27 év után szabadult a börtönből: ezt furcsállja legjobban a mai világban

Olvasási idő kb. 2 perc

Az amerikai férfit 241 év elzárásra ítélték, ebből 27 évet le is töltött egy amerikai börtönben. Miután kiszabadult, azzal kellett megküzdenie, hogy a világ már egész másként működik, mint amikor bevonult.

Bobby Bostic november óta újra szabad ember, de néha nem érti, mit csinálnak az őt körülvevő emberek. Magukban beszélnek – a vezeték nélküli fülhallgatójukkal telefonálva –, vagy meglepően sokan ismernek egy bizonyos Alexist, akit utasítgatnak – ő valójában az Amazon Alexája.

A világ 1995 decemberéhez képest nagyot változott: például akkoriban nem voltak még mozgásérzékelő szenzorral felszerelt csapok sem, melyek alá odatarthatta volna kezét, hogy a víz automatikusan elinduljon.

A börtön rideg világa után a normalitást megszokni is nehéz
Fotó: Andy Sacks / Getty Images Hungary

A 44 éves férfi számára, aki 10 ezer éjszakát töltött börtönben, mégsem ez a legfurcsább a kinti, szabad világban, hanem az, hogy milyen kedvesek az emberek, uramnak szólítják, megkérdezik, hogy van, nem pedig ráripakodnak, hogy tartson nagyobb távolságot.

A férfi mindössze 16 éves volt, amikor egy ginnel, marihuánával és angyalporral fűszerezett éjszakán fegyverrel indult rabolni az éjszakába egy barátjával.

A pisztoly eldördült, bár senkit sem sebesített meg, 17 rendbeli bűncselekményért ítélték el, és hiába volt fiatalkorú, a büntetéseket egymás után kellett letöltenie a börtönben. Végül egy 2021 novemberében aláírt törvénymódosítás számára is lehetővé tette, hogy gyerekként kapott büntetéseinek sorát ne kelljen mind teljesítenie. Kegyelmet kért – és meg is kapta, ugyanattól a bírótól, aki annak idején elítélte. Evelyn Baker a börtönnél várta egy öleléssel: az évek során rájött, felnőttként kezelt egy gyereket, így is ítélte el. A kegyelmi folyamat során közel került Bobbyhoz és családjához.

Bobby első útja egy gyorsétterembe vezetett, igaz, az ételt az autópályán kihányta, annyira nem volt hozzászokva a sebességhez.

Idézőjel ikon

Most ételt oszt a rászorulóknak, motivációs előadásokat tart, könyvet ír, megküzd megélhetéséért.

Egykori társa 30 év börtönt kapott, de sosem szabadult: öt éve túladagolásban hunyt el.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.