barátkozás - Dívány

Biztos azt gondolta rólam, milyen ügyefogyott, idióta, tájékozatlan stb. vagyok – gyakran ilyen gondolatok emésztenek minket, miután új emberekkel találkoztunk. Lehet, hogy eleve szorongtunk a helyzettől, sutábban viselkedtünk, nem sikerült olyan jól az a poén, amit bevállaltunk, aztán fél délután azon rágódunk, vajon milyen benyomás alakult ki rólunk. Ezek a félelmek nemcsak a felnőttekre jellemzők, hanem a gyerekekre is. Új kutatás járt utána, mennyire korán kezdődnek.

Ami egyetemista korunkban még simán ment, az felnőttként sokszor már kihívások elé állít – nincs ez másképp a barátkozással sem. Amíg pár évvel ezelőtt egy fröccs fölött ülve szinte bárkivel képes voltál megtalálni a közös hangot, ez most, stabil kapcsolatban, egy-két gyerekkel, napi 8-10 óra munkával már nehezebben megy.

Benjamin Franklin nem volt ügyetlen abban, hogy támogatókat találjon: sokszor az ellenségei, ellenlábasai hozzáállását is sikerült megfordítania, és a barátaivá tenni őket. Nyilván karizmatikus ember volt, de ebben nem a sármja és az ösztönei segítettek, hanem az esze. Nagyon is tudatosan alkalmazott egy stratégiát, melyről később önéletrajzi írásában be is számol – és amelyet azóta a pszichológusok Benjamin Franklin-effektusnak neveznek.

Ha alapvetően szociális beállítottságúak vagyunk, azaz szeretjük a társaságot és nem elégíti ki a napjainkat a csipkefüggöny mögüli világ bámulása, komoly fejtörést fog okozni egy idő után a társaság vadászata.

Bár valóban léteznek „rossz barátok”, azonban az ilyen társaságba keveredni inkább tünet, mint a probléma oka - véli pszichológus szakértőnk.

​