Dupla parkolási díjat kell fizetned, ha ilyen autód van – tiltakoznak a budapesti szabály ellen
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint a környezetbarát technológiába fektető autósokat büntetik a dupla parkolási díjjal.
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint a környezetbarát technológiába fektető autósokat büntetik a dupla parkolási díjjal.
A tervek szerint eltűnnek a parkolóautomaták, így megszűnik a készpénzes parkolás lehetősége, ami ellen több civil szervezet is tiltakozik, mivel nem minden sofőr használ okostelefont, vagy parkol olyan gyakran a fővárosban, hogy emiatt applikációt töltsön le. Emellett a parkolás díja is változik.
Egyes sofőrök úgy próbálják elkerülni a parkolási díj vagy a pótdíj megfizetését, hogy ponyvával takarják le autójukat. Ez azonban szabálysértésnek minősülhet.
Bár a május 1-i hosszú hétvégén a legtöbb budapesti zónában nem kell fizetni a parkolásért, az autósoknak érdemes résen lenniük: több kiemelt fővárosi területen érvényben marad a fizetési kötelezettség.
Megváltozik a Nagykörút arculata és közlekedési rendje a közeljövőben, ami a parkolást is jelentősen érinti majd. A főváros egyik legforgalmasabb útvonalán induló, átfogó fejlesztés a Petőfi hídtól a Margit hídig húzódó körúti szakaszra vonatkozik.
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében átalakul a fővárosi parkolás, nemcsak drágább lesz, de nehezedik a készpénzes fizetés is júliustól.
Mintegy 40 ezer autóst érint a rendszám megújítása. A hibrid kocsik zöld tábláját kell fehérre cserélniük.
Március 16-tól olcsóbbá válik a mobilparkolás, mivel megszűnik az eddig fizetendő kényelmi díj. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki közleménye szerint ez az újabb lépés további 3,5 milliárd forintos kiadás alól mentesíti az autósokat.
Áldozattá is válhatsz, ha épp téged szemelnek ki, újfajta csalás terjed az autós káresemények kapcsán.
Március közepétől nem kell kényelmi díjat fizetni a mobilparkolás után.
Főként az üzletek saját parkolóiban, a bejárathoz közel speciálisan jelölt helyeket is találunk. Ilyen a családos parkolóhely is, mely nemcsak szélesebb, de egyértelmű felfestéssel jelölt.
Újbuda Önkormányzata február 1. napjától kibővíti a várakozási díjköteles zónát Albertfalvára, így vasárnaptól már itt is fizetős lesz a parolás.