Ezért olyan nehéz felnőttként új barátokat szerezni

Olvasási idő kb. 3 perc

Ami egyetemista korunkban még simán ment, az felnőttként sokszor már kihívások elé állít – nincs ez másképp a barátkozással sem. Amíg pár évvel ezelőtt egy fröccs fölött ülve szinte bárkivel képes voltál megtalálni a közös hangot, ez most, stabil kapcsolatban, egy-két gyerekkel, napi 8-10 óra munkával már nehezebben megy.

Menelaos Apostolou és Despoina Keramari arra voltak kíváncsiak, hogy mi minden nehezíti a felnőttkori barátságok kialakulását, hiszen, bár felnőtt éveinkre viszonylag stabil alapokra kerül az életünk, egy munkahelyváltás vagy nagyobb lélegzetvételű költözés következtében bármikor kerülhetünk új környezetbe.

Annak érdekében, hogy kiderüljön, mi gátolja leginkább az új barátságok kialakulását, Apostolou és Keramari 20 résztvevővel készített 30 perces, félig strukturált interjúkat. Miután ezeket az interjúkat kielemezték, 108 új résztvevővel folytatták a felmérést, ekkor már nyílt végű kérdésekkel. A kutatók a résztvevők válaszait hat kategóriába sorolták.

#1 Introverzió

„Zárkózott vagyok.”

„Zavarban vagyok, amikor új emberekkel találkozom.”

„Nehezen találom meg a közös hangot új emberekkel.”

„Nehezen nyílok meg olyan emberek előtt, akiket alig ismerek.”

„Félénk vagyok.”

„Arra várok, hogy mások közeledjenek felém.”

„Nem vagyok társasági ember.”

„Ritkán találkozom új emberekkel, nem élek nagy társasági életet.”

„Kényelmetlenül érzem magam a gondolattól, hogy másoknak beszéljek magamról.”

#2 Elutasítástól való félelem

„Félek, hogy visszautasítanak.”

„Szorongással tölt el a gondolat, hogy mások vajon mit gondolnak rólam.”

„Attól tartok, hogy mások rossz véleménnyel lesznek rólam, amiért nincs sok barátom.”

„Aggódom, hogy nem fogadnak el.”

„Nehezen kommunikálok másokkal.”

„Nem tudom, hogyan kezdeményezhetném új barátság kialakulását.”

„Bizonytalan vagyok.”

„Nem hiszem, hogy jó első benyomást tennék.”

Felnőttként is megéri belevágni
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

#3 Gyakorlati tényezők

„Olyan fogyatékosságom van, ami hátráltatja a társasági életemet.”

„Olyan egészségügyi problémám van, ami megakadályozza, hogy társasági életet éljek.”

„Olyan mentális problémáim vannak, amik miatt nem tudok új kapcsolatokat teremteni.”

„Olyan országban élek, aminek a kultúrája nagyon más, mint az enyém, ez pedig megnehezíti a barátkozást.”

„Elég szűk társaságban mozgok, ez pedig megnehezíti, hogy új kapcsolatokat teremtsek.”

„Nagyon kevés ember él azon a településen, ahol én, így nehéz új embereket megismerni.”

#4 Bizalmatlanság

„Nehezen bízom meg másokban.”

„Óvatos vagyok.”

„Gyanakvó vagyok.”

„Korábbi rossz tapasztalataim miatt nem bízom meg másokban.”

„Azt gondolom, hogy mások hátsó szándékkal közelednek felém.”

„Nagyon megválogatom, hogy kivel kötök barátságot.”

„Nehéz olyan embereket találnom, akik valójában barátkozni szeretnének.”

#5 Időhiány

„Nincs időm új kapcsolatokra.”

„Minden időmet a páromnak szentelem, nincs időm másokra.”

„Sokat dolgozom, nincs időm másokra.”

#6 Válogatósság

„Nincs kedvem új barátságokat kötni.”

„Úgy érzem, kiöregedtem abból, hogy új barátokat szerezzek.”

„Nehezen adok lehetőséget arra, hogy valaki a barátommá váljon.”

„Könnyen visszautasítom az emberek közeledését.”

„Nehezen találok olyan embereket, akikkel hasonló az érdeklődési köröm.”

„Nehezen találok olyan embereket, akiket szívesen tudnék a barátomnak.”

Később további 622 résztvevő segítségével vizsgálták meg, hogy a fenti 40 tényező közül melyek fordulnak elő a leggyakrabban. Az eredmények szerint az új barátságok kialakulását leginkább gátló tényezők a bizalmatlanság, az idő hiánya, valamint a zárkózottság. Az eredményekből kirajzolódik, hogy a bizalomhiány sokkal gyakrabban fordul elő nők esetében, mint férfiaknál.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.