Szemproblémák és pánikrohamok: ez állhat a háttérben – szakértő az idegrendszer éretlenségéről

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idegrendszer éretlensége nem függ össze a szellemi képességekkel, de brit pszichológusok egy csoportja immár 5 évtizede rájött, hogy a tériszony, az autóban szédülés, a pánikrohamok a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer alulműködésével és a reflexrendszer éretlenségével vannak összefüggésben, vagyis ha gyermekkorban nem a megfelelő ütemben fejlődött a mozgás, annak a felsoroltakhoz hasonló következménye lehet. Sok, látással kapcsolatos zavar hátterében is ez áll.

Ahogy az idegrendszer éretlenségével foglalkozó előző írásunkban is, Zwegman-Kocsis Magda, az INPP magyarországi területi vezetője és oktatója, a módszer magyarországi képviselője, jelen cikkünkben is olyan emberi történeteket mesél el a Dívány olvasóinak, amelyekről először nem is feltételeznénk, hogy gyógyításuk kulcsa a mozgás újratanulása.

Ez a folyamat a terápia során ugyanannyi időt vesz igénybe, mint amennyit csecsemőkorban eredetileg kellett volna.

Hogy kinek pontosan mire van szűksége, azt egy alapos, mindenre kiterjedő, 3 órás vizsgálat méri fel, gyermekek esetében a szülők jelenlétében. 

A szakértő eseteiből

„A minap egy középkorú luxemburgi férfi, Boeing-pilóta keresett fel. Ideiglenesen bevonták a repülési engedélyét, mert már a szimulátort nézve is könnyezett a szeme, és képtelen volt repülni. A pilóták szemészéhez nem mert fordulni, mert attól tartott, hogy végleg elveszik az engedélyét. Emiatt rengeteg stresszt élt meg. De éppen a stressz hatására, látási problémái csak erősödtek. Párkapcsolata tönkrement, és kezdett depresszióba süllyedni” – osztja meg a szakember.

A megélt stressz csak rontotta a helyzetet
Fotó: Nes / Getty Images Hungary

Látási zavarból egzisztenciális válság

„Kiderült, hogy már gyerekkorában szemproblémai voltak, az egyik szeme kifele kancsal volt, és a másikat sokáig ragasztották, hogy a gyengébb szeme megerősödjön. Hosszú ideig olyannyira képes volt ezután kompenzálni, hogy még a szigorú pilótakiképzést is elvégezte.

Ehhez izomerőből kellett szemeit párhuzamos pozícióba húzva tartani úgy, hogy a két szemébe érkező fény az agyában pontos képet alkosson.

A szem azonban csak 12 éves korig fejlődik, utána csupán használódik, és ahogy az évek múlásával szervezetünkben a kötőszöveti rugalmasság csökken – ahogy a ráncok is pl. megjelennek –, a szemek kompenzációs készsége is csökken. A pilótatréningen még fiatal volt, és valahogy kompenzálta a hiányosságokat, de a rendszere mostanra elfáradt” – meséli Zwegman-Kocsis Magda.

A megoldás

„Egy funkcionális optometristához irányítottam, aki prizmás szemüveggel és szemtornával tud majd segíteni neki a kétszemes együttlátás javításában. Ezenkívül, mivel a rejtett kancsalság hátterében az idegrendszeri éretlenség áll, a pilótának –

ha azt szeretné, hogy állapota tartósan javuljon, és a stressz mértéke csökkenjen – még így, 40 év felett is szüksége lesz egy, a maradvány csecsemőkori reflexek legátlására irányuló, speciális fizikai tréningre”

– avat be a terapeuta.

