Elhunyt Kálloy Molnár Péter
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter.
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter.
Szeptember 22-én, kilencvenöt éves korában elhunyt Sajdik Ferenc, a magyar karikatúra és könyvillusztráció egyik legismertebb alakja, a Nemzet Művésze.
Sajnos a 2024-ben is sok példaképként szolgáló ismert és elismert honfitársunktól, művészektől kellett végső búcsút vennünk. Szubjektív összeállításunkkal most rájuk emlékezünk.
Mélyen megrendítette négylábú társának elvesztése a világhírű etológust. Janka kutyájáról még könyvet is írt Csányi Vilmos, a kötet kettejük szoros kapcsolatába is betekintést enged.
Kínában a digitális halhatatlanság megteremtése egyre hétköznapibb dolog. Már egy külön iparág épült rá arra, hogy virtuálisan feltámasszák az elhunyt rokonokat, akikkel akár beszélgetni is lehet, mintha még mindig élnének.
Adrian Schiller mindössze 60 éves volt.
85 éves korában elhunyt Tordy Géza, a nemzet színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész.
Ahogyan a Díványon is megírtuk, 91 éves korában elhunyt Grétsy László, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja. A magyar nyelv iránti elkötelezettségét és végtelenül empatikus, jóindulatú személyiségét tükröző szavainak felidézésével emlékezünk a kiváló nyelvészre.
„Mély fájdalommal közöljük a hírt, hogy elhunyt Kaszás Péter Sr. január 10-én hajnalban” – közölte a Magneoton kiadó.
A Tony-díjas amerikai színésznő, Glynis Johns legnagyobb sikerét jelentő slágerét olyan nagyságok énekelték utána, mint Frank Sinatra, Barbra Streisand vagy Olivia Newton-John, de a magyar közönség leginkább egy igazi klasszikussá lett filmmusicalből ismerhette.
A második világháborúban a D-napon bevetett francia kommandósegység utolsó tagja is elhunyt, Léon Gautier 100 éves volt.
Legnépszerűbb dalaival és ritka felvételekkel emlékezünk a 66 évesen elhunyt Lang Györgyire.