Nagyobb eséllyel hal meg 75 éves kora előtt, aki így tölti az éjszakát

Olvasási idő kb. 1 perc

Kutatók szerint azokra a felnőttekre, akiket gyakran gyötörnek rémálmok, korai halál várhat.

A Conexiant Neurology közölte a tanulmányt, amely megállapította: azoknak a felnőtteknek, akik gyakran álmodnak rosszat éjjel, közel háromszor akkora esélyük van arra, hogy 75 éves koruk előtt meghaljanak, mint azoknak, akiket nem gyötörnek éjjel a rémálmok.

4015 embert vontak be kutatásba: közülük 335 fogalmazott úgy, hogy gyakran vannak rossz álmai, akár egyenesen rémálmai. Életük alakulását több mint 18 éven át követték nyomon, ebben az időszakban 227-en haltak meg idő előtt az összes résztvevő közül.

A rémálmok gyorsítják a biológiai öregedést
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

A rémálmok öregítenek

Az elemzések szerint a gyakorta rémálmokkal küszködők esetében 2,57-szerese volt az idő előtti halálozás bekövetkeztének rizikója azokhoz képest, akik nem küszködnek ilyen problémákkal. A rémálmokat látóknál felgyorsul a biológiai öregedés folyamata: a kutatók szerint érdemes lehet megvizsgálni, kezelhető-e a rossz álmok előfordulása, hogy így lassabb biológiai öregedést és az idő előtti halálozás kisebb rizikóját érhessék el.

Ebben a cikkünkben gyakori rémálmokat gyűjtöttünk össze.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!