Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Már kamaszkorától kezdve csendes, visszahúzódó, kedvetlen és mindezzel együtt határozatlan fiúcska volt. Juhász Gyulából sokak szerint hiányzott az életöröm, borongós, aggályoskodó természetét ő maga is ismerte. Első verseskötetében tökéletesen kifejezi lelkének minőségét: „Bánat holdudvara vesz körül”. Érzelmi életének zavara élete végéig elkísérte, majd végül a halálába is sodorta a gyönyörű szerelmes verseiről híres magyar költőt.
Juhász Gyula nemcsak mélységeket, de olykor magasságokat is megélt. Ha ma kezelésben részesülne, valószínűleg a bipoláris affektív zavar diagnózisa kerülne a kórlapjára. A bipoláris zavart a köznyelvben gyakran mániás depressziónak nevezzük. Ez azért is lehet, mert ez az affektív zavar kétpólusú: lehangolt, azaz depressziós és felhangolt, vagyis mániás szakaszok váltják egymást. Könnyű összetéveszteni az unipoláris depresszióval, mert gyakran akár hosszú évekig tart a depressziós időszak, amíg először megjelenik egy mániás epizód. Az esetek csaknem háromnegyedében depressziós epizóddal indul a betegség, így gyakran évekre is szükség van, míg felszínre kerül a zavar bipolaritása. Mindezt Juhász Gyula életművén át is megfigyelhetjük, aki élete nagy részében a depresszióval küzdött, amit ritkábban, de megszakítottak felhangolt időszakok. A „szenvedés fanatikusa” így ír szélsőséges kedélyállapotáról egyik versében:
„Ismeritek az érckarmú lidércet?
Agyunkba markol és mi futni tudnánk,
De megkövült kín szörnyű árnya hull ránk
És fölöttünk csattog keselyűd, vad Élet!”
Örökölt sors
A depresszióra való hajlam Juhász Gyula ereiben csörgedezett már születésétől kezdve. Ő maga is hitt nehézségei örökletességében. Fátum című versében így ír: „És éreztem, bennem mint támadoznak az örökölt, a szunnyadt bánatok”. Édesapja depressziójáról a költő is megemlékezett többször is, „Kihúnyó tüzek méláztak szemében, neki oly korán csönd és este lett”. Apja évekig tartó testi és lelki bénultság után hunyt el, amikor fia alig tizennyolc éves volt. Ekkor kezdődött el soha nem múló fejfájása is, amit szervi elváltozással sosem tudtak bizonyítani. Igaz, édesanyját jó kedélyű, erős asszonynak írták le, a költő mégis utalást tesz anyjában is meghúzódó borongós kedélyállapotra, amit valószínűleg csak tovább nehezített a család tragikus sorsa: „A lelke: lelkem. Mélázó, borongó”.
Depresszió és öngyilkossági kísérletek sora
A költő élete során hatszor akart véget vetni életének. Ezeknek módja és száma is tükrözi súlyos depresszióját, és sajnos a bipolaritásban szenvedő betegek még inkább hajlamosak az öngyilkosságra. Első major depressziós epizódja 1907-ben lehetett, amikor a Lánchídról akart leugrani. Lelkének állapotát hihetetlen pontossággal őrizték meg versei:
„Magamtól kell remegnem egyre,
Futnék, de merre, hova térjek?
Az örvény zúg minden eremben,
Tőlem ki véd meg?”
1917-től először a Moravcsik Klinikán kezelték. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Gulácsy Lajos festővel, aki skizofréniája miatt volt az intézet betege. A költő ekkor írta meg Patológika című jegyzeteit, ami szakmailag is hitelesen mutatja be betegségének pszichopatológiai tünetleltárát. Élete során számos alkalommal kezelték idegklinikákon kisebb-nagyobb megszakításokkal. Melankólia címmel íródott verseiben is elénk tárta lelki életének mélységeit:
„A kezem nyújtom kapkodón, hiába
A mindörökre elment kedv után
S úgy búcsúzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint ráébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.”
A bipoláris affektív zavar kórképe
Súlyos depressziója mellett Juhász Gyulának voltak kifejezetten aktív, felhangolt szakaszai is. Amikor 1906-ban szerkesztője volt a Holnapnak, Babits Mihály verseit annak beleegyezése nélkül adta ki, borzasztónak találta, hogy Babits mennyit „szüzeskedik”. A felfokozott hangulat gyakran jár megnövekedett önbizalommal, akár nagyzási hóborttal is, amit ez a rövid anekdota is jól tükröz. Ezekben az időszakokban többet alkotott, jellemző a produktivitás. Az 1917-es kezelése után hangulata rendbe jött, ennek lenyomatát őrzi Régi verseim elé című műve is: „Nem bántanak már engem e bánatok, nem az voltam én, aki ma már vagyok.” 1921-ben kényszernyugdíjazása meglepően jól hatott a költőre, a húszas évek váltak Juhász Gyula legtermékenyebb időszakává. Azonban 1929-től egészen 1937-ben bekövetkező haláláig kilencszer kezelték a szegedi Ideg- és Elmegyógyászati Klinikán. Állapota progrediált, és egyre súlyosabb depressziós szakaszok és öngyilkossági kísérletek követték egymást. Béke című versében a halálra megváltóként gondol:
„E nagy, mély csönd szent közönyében érzi,
Mily idegen már tőle a világ
És a halálra gondol, mely kitépi
Lelkéből vérző gondjai nyilát.”
1937. április 6-án születésnapja estéjén történt gyógyszeres önmérgezés után hunyt el.
Juhász Gyula élete és művei tükröt tarthatnak nekünk arra vonatkozóan, hogy milyen szörnyű és fájdalmas harc küzdeni a saját érzelmi zavarainkkal. Segíthet minket empatizálni a sokszor stigmatizált betegekkel. Magyarországon évente körülbelül 700 000-en szenvednek súlyos depresszióban, és közel minden harmadik magyar érintett lehet valamilyen szintű hangulati zavarban, így különösen fontos, hogy megértéssel és segítő szándékkal forduljunk az érintettek felé.
A CIKK SZERZŐJÉRŐL
Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.
