Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bár valóban léteznek „rossz barátok”, azonban az ilyen társaságba keveredni inkább tünet, mint a probléma oka - véli pszichológus szakértőnk.
A legtöbb szülő örül, ha vannak közeli barátai a csemetének, úgy vélik, ez annak jele, hogy közösségben jól feltalálja magát, nem magányos. Míg egyes szülők veszélyforrást látnak bennük, mert olyan hatás éri a gyermeket, amit nem tudnak kontrollálni. Számukra a barát az, aki rossz útra viheti a porontyot, aki miatt csavarog, ahelyett, hogy otthon ülne és tanulna. Pszichológus szemmel inkább az első állítással lehet egyet érteni. Bár valóban léteznek „rossz barátok”, azonban az ilyen társaságba való belekeveredés inkább tünet, mint a probléma oka.
A barát elsősorban védőfaktor, bármilyen életkorról is legyen szó. Fontos az egészséges önbizalom kialakulásában, és abban, hogy a gyermek lényeges készségeket gyakoroljon általuk, melyekre egész életében szüksége lesz.
Mivel a legtöbb barátság az óvodai és iskolai közegből kerül ki, azzal a nyilvánvaló előnnyel jár, hogy otthonosabb a gyermek számára az intézményi közeg, szívesebben megy be, jobban kinyílik ott. Így az óvodai és iskolai tartózkodás nem a túlélés óráit jelenti. A barátok sokat lendítenek a gyermek önbizalmán, hiszen megéli, hogy vannak, akik éppen őt választották arra, hogy időt töltsenek vele, és elfogadják, kedvelik őt, noha nem köti össze őket rokoni szál. A barátokkal tanulja meg, hogyan kell kialakítani és fenntartani olyan kapcsolatot, ami nem eleve adott, mint a rokoniak. Hogy mi történik akkor, ha összeveszik valakivel, aki nem a testvére, nem segít a szülő a békülésben, nem simítódik el magától az ügy. Azt is megtapasztalja, mások eltérő normák és szokások szerint élnek. Minél idősebb gyermekről van szó, annál inkább tudatosulnak ezek a megfigyelések, de már az egészen kicsi ovis is rácsodálkozik a különbségekre. Kamaszkorban a kortárs csoport a legfőbb viszonyítási pont, az ő elismerésük elengedhetetlen a tizenéves jó önértékeléséhez.
Akik valamiért kevésbé ügyesek a társas világban, azok számára a legfőbb nehézség a magány érzése. Ennek szele óhatatlanul megcsapja azt, aki kívülről látja a vidáman csivitelő társaságokat, és úgy érzi, nem mer egyikhez sem csatlakozni. Persze nem mindegy, hogy egyszerű zárkózottság áll-e a háttérben, ami miatt nem tud feloldódni a többiek között, vagy kifejezetten ellenségesen viseltetnek vele szemben. Ha a szülő észreveszi, hogy utóbbi eset áll fenn, és ezen tartósan nem sikerül változtatni, érdemes megfontolni akár a közösségváltást is. Igaz, ez az utolsó megoldás kell, hogy legyen, hiszen mindig jobb az aktív megküzdés, mint a helyzetből való kilépés.
Hogy kiből lesz magányos vagy kiközösített gyermek, jó pár tényezőn múlik, és persze nem lehet pontosan előre megjósolni. Az a csemete, aki egyik közegbe nem tud beilleszkedni, sikeres lehet egy másikban. Például egy segítséget kérő család kisiskolás lánygyermeke, Ancsa, idegenül érezte magát az iskola magabiztos, „trendi” légkörében, de hamar feloldódott, mikor rendszeresen járni kezdett egy kézműves klubba. Önbizalomra tett szert, és ez abban segítette, hogy bátrabban nyisson az iskolában is mások felé.
Ahogy Ancsa története is alátámasztja, az egyik kulcsfogalom a gyerekek barátkozó kedvében, hogy sikeresnek érzik-e magukat olyan területeken, ahol népszerűségre tehetnek szert. A másik, hogy milyenek a társas készségeik. Ez öngerjesztő körré válik, hiszen, aki eleve ügyesebben mozog mások közt, több helyzetben tudja magát gyakorolni. Míg a bizonytalanabbak visszahúzódnak, így kevésbé adódik lehetőség, hogy fejlesszék készségeiket. A temperamentum is sokat számít, könnyebb helyzetben van, aki eleve kevésbé szorong, könnyebben oldódik.
Kisgyermekkorban sokat segíthet a szülő, ha látja, gyermekének nehézséget okoz a család védőburkán kívüli társas világban való mozgás. Érdemes meghívni egy-egy óvodai- vagy osztálytársat, hogy lehetősége adódjon a csemetének biztonságos környezetben barátságot kialakítani. Vállalkozó szellemű szülők nagyobb eseményt is szervezhetnek, azonban fontos, hogy ilyenkor ne merüljön ki a segítség a gyerekek meghívásában és a harapnivaló biztosításában, hanem készüljenek olyan játékokkal, amibe mindenki bevonódik. Legjobb, ha egymásra kell építeniük a gyerekeknek, így mindenkinek érdeke, hogy ne rekesszék ki a másikat.
Ha a házi praktikák kevésnek bizonyulnak, és azt látja a szülő, hogy minden igyekezete ellenére szorongva jár közösségbe a gyermek, nem találja a helyét, mindenképp érdemes másfajta segítséget igénybe venni. Az egészen kicsik számára is léteznek gyermek pszichodráma csoportok. Családterapeuta segítségét is lehet kérni, hiszen a család az az alapvető, elsődleges közeg, ami meghatározza a gyermek külvilág iránti fogékonyságát is.
