elérhető-e. Az egyik legegyszerűbb dolgunk itt volt, ugyanis az összes pékáru mellé ki van függesztve az összetevőlista és az allergén anyagok is fel vannak tüntetve. Angolul ugyan nincs kiírva, de az ott dolgozók szívesen adnak felvilágosítást idegen nyelven is.

Kisboltok

A kisboltok esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A kedvencünk a pomázi albán pékség volt, ahol azt a választ kaptam, hogy "keverékként érkezik zsákban a liszt, mi sem tudjuk mi van benne".

Galéria ikon

18

Galéria: Ha a boltokon múlik, nem derül ki, mit eszünk
Fotó: Dívány

Cserpes tejivó

A Cserpesnél nagyon kedvesek voltak a kiszolgálók. Elmondásuk szerint még senki kérdezte meg, hogy miből készülnek a péksütemények, és elég sok papírt előszedtek, hogy aztán kiderüljön, a vezető tudja csak prezentálni a megfelelő dokumentumot, erre pedig jó 10 percet kellett várni. Aztán a fagyasztott zacskó csomagolását kaptuk meg, amit fel is ajánlottak, hogy magunkkal vihetünk. Jó hír, hogy csak természetes összetevők voltak benne.

Szentlélek téri pékség

A nagyon kedves eladó elmondta, nem kapott információt arról, mit árul és elnézést kért.

Bolt Cím Tájékoztatás  Kérésre adtak?
Auchan Budakalász írásos igen 
Auchan Óbuda írásos -
Aldi Szentendrei út írásos -
Aldi Szentendre írásos igen
Lidl Csillaghegy  írásos -
Lidl Huszti út írásos  -
Lidl Szentendre írásos -
Prima (ex.CBA) Mammut nincs nem
Fornetti Mammut nincs nem
SPAR Szentendre, Pap-sziget nincs igen
SPAR Nyugati tér írásos igen
INTERSPAR Szentendre nincs nem
Tesco online nincs -
Tesco  Bécsi út nincs igen
Penny Market Huszti úti van -
Coop Pomáz nincs nem
Culinaris Perc utca írásos -
Derdák pékség Pomáz nincs nem
Cserpes tejivó Sütő utca nincs igen
Pékség Szentlélek tér nincs nem
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.