Bicikliknek épül parkolóház Stockholmban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Stockholm vezetése szerint a belvárosi közlekedés jövője a biciklis- és tömegközlekedésé, ezért gőzerővel segítik a kerékpárosokat.

Stockholm legújabb parkolóházának különlegessége, hogy egy darab autót sem lehet majd találni benne, ugyanis kimondottan biciklinek épült. Az egész épületet biciklisekre tervezték és alakították ki egy forgalmas vasútállomás mellett, és 700 kerékpár befogadására lesz alkalmas. 

Roger Morget, aki Stockholm várostervezésért felel elmondta, hogy a város jövőjét nem az autós közlekedésben látják, ezért egyszerűbbé szeretnék tenni a biciklisek számára a közlekedést, amihez a biztonságos és egyszerű parkolási lehetőség is hozzátartozik. A tervek szerint a jövőben több ilyen garázs is épülne, mert a belváros lehetőségei korlátoltak, és a tömegközlekedés sokkal hatékonyabb, mint autóval ülni a dugóban, ráadásul a környezetet is jobban kíméli. Ezért is remélik, hogy sikersztori lesz a parkolóházból, és ez is segít majd abban, hogy a biciklis közlekedés egyre jobban elterjedjen Stockholmban.

Fotó: belatchew.com

Biciklisekre tervezve

Az egyik kézenfekvő, mégis figyelmes ötlet, hogy az épületben nincsenek kilincses ajtómegoldások, hanem automatikusan nyílik az ajtó, így akár be is lehet biciklizni rajtuk - pont úgy, ahogy egy autó hajt be a parkolóházba. Az épületen belülre öltözőket és zuhanyzókat terveztek, valamint zárható szekrényeket, amiben például a bukósisakot lehet tárolni. A tervek alapján nem szimpla parkolóház készül, sokkal inkább közösségi tér. A Belatchew tervezi a házat, akik szerint az autóknak szánt parkolóházak nagy helyet foglalnak, ugyanakkor ezeken a nagy helyeken csak néhány ember tartózkodik. Ezzel szemben a bicikliknek sokkal kisebb hely is elég, így arra is van lehetőség, hogy kávézót vagy éppen bicikliszerelő állomást alakítsanak ki a parkolóházaikban, és ezzel is fellendítsék a környék társadalmi életét. 

Garázs és lakás egyben

Az épületben 60 lakás is helyet kapott, amelyekhez nem lesz kocsibejáró vagy garázs. Az elgondolás szerint mivel az épület egy forgalmi csomópont közvetlen közelében van, ezért ott nem kell autó. Ha pedig valamiért mégiscsak messzebb szeretne valaki utazni autóval, akkor arra mindig ott vannak a fuvarmegosztó lehetőségek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.