Elhunyt Zámbó Jimmy legfontosabb szerzőtársa

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Mély fájdalommal közöljük a hírt, hogy elhunyt Kaszás Péter Sr. január 10-én hajnalban” – közölte a Magneoton kiadó.

Hazánk valaha volt egyik legértékesebb zenész-dalszerzője 1946. május 5-én született Szeghalomban. Zenészi pályáját fiatalon kezdte, és több országban is fellépett, majd hazatérése után hangstúdiót alapított, ahol hangszereléssel és hangfelvételkészítéssel foglalkozott.

Erről volt ismert Kaszás Péter

Kaszás Péter zenei munkássága rendkívül sokrétű. Különböző hangszereken – például dobon, hegedűn, gitáron és zongorán – játszott, és az évek során több mint 560 dalt szerzett. 

Ő írta Zámbó Jimmy legnagyobb slágereit.

Ide tartozik a „Bukott diák”, a „Szeress úgy is, ha rossz vagyok”, a „Mit akarsz a boldogságtól”, a „Bye-bye lány!”, az „Egyszer megjavulok én”, az „Ugye nem bántad meg?” vagy a „Sírj a vállamon”.

Fotó: Wikipedia / Komaromipisti

A zenész dalt szerzett Korda Györgynek, Aradszky Lászlónak, Komár Lászlónak, Kovács Katinak, Oszter Sándornak, Peter Srámeknek, Balázs Palinak, és még sok más, ismert előadónak is.

Kaszás Pétert több díjjal is elismerték: megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, a Huszka Jenő-díjat, több albuma pedig arany, gyémánt, illetve platina státuszt ért el. A néhai művész fia, Kaszás Péter Jr. is zenei pályára lépett, és édesapja különös tehetségét Fonogram-díjas jazzdobosként vitte tovább.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?