Ahogyan a Díványon is megírtuk, 91 éves korában elhunyt Grétsy László, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja. A magyar nyelv iránti elkötelezettségét és végtelenül empatikus, jóindulatú személyiségét tükröző szavainak felidézésével emlékezünk a kiváló nyelvészre.
Grétsy László a 92. születésnapjához közeledve is még konferencia-előadásra készült a napokban, vasárnap azonban álmában örökre elaludt. Sokan ismerhették meg a tévéműsorokból, melyeket fontos eszköznek tartott, hogy a magyar nyelvművelés fontos kérdései a lehető legszélesebb közönséghez juthassanak el. A rendkívül sokoldalú, végtelenül barátságos, empatikus személyiségét azok ismerhették igazán, akiknek volt szerencséje személyesen is találkozni és beszélgetni vele.
Idegsebész és hivatásos sakkozó helyett nyelvész
Grétsy László1932. február 13-án született Budapesten, gyermekkorát Pesterzsébeten töltötte, gyönyörű kertes házukat a háború miatt el kellett hagyniuk, a visszaköltözéskor 40 szovjet katonának pucolták a krumplit hónapokig. Bár az erzsébeti Kossuth Gimnáziumban még azzal a gondolattal is kacérkodott, hogy idegsebész vagy hivatásos sakkozó legyen, 1954-ben az ELTE magyar–történelem szakán diplomázott, 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet, innentől felsorolni is nehéz, hol és milyen tisztségben segítette a magyar nyelv ügyét: Nyelvtudományi Intézet, ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, Anyanyelvápolók Szövetsége, MTA Magyar Nyelvi Bizottsága, Magyar Nyelvőr, Édes Anyanyelvünk, Élet és Tudomány, Szabad Föld.
Sokan ismerhették meg azokból a tévéműsorokból (Szabálytalan nyelvtanóra, Anyanyelvi szószóló, Álljunk meg egy szóra!), melyekben örömmel vállalta a szereplést, hogy szélesebb körben is terjessze a magyar nyelvvel kapcsolatos gondolatait, és felhívja a figyelmet a különböző nyelvi-társadalmi jelenségekre és a tennivalókra.
Nem elégített ki, hogy valamiféle elefántcsonttoronyban műveljem a szakmámat. Szerettem volna másoknak is elmondani azt, amit megtanultam, és amiről úgy gondoltam, hogy őket is érdekli
– nyilatkozta még 2010-ben a Nyelv és Tudomány oldalán egy interjúban, melyet rendkívüli módon a fia, Grétsy Zsombor készített vele.
Szakmai alázat és a magyar nyelv iránti elkötelezettség
Grétsy László első jelentős írása nyomtatásban az Irodalomtörténet 1954/3. számának oldalain jelent meg Ady versmondatai címmel. Ez nem is annyira meglepő, hiszen egyetemi tanulmányai alatt még irodalomtörténettel foglalkozott. Sőt, az egyetemre még azzal a szándékkal ment, hogy író vagy költő lesz belőle, de egyre inkább olyan hatások érték, többek között Pais Dezső szemináriumain, melyek a nyelvészet felé terelték. Ha megnézzük az Ady-tanulmány első mondatát, már érzékelhetjük a magyar nyelv iránti elköteleződését:
A köznyelv és az irodalmi nyelv között az a legfőbb különbség, hogy az utóbbi sokkal választékosabb, sokkal gazdagabb, olyan szavakat és kifejezéseket tartalmaz, amelyeket a köznyelvben költőinek, a szokottnál ünnepélyesebbnek érzünk.
