Brutálisra sikeredett a mozgólépcsős teszt: ilyen a baleset, amivel a nagymamád ijesztgetett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megjelent a közösségi médiában egy videó, amelyben a mozgólépcső veszélyességét tesztelik egy cipővel. A „baleset” közben az eszköz kíméletlenül ledarálja a tárgyat.

A mozgólépcsők már mindennapijaink részei, használjuk a metróban, bevásárlóközpontokban, repülőtéren. Sokat könnyít a napi közlekedésen, ha nincs már erőnk lépcsőt mászni. Azonban ezek az eszközök igen veszélyesek is, könnyedén okozhatnak balesetet.

Brutális, amit a mozgólépcső csinál a cipővel

Ezt mutatja be egy a Facebookra felkerült videó is, amelyen az látható, hogy a mozgólépcsőn hagynak egy magassarkút. Ahogy a cipő megérkezik a lépcső végére, először csak nekiütközik annak, majd hamar felborul, nem kell sokat várni arra, hogy az eszköz bekapja, majd úgy ledarálja, hogy szinte semmi sem marad belőle. Sokaknak megfordult a fejében, ha ezt teszi egy cipővel, mit tehet egy emberrel, ha az elesik.

A mozgólépcsős sérülések nem ritkák. Egy tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen év alatt körülbelül 6 ezer ember részesült sürgősségi kórházi ellátásban mozgólépcsővel kapcsolatos sérülések miatt, és egy másik elemzett évben 7300-ra becsülték ezt a számot. A sérülések kb. 75 százaléka esésekből, kb. 20 százaléka pedig beszorulásból adódott.

A mozgólépcsővel a legkönnyebb lejutni a mélybe, az egyik legmélyebben lévő metróhoz így is 10 perces az út. Nézd meg az erről készült videót az alábbi cikkünkben .

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.