Az amulettek mágikus ereje

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mivel az asztrológia szerves része volt az ókori–középkori világképnek, gyakorlatilag mindenfajta szakrális vagy mágikus célt szolgáló tárgy elkészítése feltételezett ilyen ismereteket – minden, amit az amulettekről tudni kell, második rész.

Az asztrológiai világkép az analógiák tana szerint működik (törvényszerűségeit, a megfelelések tanaként Paracelsus foglamazta meg a legrészletesebben – akiről még lesz szó a későbbiekben). Ennek értelmében az égitestek nem csak az emberi, hanem mindenfajta földi életformára, növekedési– és elhalási folyamatra hatással vannak. Ez nem ok-okozati alapon, valamiféle fizikai eszközökkel is mérhető kozmikus sugárzás révén történik, hanem azon az ősi, misztikus igazságon alapszik, miszerint a  a makrokozmosz ugyanazon elvek alapján működik, mint a mikrokozmosz és ezen belül az ember.

„Ami fent az lent” sűríti egyetlen aforizmába Hermész Trismegistos Smaragdtáblája az ezoterikus irányzatok egyik alapigazságát, ami megmagyarázza, miért is lehet a csillagos ég megfigyeléséből a földi életre is érvényes következtetéseket levonni. Hiszen, bármennyire különösen hangozzanak is a fentebbiek, az asztrológia empirikus tudomány. Évezredeken- át folytatott, és a gyakorlat által folyamatosan igazolt megfigyelésekből vonja le következtetéseit.

A megfelelések tana értelmében minden bolygó princípumnak jól meghatározott anyagok – például fémek, ásványok, növények, állatok, színek, számérték, szimbolikus ábrák, magatartásformák, tudatállapotok felelnek meg, ezek tudatos felhasználásával pedig a planetáris hatásokon is alakítani lehet.

Sokféle ilyen tárgy létezik: szobrok, képek, ékszerek – a legklasszikusabb a gyűrű és a medál, vagy például a szintén klasszikusnak számító serleg, de modernebb változatai, a gépkocsiba, pilotafülképbe akasztható emblémák is népszerűek. Nem is beszélve a fegyverekről, festményekről, textíliákról, és társaikról...

Az aranyborjútól a mágikus négyzetekig

A középkori asztrológusok sigillumnak, pecsétnek nevezték azokat a szimbolikus ábrákat, melyekkel a kívánt hatásokat előidézték. A néhány tollvonástól a bonyolult alakzatokig sokféle változatban fellelhető képek a psziché legarchaikusabb rétegeire hatva semlegesítették vagy enyhítették a kedvezőtlen bolygóhatásokat, illetve támogatták–erősítették a pozitívak megnyilvánulásait.

Legarchaikusabb változataik képi (festmény) vagy plasztikus (szobrok, más faragványok, esetleg épületek) eszközökkel jelenítették meg az egyes konstellációkat vagy a kívánt asztrológiai hatásokat.

A Bibliából is ismert Aranyborjú a Hold–Vénusz erők akkumulátoraként működött és a Mars, Skorpió befolyásokkal szemben védett. (Mindkét planéta kapcsolatban van az anyagi javakkal, szerelemmel, termékenységgel, a Vénusz "otthon van", a Hold pedig "emelt helyzetben áll"- a Bikában, tehát asztrológiai értelemben harmonikusan és maximális hatékonysággal fejti ki hatását. A Skorpió jegy 180 fok távolságra van a Bikával, a két princípium egymással ellentétes, egyszersmind egymást ki is egészíti).

Ezzel ellentétben Mózes sivatagi érckígyója éppenséggel a Mars és a Skorpió életet tápláló energiáit hívta segítségül egyazon elv halál- aspektusával szemben (hiszen a mérges kígyók és más marcona csúszómászók éppen annyira tartoznak a Skorpió princípiumához, mint az újjászületés, megújulás, bölcsesség, védelem kígyói)

Az egyiptomi Szelket istennő vonásai, testalkata pontosan ugyanolyannak ábrázolja a Skorpió nő típusát, mint a modernebb karakterológiai könyvek, "feladatköre" pedig összhangban van egy spirituálisan fejlett Skorpió – hangsúlyos típus feladataival.

Alvilági istennőként  Szelket Néith-tel, Izisszel és Nepthuszel alkotott négyességet. Koporsó ábrázolásokon és a túlvilágon egyaránt a halottakat oltalmazták. Ezeken az ábrázolásokon az istennő skorpiót viselt a fején, a későbbiek során karaktere egybe mosódott Iziszével.  A négy istennő patronálta a halott belsőségeit őrző négy kanopusz edényt is. Szelket a sólyomfejes (Kebehszenuf) kőedény őre volt, melyben különböző altesti szerveket tároltak. (A nyugati orvosi asztrológia szintén ehhez a princípiumhoz rendeli a nemi – és kiválasztó szerveket). A mérgek és a varázslatok úrnőjeként pedig mérgezések, fekete mágia ellen védett.

Tapasztalataim szerint a Szelket szobrocskán vagy a motívumot képi formában feldolgozó sigillumon való meditáció mind a mai napig segít a már önmagukban is problémás Skorpió Hold, Vénusz állások energiáinak harmonikusabb mederbe terelésében.

Az asztrológiai talizmánok második csoportja a középkor folyamán, a 13. századtól terjedt el Európában. Legközelebb ezekkel folytatjuk.

a szerző asztrológus


Amulettek, talizmánok és Jung embere a farzsebben

„A babona az élet költeménye”, zárta le Goethe a felvilágosodás kora óta egyre elkeseredettebbé váló vitát – bár Ész Istennő mindehatóságának hívei kibékíthetetlen ellentétben vannak a talizmángyűjtőkkel és lekopogókkal, Jung is hordott a farzsebben egy kis emberkét fából, gyapjúköpenyben.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.