Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A gyermekkor az álmok, a szabadság és a nagy tervek időszaka. Szerkesztőségünk tagjai elmesélték, ők miről álmodoztak gyermekként.
Számomra az életkor nem sokat jelent, csak egy szám, amire időről időre rácsodálkozom. Hihetetlen, hogy negyven pluszos lettem, ami azt jelenti, hogy már középkorúnak számítok, pedig még csak most volt az érettségi. De tényleg nem is értem, hogy lett hirtelen magasabb a fiam nálam, és a lába is nagyobb az enyémnél vagy négy számmal, pedig szinte tegnap született. Felfoghatatlan, hogy itt van egy egész család, akikről nekem kell gondoskodnom (na jó, szerencsére nem csak nekem, mert a férjem is nagyon jó gondoskodó), de akkor is, itt vannak a gyerekek, a munka, a számlák, meg a kutya, pedig lélekben még mindig az a kislány vagyok, aki azt tervezgette, hogy majd olyan gyógynövényboltot nyit, ahol cserépben lehet megvenni a növényeket. Aztán a döbbenetből visszahuppanva a valóságba megállapítom, hogy rohan az idő, és nekilátok a házimunkának.
A gyermekkor és a nagy tervek
Néha, amikor a kisebbik fiam terveit hallgatom – aki még nem magasabb nálam –, eszembe jut, milyen jó is volt kisgyermekként álmodozni arról, mi is leszek, ha felnövök. Akkor még egyáltalán nem szabott gátat a racionalitás a képzeletemnek, és mielőtt gyógynövénytermesztő kisbolttulajdonos-álmaim megszülettek, úgy terveztem, űrhajós leszek. Teljesen letaglózott a hír, hogy valójában nincsenek űrbázisaink, nem is találkoztunk idegenekkel, és még csak a Holdig jutottunk. Ezt azóta is emésztem. Szerkesztőségünk tagjai is elárulták, miről álmodoztak kisgyermekként, amikor még szabadon szárnyalhatott a képzeletük.
Játékboltos és királylány
Lilla játékboltos álmaival azt hiszem, bármelyik gyermekem tudna azonosulni.
Lilla:
„Én először játékboltos akartam lenni, aztán gyerekkönyvtáros, utána meg mindenféle (történelem-, földrajz-, irodalom-) tudós. Azt kicsit bánom, hogy nem lett belőlem irodalomtörténész, de végül is így is írhatok Ady Endréről.”
És melyik kislány ne lett volna képzeletben legalább egyszer királylány? Szerintem a farsangi jelmezek közül is ez lehet a favorit. Van egy régi fényképem, ahol az összes óvodás lány csoporttársammal pózolunk egy farsangon, persze mindenki királylányruhában. Én sem maradtam ki a sorból, csak talpig feketében voltam, csillagokkal a ruhámon és holddal a fejemen – éjkirálynő voltam.
„A legelső emlékeim óvodáskoromig nyúlnak vissza, amikor arról álmodoztam, hogy aranyhajú királylány leszek felnőttkoromban, de csak azért, mert biztos voltam abban, hogy akkor belém szeret Soltész Rezső.
Olyan nagy rajongója voltam, hogy még a balatonalmádi koncertjén rózsát is vittem neki. Ott viszont ki is ábrándultam belőle, mert izzadt volt a tenyere. Ezután az állatvilág felé fordultam, és azt terveztem, hogy állatgondozó leszek az állatkertben, és akkor egy állat sem fog kis ketrecekben sínylődni (simán összeeresztettem volna a fekete párducot a mosómacikkal). Végül ez a karriertervem kimerült annyiban, hogy megszámlálhatatlan kóbor macskát hordtam haza, no meg békákat az úttestről, nehogy valaki elüsse őket.”
Úgy tűnik, állatbarát szerkesztőség vagyunk
Nem csak Barus nagy állatbarát, hozzám is közel állnak, és ezzel nem vagyunk egyedül.
Szabolcs:
„Annyira szeretem az állatokat, hogy sokáig állatorvos szerettem volna lenni. De sajnos nem bírtam a vért és a kémiát.”
Zsófi:
„Nagyon kevés dologról álmodozhattam gyerekként, de az egyik a macskafarm volt (MINDEN kiscicát megtartunk, és senki sem vándorol az örök vadászmezőkre), az egyetlen karriervágy meg az orvoslás. Aztán fogtam magam, és egy időre elmentem macskákat gyógyítani.”
Nem annyira kisgyermekkori tervek
A gyógyítás nem csak Zsófi álmai közt szerepelt.
Szonja:
„Orvos akartam lenni humanitárius okokból, magasztos elképzeléseim szerint majd segítek az embereknek. Hát, nem valósult meg belőle semmi, úgy tűnik, de nem bánom már. Akkor azért bántam csak, mert az döntött, hogy nem sikerült bejutnom erősebb gimibe, és ez rosszulesett.”
Fruzsi és Gabi maradtak a klasszikus leányálmok talaján.
Gabi:
„Én színésznő szerettem volna lenni. Amint látszik, nem valósult meg. Bár így is dolgozom este 10-kor is sokszor, csak nem a rivaldafényben, hanem a sötétben, a laptop fényénél.”
Fruzsi:
„Színésznő én is akartam lenni! A férjem életútja álmok tekintetében sikeresebb. Neki a Top 3 ez volt: 1. Apuka, 2. Igazgató, 3. Űrhajós. Talán, kitalálható, melyik az az egy, ami eddig még nem volt.”
A klasszikus tűzoltó, mentő, rendőr vonal sem maradhatott ki.
Mariann:
„Én először rendőr szerettem volna lenni egy tévés sorozat hatására (sajnos a címére már nem emlékszem; egy férfi-nő páros kergette a bűnözőket, és olyan szerettem volna lenni, mint a szőke hajú rendőrnő.) Ezután tanár akartam lenni, mert gyerekként úgy láttam, nekik mindent szabad, majd gimiben olthatatlan vágyat éreztem aziránt, hogy újságíró legyek.”
Az igazi sikersztorik
Adrienn:
„Én Egerszegi Krisztina akartam lenni, vagyis olimpiai bajnok úszó! De valahol kapcsolódik a mai énemhez, mert amikor rájöttem, hogy nem vagyok akkora tehetség (kb. 17 évesen), úgy döntöttem, hogy újságíró leszek, hogy legalább írjak a sportról!”
Dani:
„Három nagy karriervágyam volt: régész, filmrendező és (meglepetés) író/újságíró.”
Na igen, olyanok is járnak közöttünk, akik a gyermekkori álmaikat élik, de azt hiszem, mi, többiek, sem panaszkodhatunk. Álmaink és vágyaink folyamatosan formálódnak az idő múlásával, és szerencsés esetben találkoznak a jelenünkkel is. Mert jó, ha felnőttként is álmodozunk néha, és vannak terveink, de élni a jelenben lehet igazán.
