6 ok, amiért még mindig az exeddel álmodsz: szakértők adnak magyarázatot

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az álmok jelentését kutatni nem boszorkánykodás – a tudatalattid gyakran már azelőtt értesül a körülötted vagy a lelkedben zajló változásokról, hogy az a tudatos elméd számára hozzáférhető lenne. Az információk gyakran megjelennek az álmokban, ezért, ha résen vagy, tetten érheted őket, és akár meg is fejtheted a jelentésüket.

Alvás közben az agy nem kapcsol ki, hanem különös működést mutat – ennek köszönhető, hogy álmodunk. A tudomány régóta igyekszik feltárni, milyen funkciót látnak el az álmok, és milyen összefüggés lehet az álmok és a között, ami az elmében zajlik alvás közben.

Az már egy korábbi kutatás során kiderült, hogy a szexuális töltetű éjszakai képek teljesen normálisak és egészen gyakoriak. A közel 3000 ezer fős kutatás résztvevőinek a 83%-a tapasztalt erotikus álmot, közülük a férfiak némileg gyakrabban, mint a nők, de a korral mindkét nemnél egyre csökkent az arányuk. A szakértők szerint sokszor az erotikus álmok tükrözik vissza az adott személy szexuális tapasztalatait, aggályait. De vajon mi a helyzet akkor, ha az exeddel álmodsz, és ez a személy esetleg többször is felbukkan az álmaidban éjjelente?

Egy álomspecialista és pszichoterapeuta összeáll, hogy felsoroljanak 6 okot, miért álmodsz folyton az exedről

A legtöbben álmodtak már egy volt partnerről, de nem mindig világos, hogy ez mit jelent. Az, hogy az exedről álmodsz, annak a jele lehet, hogy még nem vagy túl rajta, de lehet trauma, utalhat a magányosság érzésére, vagy egy önmagaddal való konfliktus tüneteként is megjelenhet.

Íme hat ok, amiért álmodhatsz az exedről:

1. Magányosnak érzed magad

„Ha valaki magányosnak érzi magát, és ilyenkor az exével álmodik, az teljesen normális” – mondja Jennifer Freed, pszichoterapeuta.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érintett újra össze akar jönni az exével – lehet, hogy csak arra az időre gondol vissza, amikor még nem volt magányos, és azt hiányolja, vallja a szakember.

Idézőjel ikon

„A legtöbben a kapcsolatra vágyunk, és mindig visszatérünk annak utolsó elérhető emlékéhez, amikor arra érzelmileg szükségünk van”

– taglalta az okokat Freed.

2. Az exed bántalmazott

Ha valaki a volt partner által fizikai vagy súlyos érzelmi bántalmazáson ment keresztül, akkor hónapokig álmodhat a bántalmazásról a folytatásban. 

Idézőjel ikon

„Azoknak az embereknek, akik bármilyen traumán átestek, gyakran poszttraumás rémálmaik vannak”

– folytatta Deirdre Barrett, a Harvard Egyetem álomkutatója.

Ezek az ismétlődő rémálmok a poszttraumás stresszzavar (PTSD) gyakori tünetei. A PTSD-s álmok gyakran rendkívüli félelemmel és olyan fizikai tünetekkel járnak, mint az izzadás és a heves szívdobogás.

3. Nem vagy túl rajta

Ha gyakran álmodsz arról, hogy kellemes időt töltesz az exeddel, ez annak a jele lehet, hogy még nem vagy túl rajta, vagy nincs lezárva a kapcsolat. Nem sok tanulmány készült a témáról a közelmúltban, de egy 1980-as évekbeli kutatás kimutatta, hogy a válás miatt depressziós felek gyakran ugyanazt álmodták, és az álmokban a partner is viszonylag sokszor szerepelt.

Nem kell a legrosszabbra gondolni, ha álmodban is kísért valaki
Fotó: seen by hotshot / respect copyri / Getty Images Hungary

4. Elégedetlen vagy az új kapcsolatban

Ha olyan kapcsolatban élsz, ahol elégedetlennek érzed magad, akkor több okból is álmodhatsz a volt párodról:

„Ha a közelmúltban szakításon esett át az ember, olykor azt fontolgatja, hogy elhagyja az új partnert a régiért” – mondja Barrett, aki szerint ez is okozhatja a visszatérő álmokat.

Az is előfordulhat, hogy igazából nem szeretnéd visszakapni a volt párodat, de vannak dolgok, amiket hiányolsz az előző kapcsolatodból, például az, ahogy volt partnered kommunikált, vagy ahogy a szeretetét kimutatta – ezeket is felidézhetik álmaid.

5. Valójában rólad szól ez az egész

Az exedről álmodozás annak a jele is lehet, hogy befejezetlen ügyeid vannak önmagaddal – tette hozzá Freed.

Az exünk álomváltozata valójában énünk egy részét is képviselheti, ami lehetőséget adhat arra, hogy az elgondolkozzunk saját belső konfliktusainkon.

„Tegyük fel, hogy az exed bántalmazó volt, és folyton róla álmodsz. Melyik részed az, amelyik még mindig engedi, hogy rosszul bánj magaddal, és kifejezetten kegyetlen legyél?” – fejtette ki Freed utalva arra, hogy az ex ebben az esetben talán csak a saját magunkhoz való keménységünket szimbolizálja. 

Az álmok jelentéséből kiderülhet valami fontos, amit talán még nem is tudatosítottál
Fotó: Evgeniia Rusinova / Getty Images Hungary

6. Végre túl vagy rajta

Ha pozitív álomképeket látsz az exedről – például a kellemes, régi pillanatokról szóló álmok –, az annak a jele lehet, hogy túlléptél a velük kapcsolatban megmaradt érzelmeken.

„Olyankor tudhatod, hogy igazán  továbbléptél, amikor már végtelenül hálás vagy azért, amit az adott személy és kapcsolat tanított neked” – mondja Freed.

Hozzáfűzte: ha az exed iránt érzett érzéseid már feloldódtak, akkor is előfordulhat, hogy oda-vissza utazol a pozitív és a negatív álmok között – emiatt nem kell kétségbeesned.

„Az egész elképzelés, hogy a haláleseteket vagy a szakításokat mindent vagy semmit módon dolgozzuk fel, megtévesztő, a valóságban nem így működik. Az élet egy folyamatos túllépés valamin – zárta Barrett, aki szerint az érzelmek nem egyik napról a másikra változnak negatívból pozitívvá.

Idézőjel ikon

„Normális lehet akár az is, ha egy exről álmodsz időnként, akár életed egész hátralévő részében”

– húzta alá sokak számára kissé talán ijesztő véleményét Barrett, azt is kiemelve, hogy ez a legtöbbször nem jelenti azt, hogy még mindig szereted, vagy hogy nem léptél tovább a kapcsolaton.

Az exekkel kapcsolatos álmok általában nem adnak okot az aggodalomra, de „fontold meg a terápiát, ha gyakran ismétlődő, nyomasztó álmokat látsz velük kapcsolatban már jóval a szakítás után is” – tette hozzá a szakember.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.