Aki valaha is beszélgetett vele személyesen, úgy érezhette, hogy Grétsy tanár úr minden egyes mondatával arra törekedett, hogy ezt a választékosabb, gazdagabb nyelvet szólaltassa meg. Néhány évvel ezelőtt az Édes Anyanyelvünk szerkesztőségi titkáraként az egyik feladatom az volt, hogy heti rendszerességgel felkeressem Grétsy Lászlót lakásán. Elvittem hozzá a szerkesztőségbe érkezett leveleit, és megbeszéltük a folyóirattal kapcsolatos tennivalókat. Beszélgetéseink során érintettük személyesebb hangvételű, hétköznapibb témákat is, de szavaiból minden egyes alkalom minden pillanatában érződött a magyar nyelv iránti szeretete és tisztelete. Engem ez nyűgözött le: ez a kifogástalan igényességű, mégis nagyon emberi beszédmód.
80. születésnapja alkalmából a Magyar Nyelv című folyóiratban Antalné Szabó Ágnes köszöntésében olvashatjuk, hogy a kollégái hogyan jellemezték: közéleti emberként a szolgálat, szakmai alázat, értékőrzés és haza, magánemberként a tisztesség, empátia, tolerancia és jóindulat szavakkal, de a nyitottság, a türelem és a könnyed humor is említésre került.
Igyekeztük összegyűjteni a vele készült interjúkból azokat a mondatait, amelyekből jól kirajzolódik személyisége.
A tudomány legemberibb meghatározása
Tévedni: emberi dolog. A tévedések során keresztül megtalálni a helyes utat, a megoldást: ez a tudomány. (Magyar Nyelv, 1955)
A televíziós szereplésekről
A nyelv tudományos kutatójának nagyon szép feladat – és egyáltalán nem rangon aluli – szórakoztató tv-műsort készíteni. Csak azt kell szem előtt tartania, hogy ne törjön idegen babérokra, önmaga legyen, és ne tévessze össze saját feladatát a színész feladatával. (Esti Hírlap, 1969)
A társadalmi és nyelvi változásokról
Nem a tegeződéssel van baj, hanem az emberek közötti kapcsolatok és a kommunikáció minőségével. Az oldódás, bizalmaskodás közepette sokan elvesztették a tájékozódási pontokat. (Magyar Hírlap, 1987)
A nyelv sokszínűségéről
Kell a színesség a nyelvben, és az meg is van, csak a nagyobb gondosság hiányzik. (Váci Napló, 1993)
A magyar nyelv jövőjéről
Optimista alkat vagyok. Mindenben szeretem észrevenni, ami jó. Napjaink nyelvhasználatát közepesre, nem elégtelenre értékelem, de az kétségtelen, hogy nagyon sok az ártó hatás, több mint bármikor. Ilyen társadalomban élünk. A nyelv jövőjét illetően azonban csökken az optimizmusom. Az egyesült Európában más lesz a magyar nyelv helyzete. Az idegen hatás növekedni fog. Nekünk viszont akár ötszáz év múlva, indoeurópai népek gyűrűjében, az egyesült Európában is mindent meg kell tennünk azért, hogy megőrizzük az anyanyelvünket. (Magyar Nemzet, 1997)
A média, vagyis a „hírközegek” káros hatásáról
[A] legnagyobb baj a kereskedelmi csatornákkal van. Itt időnként a tömény nyelvrombolás sem ritka. (Köznevelés, 1997)
Az idegen szavak beáramlásáról
A nyelvünk csodálatosan gazdag szóalkotási módokban, ennek ellenére a kelleténél jóval több idegen szót veszünk át. (Veszprémi Napló, 2001)
Arra a kérdésre, hogy melyik a legszebb magyar szó
Ha egy fémiparral, szereléssel is foglalkozó cégnek saját ovija is van, az nem más, mint:
vasszervízóvoda.
Ebben a szóban négy nyelven is benne van a ’víz’ szó: magyarul középen, az elejét fonetikusan kiejtve németül (vasszer), a végén lengyelül (voda), a középtáji hosszú „ó” pedig franciául jelent ’víz’-et, ha helyesen ejtjük ki, mert ők úgy írják le, hogy „eau”. Hát nem nagyszerű? (Nyelv és Tudomány, 2010)
