Új szabály jöhet az állami egészségügyben: az előjegyzéseket érinti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az EESZT-ben lefoglalt vizsgálati és kezelési időpontokról a betegek a jövőben automatikusan értestést kapnának, így csökkenhetne az előjegyzéseken meg nem jelenők száma az egészségügyben.

A feleslegesen lefoglalt időpontok felszabadításával csökkentené a várakozási időket a kormány az állami egészségügyben. Az új rendelet szerint a betegek ugyanis értesítést kapnának a lefoglalt időpontokról – derül ki az Economx cikkéből. 

Digitálisan jöhet az értesítés az egészségügyi előjegyzésekről

A tervezet már társadalmi egyeztetésen van, a kormány honlapján érhető el. Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabályban szerepel az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) lefoglalt vizsgálati és kezelési időpontokra vonatkozó új előírás.

Idézőjel ikon

E szerint az EESZT működtetőjének a platformon lefoglalt időpontokról értesítenie kell a betegeket.

Az egészségügyben az előjegyzésekről szóló rendelet 2026. március 1-jétől léphet életbe
Fotó: Martin Barraud / Getty Images Hungary

Az alapszabály szerint az értesítésnek legkésőbb a vizsgálat vagy kezelés időpontja előtt 48 órával kell megérkeznie. Kivéve, ha az időpontfoglalás és az ellátás között kevesebb mint 48 óra áll rendelkezésre: ilyenkor az időpontfoglalást követő 12 órán belül kell megérkeznie a figyelmeztetésnek.

Az értesítés SMS-ben vagy e-mailben érkezik, és tartalmaznia kell a vizsgálat helyét és időpontját.

Annak is szerepelnie kell benne, hogy a beteg miként mondhatja le az időpontot, ha nem tud elmenni a vizsgálatra vagy kezelésre. A tervek szerint

Idézőjel ikon

az új szabályok 2026. március 1-jétől lépnek életbe.

A rendelettervezet indoklása szerint komoly probléma az állami egészségügyben, hogy a betegek egy része nem jelenik meg az előjegyzett vizsgálatokon és kezeléseken. Ez kihasználatlan kapacitásokhoz vezet, mivel a betegek erről nem értesítik az egészségügyi intézményeket. A jogalkotó szerint a feleslegesen lefoglalt időpontok felszabadítása hozzájárulhat a várakozási idők csökkenéséhez.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?