Valódi javuláshoz fejlesztő terápia lenne szükséges
Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images Hungary

Ahol nehéz segíteni

A fejlesztő terapeuta olyankor is diagnosztizál, amikor nem rendelőjében keresik fel, hanem csak hétköznapi életét élve észlel zavarokat. Azonosítja a jelenséget, de ilyenkor beavatkozni nagyon nehéz. „A múlt héten egyik nap a metrón utaztam, velem szemben – idézi fel az esetet – egy szemmel láthatóan fizikailag és szellemileg korlátozott, spasztikus fiatalember ült. A spaszticitás az idegrendszeri sérülés egyik tünete. Spasztikus embereknél valószínűleg a születés előtt vagy annak során oxigénhiány lépett fel, és a központi idegrendszer károsodott. Ennek következményeként a végtagizmok idegi szabályozása megváltozott. Ilyen személyeket ma már alig látunk az utcán, mert nehézkes járásuk miatt inkább szállítják őket. Spasztikus bénulás esetén ugyanis egyszerre van jelen az izomerő csökkenése (bénulás) és az izomtónus növekedése (spasmus). Lábuk térdben X formában befele fordul, ahogy karjuk és kézfejük is. Szájuk és állkapcsuk szintén görcsös tartást mutat” – mondja az idegrendszeri elégtelenségekkel foglalkozó szakértő. A fiatalember egyedül utazott, és ahogy a szerelvény nagy lendülettel nekilódult, a fiatalember teljes pánikba került: kiáltozni kezdett, és karjaival kapkodott, mire a mellette ülő utasok rémülten felugrottak attól tartva, hogy agresszívvé válik. Kiabált, és eltakarta szemeit.

Lenne segítség

Egy fiatal diák tétován állt a közelében, és szemmel láthatóan segíteni akart, de nem mert közelebb menni hozzá” – meséli a szakember. „Lehúztam a maszkomat, és elég hangosan ahhoz, hogy a közelben ülő utasok is hallhassák, és megnyugodjanak, ennyit mondtam a fiúnak: 

»ez a fiatalember nem őrült, csak szemüveg kellene neki«.

Ugyanis nyilvánvaló volt, hogy 

erős kancsalsága miatt szemei a szerelvény növekvő sebessége által túl gyorsan változó képeket nem tudták feldolgozni, és teljességgel dezorientálttá vált. A helyzetet rontotta, hogy a menetirányhoz képest oldalt ült, és az önmagával szemközti ablakon kinézve a képek és a sötét alagút lámpáinak éles felvillanó fényei egyre gyorsabban váltakoztak.” 

Túl gyorsan változott a kép, követhetetlenné vált a fókusz megtalálása… Getty Images Hungary
Fotó: Rafael Elias

Zwegman-Kocsis Magda hozzáteszi: „Emlékezzünk csak, hogy korábban betiltottak bizonyos ázsiai rajzfilmeket, mert a túl gyorsan váltakozó, éles fények és képek sok gyermeknél epilepsziás rohamot váltottak ki. Ahogy haladtunk, kértem a diákot, figyelje meg, mi történik majd, ha lassít a metró. Jeleztem, hogy a fiatalember meg fog nyugodni, és ha a metró ismét elindul, figyelje meg a szemét. Úgy is lett.

Ahogy a szerelvény lassított, a fiatalember szépen lenyugodott, és ahogy ismét elindult, a pánik a sebességgel együtt erősödött, és a jelenet megismétlődött.

Az egész nagyon gyorsan zajlott. Bénítóan tehetetlen érzéssel leszálltam” – fejezi be a történetet a szakember. „A fiatalember spaszticitását természetesen nem gyógyítaná meg az idegrendszeri elégtelenség kezelése, 

de a beteg és környezetének életminőségét jelentősen javítaná a szemről való megfelelő gondoskodás.

Ebben az esetben is a szem (és az agya) számára feldolgozhatatlan mozgások, túl gyors változások által kiváltott dezorientáció és az abból fakadó pánik jelensége már nem jönne létre. Javulna az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció” - magyarázza a fejlesztő terapeuta, hozzáfűzve:

„Az általános szemlélet még nem foglalkozik eleget a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer alulműködésének és a reflexrendszer éretlenségének fontosságával, amelyet a mozgás újratanulásának a módszere jelentősen javíthat.” 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.