Ezért nem akarod megnyerni a lottóötöst!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hányszor hangzik el baráti beszélgetésekben is, hogy „majd ha nyerek a lottón!” Szinte mind tele vagyunk vágyakkal és ötletekkel, hogy mi mindent tudnánk venni és csinálni, ha megnyernénk a lottóötöst.

Majd ha nyerek a lottón, veszek egy birtokot lovakkal. Majd ha nyerek a lottón, körbeutazom a világot. Majd ha nyerek a lottón, segítek a nélkülöző gyerekeken. És még sorolhatnánk. A valóság azonban azt mutatja, hogy a lottónyertesek legnagyobb része egyáltalán nem tudja jól kezelni a hirtelen jött gazdagságot. Egy kanadai felmérés szerint a váratlanul nagy összeghez jutó személyek 70 százaléka hét éven belül elveszíti az így szerzett vagyont. És a legtöbben még a vagyonvesztés előtt egészen belebetegednek az új helyzetbe.

Az eufória hamar elmúlik

Pszichológus és szociológus szakemberek sokat tanulmányozzák az ismert lottónyertesek helyzetét, és arra a következtetésre jutottak, hogy többségüknél alig telik el egy év, már semmivel sem érzik magukat boldogabbnak és szerencsésebbnek, mint a nyeremény előtt. A jóhoz ugyanis gyorsan hozzá lehet szokni, olyan gyorsan, hogy a hirtelen jött szerencse akár még ürességet is hagyhat maga után. Az Egyesült Államokban

volt olyan, aki az eufória elmúlása után boldogtalanabb lett, mint a nyeremény előtt,

ugyanis már nem lelte kedvét azokban az egyszerű tevékenységekben, amelyek korábban örömet szereztek neki. Stephen Goldbart pszichológus sudden wealth syndrome-ként írta le a hirtelen meggazdagodott ember állapotát, aki általában szorong az új helyzetben, új társadalmi pozíciójában megfelelési kényszer gyötri, rettenetes stressz nyomasztja, és előbb-utóbb utoléri a depresszió.

Nagy jelentőséget tulajdonítunk az ikszeknek
Fotó: Getty Images

Lássuk, miért nem jó a lottónyertesek élete

1. Sokan abbahagyják a munkát

Aki megszokta, hogy rendszeres jövedelemből él, az sokszor képtelen beosztani az egyszeri nagy összeget. A kezdeti költekezés és osztogatás után az új életszínvonalat fenntartani nagyon nehéz. Befektetésről, utánpótlásról pedig a legtöbben nem gondoskodnak.

2. A nyeremény megfoszthat a kiteljesedéstől

A munkánk ideális esetben nem csak pénzkereső tevékenység. Hozzájárul a személyiségünk kiteljesedéséhez, az önmegvalósításhoz. Az extra pénzösszeg pedig ettől foszthatja meg a nyertest, aki tévesen úgy érzi, minek fáradjon bármivel is, hiszen így is bármit megvehet magának.

A pénz tényleg boldogít?
Fotó: Getty Images

3. Hiányzik a pénzügyi tudás

Az átlagos lottózó alacsony iskolai végzettségű, aki egész életében keményen dolgozott, és úgy érzi, mégsem vitte semmire. Amikor nyer, túlbecsüli a nyereményét, és elkapja a gépszíj, hogy elképesztő iramban kárpótolja magát mindazért, amiről azt gondolja, eddig kimaradt az életéből.

+1 Végezetül ne feledjük Csíkszentmihályi Mihály gondolatait:

Az anyagi jövedelem önmagában nem befolyásolja az emberek boldogságát, a legfontosabb, hogy legyen előttünk egy konkrét cél.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.